About Me

Gúnya Mária az Irodalmi Rádió szerzője.

Mindig is szerettem az irodalmat. Már fiatalon érdekeltek a versek; játék
a szavakkal, a rímekkel. Talán 15 éves koromban kezdtem írni magam is. Ez idáig többnyire csupán a saját fiókomba, a saját szórakoztatásomra. Ahogy teltek az évek, egyre több és több költemény született, és valahogy mindig egyre jobban sikerült.
A versírás számomra egy másik világot jelent. Egy olyan helyet, ahol nem számít a külvilág, ahol szabadon, gondtalanul szárnyalhat a képzelet.
Többnyire a saját érzéseim tükröződnek a sorokban, melyek lehetnek csintalanok, viccesek, de ha úgy adódik, akár szomorúak is.

Remélem, szerzeményeimmel sikerül majd néhány gondtalan pillanatot hoznom a kedves olvasóknak is.

 

Posted by
Posted in

Apa mondd!

Apa mondd, fogod majd a kezem, ha félek? Megnézed, nincsenek -e szekrényemben rémek? Nem les -e rám veszély, mielőtt átmegyek az úton? Vigyázol rám akkor is, ha nem vagy ott. Tudom. És elkísérsz majd, ha első nap iskolába megyek? Megtanítasz mindenre, hogy jó felnőtt legyek? Büszke leszel rám akkor is, ha néha hibázom? Átölelsz jó […]

Posted by
Posted in

A sötétség hangjai

Ijesztő a sötét, mint fekete űr. Néma végtelenség, úgy vesz körül. Árnyékok orgiája, tobzódó némaság. Eltűnik a fény, vív haláltusát. Ordít a csend, de nem hallja senki. Láthatatlan kéz, mi szakítja s tépi. Sikolt az éj, de nem jön segítség. Elnyel mindent az éhes sötétség.

Posted by
Posted in

Nyári hőség

Fullasztó nyáron Ha nem jön az álom Úgy érzem magam, mint egy zártosztályon. Vergődök jobbra Fordulok balra Lerúgom, majd újra húzom a takarót magamra. Izzad a testem Csapdába estem Főhetek egész éjjel a saját levemben. Várom a reggelt Hisz hűvösek a hajnalok De addig csak szenvedek, s légkondiról álmodok.

Posted by
Posted in

Apró hegek

Úgy elteltek az évek, minden megváltozott. A régi huncut kacsintást már másnak dobod. Mint földre hullott kristálypohár törött szét a szívem. Ezernyi apró szilánk sebezte fel lelkem. Nem tudom, hogy kibírom e, túl mélyek a sebek. Nem akarom elhinni, hogy minden elveszett. Tegnap még csak én voltam, ma már más a Kedves. Átkozott gyilkos érzés, […]

Posted by
Posted in

Vége a mesének

Még érzem az illatod, itt hagytad a párnán. Még érzem a csókod is, amit ajkamra adtál. Mégis a sírás fojtogatja torkom, Mert tudom ez volt az utolsó alkalom. Utoljára láttalak, bújhattam hozzád, Nem tudok ezután nem gondolni rád. Soha többet nem foghatom a kezed. Soha többet nem lehetek veled. Soha többet nem érzem az illatod. […]

Posted by
Posted in

Szürkeség

Szürke hétfő után újabb szürke kedd, Szürke hétköznapok, benne szürke emberek. Lomha tempóban baktató színtelen jövő, Mint friss kátrányba a kavics, úgy leragadt az idő. Nem látjuk a hibákat, rágódunk a múlton, Mint fogatlan öreg a száraz kenyérhéjjon, Hová tűnt a fény? A színek ragyogása? Visszhangzik a rideg valóság gúnyos kacagása.

Posted by
Posted in

Itt a tavasz

Csípős még a reggel, lassan melegre fordul az idő, Egyre többen bújnak téli rejtekükből elő. Fák felől édes illatot hoz magával a szél, Rügyet fakaszt a napsugár, minden újra él. Egy fülemüle éneke töri meg a csendet, Fülbemászó dallal keresi a szerelmet. Egy fácánkakas körülnéz, s felcsippent egy magot, Amott sárgarigó üldöz egy rémült kukacot. […]

Posted by
Posted in

Anya nézd!

Anya nézd! Megjöttem, itt vagyok! Siettem, hisz tehozzád küldtek az angyalok. Mostantól a te kislányod én leszek. S hogy boldog anya légy, mindent megteszek. Anya nézd! Már járni is tudok! Nem is lépkedek, hanem már szaladok. De egyáltalán nem félek, mert tudom, Biztonságban vagyok, hisz a te kezed fogom. Anya nézd! Már beszélek! El tudom […]

Posted by
Posted in

Nagymamámnak

Milyen rég volt, mikor még a konyhában sürgölődtél, Kapros túrós lepényt, vagy meggyes rétest sütöttél. Arcod mindig ragyogott, s karjaid ölelésre tártad, Az unokákat mindig valami aprósággal vártad. Szerettem az illatod, melyből csupa melegség áradt, Talpon voltál már hajnalban, de sosem voltál fáradt. Majd járásod lelassult, s tested gyengülni kezdett, Az idő szépen csendben eljárt […]

Posted by
Posted in

Vágyódás

Amikor nincs más, csak a csillagok, Ajkam elhagyják halk sóhajok. Mikor úgy vágyom, de kínoz a távolság, Az éj szövi selymes bársonyfonalát. Mikor már a Hold is az égbolton táncol, S ragyogó csillagokkal boldogan viháncol. Angyali leheletként száll a gondolat, Álmomban is ölelő karjaidba szalad. Téged látlak csupán s titkon azt várom, Amikor végre valósággá […]