About Me

Diós Ottilia az Irodalmi Rádió szerzője.

Budapesten születtem, gyermekkorom óta egy jászsági faluban élek. Szüleim elváltak, édesanyám itt kötötte második házasságát. Mostoha lettem. Kínlódva, harcolva nőttem fel. Nem volt gyermekkorom. Írtam róla. Évekkel ezelőtt köztisztviselőként dolgoztam a helyi polgármesteri hivatalban. Szociális és gyámügyi területen, de elláttam anyakönyvvezetői feladatokat is. Már nyugdíjas vagyok, házasságban élek. Három felnőtt, már önálló gyermekem, három unokám van. Hogyan válik valaki íróvá? Nem egy híres, több könyvet, vagy más irodalmi művet közzétett személyre gondolok. Konkrétan magamra. Már gyermekkoromban írtam. A legtöbb bíztatást az általános iskolai irodalomtanáromtól kaptam. Annak ellenére, hogy elég sok írásom van, - nyomtatásban, vagy esetleg más módon - kevés került nagyobb nyilvánosság elé. Műfaj szerint: versek, novellák, mesék, életútinterjúk, de van megírott szociográfiám, és fantasy kalandregényem (is). Nagyobb regényeim vannak készülőben. Évek óta két kisebb Magazinnak írok. Tőlük kapom a lehetőséget. Ezek a kiadók internetes portálon jelentetik meg a regisztrált tagok műveit. Az egyik a Fénypress Journal, a másik a Holnap Magazin. Az utóbbi, több írásomat tette már közzé nyomtatásban is. Miért foglalkoztat az írás, miért töltöm ezzel a szabadidőm jelentős részét? A témák megkeresnek. Írásaim többnyire valós megtörtént kalandokról, sorsokról, emberekről, de előfordul hogy állatokról szólnak. Ami megérint - azt érzem megosztanám másokkal - leírom. Persze, aki vállalja, hogy közzéteszi a gondolatait, annak szembesülni kell azzal is, nem mindenkit tud lekötni azzal amit megírt. Én vállalom. Benne vagyok az irásaimban. Aki ismer és olvas, tudja milyen vagyok... Az írások tükörképei az írónak. Vallanak ismeretekről, emberségről. Ezért írok. Jó érzés, ha tudok örömet szerezni az írásaimmal. De. Van egy mottóm... „Másért ne márts kék tintába könnyű tollat,... Tárt szív, és kéz legyen lelke minden sornak. S ha mást nem osztogatsz, szépséget nyújts vele, s az lesz írásodon a nagyság kézjegye...”

Posted by
Posted in

Másnak lenni

  Másnak lenni…   Embernek maradni hogy lehet sordódni – mert a végzet vezet. Lassú kín, vergődve feljutni oda hol másoknak mutatni kell azt amit el kell fogadni. Mi a jó, mi a szép, más szerint? Ki dönti el, hogy legyint vagy int az akit követsz, kit tisztelsz mert ott a félsz, vajon majd megfelelsz? […]

Posted by
Posted in

Angyal

    ANGYAL   Évekkel ezelőtt, mikor még nem volt minden diák zsebében mobiltelefon, az akkori időkből van egy kedves történetem. Eszter kilépett az iskola kapuján, a posta felé indult. Hétfő volt, a hétvégét most otthon tölthette. Egyre könnyebb volt elviselni, hogy távol van azoktól, akiket nagyon szeret, alig tizenöt évesen, tanulta az önállóságot.  Megtapogatta […]

Posted by
Posted in

A pillangó

    A pillangó  “Mielőtt innen végkép elmegyek, Szeretnék elköszönni, emberek. Mint rab, akinek int a szabad út, Búcsút rebeg, mielőtt szabadult. Mint a madár, kit Dél vár arra túl, Az eresz alján még egy dalt tanul. Mit is daloljak, én szegény beteg, Mit is dadogjak nektek, emberek? Talán nem is kell még búcsúzni se? […]

Posted by
Posted in

A kisértet

  A kisértet Komor romok felett, éjszakának árnya, egy kísértet lebeg. Kidőlt tölgyfa csonkján, csendben sírdogál, a múltra emlékezik, s visszahívja tán? Mikor jön a virradat, eltűnik egy rom alatt, soha nem lel nyugalmat. Mikor jön az éjszaka, felhangzik majd bús dala. Az elmúlt éveket visszahozni nem lehet. Az idő végtelen folyó, örökké csak árad, […]

Posted by
Posted in

A vadászles

  A VADÁSZLES   Sokáig féltem tőle. Úgy állt az erdő szélén, mint valami hórihorgas ijesztő rém.  Szilárdan állta az időjárás okozta megpróbáltatásokat, dacolt széllel esővel. Kemény tölgyfából ácsolták, elbírta volna akár egy elefánt rohamát. Ám a környéken, ez a veszély nem fenyegetett. Mikor végre elszántam magam,  a közelébe merészkedtem, még hatalmasabbnak tűnt. Soha nem […]

Posted by
Posted in

Az utcazenész

  Az utcazenész….   Lecsapta a laptopot. Percek óta csörgött a telefon, de nem vette fel. Kirúgta maga alól a forgószéket. Titkárnője kétségbeesett arccal dugta be fejét az ajtón. -Főnök az apád keres, pár perce már üvölt… Szenvtelenül, vigyorogva söpörte le az asztaláról a papírhalmazt, nem törődve azzal, hogy a nő döbbenten, mozdulatlanul, megkövülten bámulja. […]

Posted by
Posted in

A róka dala

      A róka dala   Nem láthatsz, mert csak az szabad, ki rejti magát, az nem rab. Erdőn mezőn ahol én élek, fújom a dalt, mert nem félek.   Ember, mikor rám vadászol, üdözöl, lősz vagy elfogsz. Nem tudod, mit hoz a holnap. Lényeg, csak a zsákmányt hozzad…   De ha minden élő […]

Posted by
Posted in

Panelromantika

  Panelromantika Panel házak sorfala itt már nincs romantika. Szétmálló vakolat, meztelenek a falak. Két rivális gonosz banda harcol, és rettegésben tartja, a lakókat, s a környéket, sokan már menekülnének. Piszkos, sivár lépcsőház a rendre senki nem vigyáz. Ha leszáll az éjszaka, felhangzik a ház dala. Ajtók mögött még remél, énekel mind, aki fél. Rettegés […]

Posted by
Posted in

A Közellenség

A Közellenség Nem volt más a reggel, mint máskor. Felhúzta a nehéz faredőnyt, bevetette az ágyat, kicsit téblábolt, teát főzött, megpirította a háronapos kenyér maradékát. Egy félkilósat szokott vásárolni, az kitartott a hét közepéig. Mivel több napra főzött, így arra most nem kell gondolnia. A kertben tervezett munkákból semmi nem lesz, reggel hóesésre ébredt. Nem […]

Posted by
Posted in

Az Apróherceg…

Az Apróherceg, Ironka, Pironka és Vadmalac, Covid idején…   A tegnap esti balhé után minél hamarabb megpróbáltam eltűnni otthonról. Cicamosdás, fogmosás után összekapkodtam a cuccaimat, kabátomra a hátizsákomat lendítve, kisurrantam lakásunk ajtaján. Akkor is megcsinálom! Ha leszakad az ég, ha… mindegy, mindenképpen. Elmúltam tizennyolc. Sokra megyek vele. Szüleim nem díjazták túlzottan a döntésemet, az állatorvosit […]