About Me

kertfklaraKert F. Klára az Irodalmi Rádió szerzője.

Édesapám pedagógus volt, másodállásban könyvtáros, így gyerekként a nyarakat könyvtárban töltöttem, ahol szinte mindent elolvastam. Ekkor színdarab írással próbálkoztam, amit a barátaimmal elő is adtunk egy pajtában. Gimnazista koromban a szatirikus írások vonzottak, s magam is megpróbálkoztam írásukkal. Az akkori Ludas Matyi főszerkesztője támogatott ebben a törekvésemben, de azt is tanácsolta, hogy érettségizzek le, s tanuljak ki egy „tisztességes” szakmát. Így némi kitérő után Pécsi Állam- és Jogtudomány i Egyetemre iratkoztam be, s szereztem diplomát. Ezt követően Pest megyében különböző szintű bíróságokon dolgoztam hosszú ideig. Ezalatt emberek százait és történetüket ismertem meg. A nehéz, felelősségteljes munka után, csekély szabadidőmben festéssel és prózaírással jutalmaztam magam. A nyilvánosság elé csak az utóbbi években léptem, a festményeimmel különböző helyi és országos kiállításokon vettem részt, meséimmel pedig, melyekhez az illusztrációkat is magam készítettem, sikeresen pályáztam. Jelenleg a meseírás áll legközelebb hozzám, ekkor fantáziámat végre kinyújtóztathatom, s a világot olyan szépnek írhatom le, amilyennek csak akarom. A rövid, csattanós novellákat is kedvelem. Távolabbi célom egy sci-fi regény megalkotása.

Posted by
Posted in

Ugrás

Végignézett a hosszú asztal mellett ülő embereken. Lehettek vagy tizenöten a huszonnégyből. Ennyien érettségiztek ötven évvel ezelőtt és számuk alig több mint a felére apadt. Tiszta kripta szökevény mind. Az ősz hajak között kopasz fejek villantak fel, táskás, fénytelen szemekkel méricskélték egymást, szinte átlátszó, petyhüdt bőr lógott az arcokon, az állak alatt toka feszült. Ő […]

Posted by
Posted in

Ártatlanok

Az erkélyről behordtam a virágládákat a szobába, igaz, csupaszon álltak már két éve, mióta a feleségem elment. A sötétítő függönyt is elhúztam. Észrevettem ugyanis, hogy a szemközti ház erkélyéről az ott lakó házaspár figyel. A férfi úgy tett, mintha könyvet olvasna, de titokban jegyzetelt és időnként idepillantott. A nő meg teregetést imitált, közben folyton erre […]

Posted by
Posted in

Hazatérés

Magamhoz tértem. Egy csomó ember állt körülöttem. – Az volt, az a szürke, ott ni – mondta az öregember és görcsös botjával egy elsuhanó autó után bökött – az dobta ki, láttam én! – Szegény kis kutyácska! Még milyen fiatal, látszik a bundáján, hogy kölyök. Nagyon megüthette magát. – Ez a hang egy kövér asszonyságtól […]

Posted by
Posted in

Bontógolyó

Blanka néni úgy pihegett ágyában, mint egy párnapos madárfióka. Gyér, ősz haja tincsekben tapadt a fejéhez, félig tátott száján zihálva vette a levegőt, mellkasa ütemesen emelkedett fel és le. Az éjszakai rémálmai miatt mindig csak hajnaltájt jött szemére az álom, így a reggelit az otthonban mindig elmulasztotta. Az a fránya bontógolyó, azóta is minden éjjel […]

Posted by
Posted in

Nikkelmenyasszony

A két öreg megilletődve ült a panorámás távolsági busz kettős ülésében. A vékony csontú, kopott asszony félszegségében alig mert az ülés támlájának dőlni, egyenes derékkal szorította magához fekete ridiküljét, melynek fülén és csatján jócskán látszott a sok évtizedes használat. Lent a padlón, két lába között egy kidudorodó hasú, fehér reklám szatyrot tartogatott. Úgy kucorgott az […]

Posted by
Posted in

Gombavacsora

Mindig is nagyra voltam a növényismereteimmel. Gyerekkoromban falun éltem, ráadásul nagyapám erdész volt, nagybátyám agronómus, így sokat tanultam tőlük a növényekről, állatokról, gombákról. Később már messzire kerültem innen. Férjem és a városi barátaim előtt nagy tekintélyre tettem szert azzal, hogy a téli kopasz fákról is meg tudtam mondani, melyik az alma- vagy a szilvafa, a […]

Posted by
Posted in

Mint izzó parázs

Nem tudom, mi tetszett meg rajta, amikor a metrón először megláttam. Talán az orra egyenes vonala, amint a fény végig siklott rajta, vagy a szemöldökének íve. Tényleg nem tudom. Leszállt az egyik állomáson, utána iramodtam. Pogácsát vett egy kis üzletben, aztán felsietett a lépcsőn. Követtem, láttam, egy bank felé veszi az irányt. Már nem emlékszem […]

Posted by
Posted in

Kertvárosi télapó

Balogh Győző nyugdíjas bádogos mester nagyot szusszanva ült be rozoga gépkocsijába. A kivattázott piros köntös, rajta a fehér, vastag szegéllyel, övvel ugyancsak megnehezítették a beszállást, alig tudta bepréselni magát a volán mögé. Arcán verejték gyöngyözött. Hála Isten, ez volt az utolsó napja a Mikulás-szezonban. Délelőtt három óvodában is járt, délután kettőtől hatig egy plázában ült […]

Posted by
Posted in

Mindörökké cimborák

Kukázni jó. Mármint annak, aki idáig süllyedt. A kutatás, a találás öröme az, ami újra és újra izgalomba hoz. Ilyenkor nem számít az arra járó, magát rendesnek mondó emberek megvető, gúnyos vagy sajnálkozó tekintete. Egyáltalán semmi sem számít, csak a kurkászás a bűzös, rothadt ételmaradékok, törött tányérok, hervadt virág csokrok, szakadt tornacipők között azért, hogy […]

Posted by
Posted in

A negyedik

A harmadik fiúnk, a legkisebb is itt hagyott bennünket. Gabi az ország másik végében, Pécsett talált magának állást, lakást és októberben elköltözött. A két idősebb már évek óta külföldön él. Az elsőszülött Marci, az USA-ban kutató mérnök, a középső fiam Péter, egy kínai nőt vett el feleségül és tavalyelőtt Pekingbe költöztek. Ránk szakadt a csönd […]