About Me

Gúnya Mária az Irodalmi Rádió szerzője.

Mindig is szerettem az irodalmat. Már fiatalon érdekeltek a versek; játék
a szavakkal, a rímekkel. Talán 15 éves koromban kezdtem írni magam is. Ez idáig többnyire csupán a saját fiókomba, a saját szórakoztatásomra. Ahogy teltek az évek, egyre több és több költemény született, és valahogy mindig egyre jobban sikerült.
A versírás számomra egy másik világot jelent. Egy olyan helyet, ahol nem számít a külvilág, ahol szabadon, gondtalanul szárnyalhat a képzelet.
Többnyire a saját érzéseim tükröződnek a sorokban, melyek lehetnek csintalanok, viccesek, de ha úgy adódik, akár szomorúak is.

Remélem, szerzeményeimmel sikerül majd néhány gondtalan pillanatot hoznom a kedves olvasóknak is.

 

Posted by
Posted in

Nyári hőség

Fullasztó nyáron Ha nem jön az álom Úgy érzem magam, mint egy zártosztályon. Vergődök jobbra Fordulok balra Lerúgom, majd újra húzom a takarót magamra. Izzad a testem Csapdába estem Főhetek egész éjjel a saját levemben. Várom a reggelt Hisz hűvösek a hajnalok De addig csak szenvedek, s légkondiról álmodok.

Posted by
Posted in

Apró hegek

Úgy elteltek az évek, minden megváltozott. A régi huncut kacsintást már másnak dobod. Mint földre hullott kristálypohár törött szét a szívem. Ezernyi apró szilánk sebezte fel lelkem. Nem tudom, hogy kibírom e, túl mélyek a sebek. Nem akarom elhinni, hogy minden elveszett. Tegnap még csak én voltam, ma már más a Kedves. Átkozott gyilkos érzés, […]

Posted by
Posted in

Vége a mesének

Még érzem az illatod, itt hagytad a párnán. Még érzem a csókod is, amit ajkamra adtál. Mégis a sírás fojtogatja torkom, Mert tudom ez volt az utolsó alkalom. Utoljára láttalak, bújhattam hozzád, Nem tudok ezután nem gondolni rád. Soha többet nem foghatom a kezed. Soha többet nem lehetek veled. Soha többet nem érzem az illatod. […]

Posted by
Posted in

Szürkeség

Szürke hétfő után újabb szürke kedd, Szürke hétköznapok, benne szürke emberek. Lomha tempóban baktató színtelen jövő, Mint friss kátrányba a kavics, úgy leragadt az idő. Nem látjuk a hibákat, rágódunk a múlton, Mint fogatlan öreg a száraz kenyérhéjjon, Hová tűnt a fény? A színek ragyogása? Visszhangzik a rideg valóság gúnyos kacagása.

Posted by
Posted in

Itt a tavasz

Csípős még a reggel, lassan melegre fordul az idő, Egyre többen bújnak téli rejtekükből elő. Fák felől édes illatot hoz magával a szél, Rügyet fakaszt a napsugár, minden újra él. Egy fülemüle éneke töri meg a csendet, Fülbemászó dallal keresi a szerelmet. Egy fácánkakas körülnéz, s felcsippent egy magot, Amott sárgarigó üldöz egy rémült kukacot. […]

Posted by
Posted in

Anya nézd!

Anya nézd! Megjöttem, itt vagyok! Siettem, hisz tehozzád küldtek az angyalok. Mostantól a te kislányod én leszek. S hogy boldog anya légy, mindent megteszek. Anya nézd! Már járni is tudok! Nem is lépkedek, hanem már szaladok. De egyáltalán nem félek, mert tudom, Biztonságban vagyok, hisz a te kezed fogom. Anya nézd! Már beszélek! El tudom […]

Posted by
Posted in

Nagymamámnak

Milyen rég volt, mikor még a konyhában sürgölődtél, Kapros túrós lepényt, vagy meggyes rétest sütöttél. Arcod mindig ragyogott, s karjaid ölelésre tártad, Az unokákat mindig valami aprósággal vártad. Szerettem az illatod, melyből csupa melegség áradt, Talpon voltál már hajnalban, de sosem voltál fáradt. Majd járásod lelassult, s tested gyengülni kezdett, Az idő szépen csendben eljárt […]

Posted by
Posted in

Vágyódás

Amikor nincs más, csak a csillagok, Ajkam elhagyják halk sóhajok. Mikor úgy vágyom, de kínoz a távolság, Az éj szövi selymes bársonyfonalát. Mikor már a Hold is az égbolton táncol, S ragyogó csillagokkal boldogan viháncol. Angyali leheletként száll a gondolat, Álmomban is ölelő karjaidba szalad. Téged látlak csupán s titkon azt várom, Amikor végre valósággá […]

Posted by
Posted in

Elveszítelek…

Itt ülsz a szobában mellettem, Mégsem vagy itt. Távolba meredő tekinteted Tőlem messzire vitt. Gondolatban most merre jársz? Hová visz a képzelet? Bárcsak látnám, amit látsz, S én is ott lehetnék veled. Olyan közel vagy hozzám, Én mégsem érlek el. Egyre nő a távolság, De te már nem fékezel. Érzem, ahogy tompa csendben Szertefoszlik minden. […]

Posted by
Posted in

Szabad pillanat

Néha csak úgy ülök egymagam, s hallgatom a csendet, Becsukom a szemem, s csak élvezem a percet. A nap melege gyengéden arcom simogatja, Érzem, ahogy elönt a remény bódító illata. Látok egy pillangót, ki a napsugárban táncol, Virágra száll, megpihen, s újra boldogan viháncol. Egy kisveréb is itt csivitel, a társait keresi, Ugrik egyet, felröppen […]