About Me

Diós Ottilia az Irodalmi Rádió szerzője.

Budapesten születtem, gyermekkorom óta egy jászsági faluban élek. Szüleim elváltak, édesanyám itt kötötte második házasságát. Mostoha lettem. Kínlódva, harcolva nőttem fel. Nem volt gyermekkorom. Írtam róla. Évekkel ezelőtt köztisztviselőként dolgoztam a helyi polgármesteri hivatalban. Szociális és gyámügyi területen, de elláttam anyakönyvvezetői feladatokat is. Már nyugdíjas vagyok, házasságban élek. Három felnőtt, már önálló gyermekem, három unokám van. Hogyan válik valaki íróvá? Nem egy híres, több könyvet, vagy más irodalmi művet közzétett személyre gondolok. Konkrétan magamra. Már gyermekkoromban írtam. A legtöbb bíztatást az általános iskolai irodalomtanáromtól kaptam. Annak ellenére, hogy elég sok írásom van, - nyomtatásban, vagy esetleg más módon - kevés került nagyobb nyilvánosság elé. Műfaj szerint: versek, novellák, mesék, életútinterjúk, de van megírott szociográfiám, és fantasy kalandregényem (is). Nagyobb regényeim vannak készülőben. Évek óta két kisebb Magazinnak írok. Tőlük kapom a lehetőséget. Ezek a kiadók internetes portálon jelentetik meg a regisztrált tagok műveit. Az egyik a Fénypress Journal, a másik a Holnap Magazin. Az utóbbi, több írásomat tette már közzé nyomtatásban is. Miért foglalkoztat az írás, miért töltöm ezzel a szabadidőm jelentős részét? A témák megkeresnek. Írásaim többnyire valós megtörtént kalandokról, sorsokról, emberekről, de előfordul hogy állatokról szólnak. Ami megérint - azt érzem megosztanám másokkal - leírom. Persze, aki vállalja, hogy közzéteszi a gondolatait, annak szembesülni kell azzal is, nem mindenkit tud lekötni azzal amit megírt. Én vállalom. Benne vagyok az irásaimban. Aki ismer és olvas, tudja milyen vagyok... Az írások tükörképei az írónak. Vallanak ismeretekről, emberségről. Ezért írok. Jó érzés, ha tudok örömet szerezni az írásaimmal. De. Van egy mottóm... „Másért ne márts kék tintába könnyű tollat,... Tárt szív, és kéz legyen lelke minden sornak. S ha mást nem osztogatsz, szépséget nyújts vele, s az lesz írásodon a nagyság kézjegye...”

Posted by
Posted in

A sors keze

  Orsi megérkezett a kórház elé. Szocreál hangulatot áraszt az épület, szürke, rideg, lepusztult. Pedig ez a főváros egyik legrégebbi, és talán legjobban kihasznált egészségügyi intézménye. Nem bizalomgerjesztő. Belépve sem jobb a helyzet. Tanácstalanul néz körül az óriási előcsarnokban. Több irányból lépcsők vezetnek az emeletre. Megdöbbentően hatalmas térbe csöppent. Hirtelen törpének, elveszettnek, szerencsétlennek érzi magát. […]

Posted by
Posted in

A találkozás

    A TALÁLKOZÁS  Távolodtam. Minden figyelmeztetéstől, tiltástól, rendszabályoktól,  főleg a rideg valóságtól. Mindig ezt tettem, ha már nem bírtam a közönyt, ami gyilkosabb volt bármilyen fegyvertől. Az idegenek tudták hogyan ártsanak nekem. Gyűlöltek, mert én voltam a betolakodó. Akit nem vártak, nem hívtak, akaratuktól függetlenül kerültem közéjük. Egy éve laktam az idegenek között. Anyám […]

Posted by
Posted in

Julis naplója

              JULIS NAPLÓJA Nem igazán vártak engem. De nem vágok a dolgok elébe, elmesélem. Addig éltem a vizslakölykök boldog életét, amíg a mama mellől el nem vittek. Egy napon eljöttek értem, többen, és zajos lelkesedéssel megvásároltak engem. Ajándéknak szántak, egy fiatal lánynak, aki már régen szeretett volna egy magyar […]

Posted by
Posted in

Volt egyszer egy Tanárnéni

      “Mivel mindenki a maga módján látja a világot, a maga módján éli meg nehézségeit és a sikereit. Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget.   Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel.” (Paulo Coelho)   VOLT EGYSZER EGY TANÁRNÉNI…   Emlékeimben kutatva, egyre gyakrabban villan fel előttem, az a téli délután. Akkor beszélgettünk utoljára, […]

Posted by
Posted in

Szegény gazdagok

  SZEGÉNY GAZDAGOK     Emma napok óta tudta, hogy ha valóban megérkezik, lesznek problémák. Alattomosan kúszott egyre közelebb, majd beköszöntött a tél. Nyomában a földön, kegyetlenül csikorgó fényes hó maradt, az égen komiszul csillogó, fagyos csillagok figyeltek. Készletük szerint, a tüzelő arra volt elegendő, hogy kis szobát naponta egyszer befűtse. Havi jövedelmük több mint […]

Posted by
Posted in

Napfénykeringő

  Napfénykeringő   Egyszer, nagyon  réges-régen, fura álmom volt egy éjjel. Erdő mélyén, zöld búra alatt, úgy repültem, mint a madarak.   Nem voltak határok, és korlátok, végtelen szabadság, amit látott egy földi halandó, szárnyak nélkül lebegve suhant, de megáll-e végül?   Bámulva néztek, az erdei népek. Boszorkák, manók és koboldok, hívatlan betolakodó voltam ott. […]

Posted by
Posted in

A váróterem

    A váróterem Boldog vagy. Elégedett embernek érzed magad, aki sikeres az életben. Eljön a nap, mikor váratlanul, rajtaütésszerűen megnyílik előtted egy ajtó. Belépsz. Nem akartál ide jönni mégis itt vagy. Félelem tör rád, menekülnél, de minden látható ajtó bezárult. Fogalmad sincs hová kerültél. Közeledben fura alakok imbolyognak. Tétován leülsz egy székre. Előtted üres […]

Posted by
Posted in

Nyári kaland

  “Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (…) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott […]

Posted by
Posted in

A holtak napja

      A holtak napja   Még fogta a gyeplőt, gondolkodott. Mikor megalkotta a vörös szörnyet, határozott szándékkal tette. Szomorúan nézte a legszebb Planétát. Minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult arra, hogy megelőzze lakóinak végleges, lassú pusztulását. Értetlenül nézte amint módszeresen lerombolnak mindent, kegyetlenül ölik egymást. Szelíd követeket, figyelmeztető jeleket küldött, eredménytelenül. Követeit elzárták, kísérletek sorozatait […]

Posted by
Posted in

A semmi közepén

  A semmi közepén… Közelít az este, csend szorít és magány. Téged várva nézek ki szobám ablakán Üres az utca, már sötét az ég, fura árnyékokat rajzol, a lámpafény. Ismerős vendég a tompa fájdalom, már csak emlék, a mosoly az arcodon. Illatodat őrzi a párna az ágyamon. Bőröm alatt érzem, zúgva lüktet a vérem. Remegek […]