A türelmemből, várakozás lett. A várakozásból elengedés. Amiből feledés. A felejtésből elmúlás. És megint ott tartunk, hogy nem tudjuk hol tartunk. Mi megint ott vagyunk, Hogy sehol sem vagyunk. Ugyanazok a körök, Újra és újra. Szóval azt hiszem, Nem is jövök vissza.

Nálad nincs semmi. Csak a kávé illata. Itt mondom el, mosolyogva: Nem szeretlek kedves, És már nem foglak soha! Nálam sincs semmi. Csak egynéhány kopott könyv, és egy szomjas árvácska, lopva nézek a virágra, ő sem érti, nem is hallja, ahogy suttogom sírva: nem szerettem én még így senkit, és már nem is fogok soha!

Éjszakába fordult nappalok, Múltban megfulladt holnapok. Sosem bocsájtom meg magamnak, Ha létemben bármikor megbántalak. Olyan könyvé lettél mint a többi, Amit elolvasnak, majd elfelejtenek. Olyan virággá mint a többi, Amit gondolkodás nélkül letépnek. Kedves én! Te beteg elme, Kinek leveleit tépi a szél. “Milyen felemelő lenne…” De lelked nem vár, nem remél. Kedves én! Ki […]

Miért a leghidegebb, Esős napok a legmelegebbek? Miért a legrövidebb, Ölelések a legédesebbek? Miért látom az arcod, Minden virágban? Miért hallom a hangod, Minden dallamban? Bár lehetnék szín a zászlódon, Puha-meleg a lelkeden, Lepedő az ágyadon, Kéz a kezedben.    

Az első és utolsó, Volt ez a búcsúszó. Korábban azt sem tudtam, Míg nem kóstoltam, Hogy ekkora fájdalom, Folyhat végig arcomon. Emlékszem arra a padra, A ruhád illatára. A puha és meleg ölelésedre, Az őszintén csillogó szemeidre. Nehéz volt búcsúznom tőled, Nehéz volt otthagynom téged. Most elmerülök hiányodban. Hanyatt fekszem szavaidban. Csendesen, halkan ringatnak. Édes […]

Mézédes felejtés, Amit nem fogok megkóstolni. Buta kis feltevés, Hogy elfoglak felejteni. Mostanában , Többet veszekedünk, Mint beszélgetünk. Többet hiányzol, Mostanában, Mint általában. Főleg mióta, Szemem szemed kóstolta.