About Me

Kurtisz Dorotea az Irodalmi Rádió szezője.

A nevem Kurtisz Dorotea. A Föld nevű bolygón élek, pont ugyanabban a valóságban, ugyanabban a végtelenbe futó idősíkban, mint Te, aki ezt olvasod... A kezem most megállt a billentyűzet fölött: visszaolvastam az előző mondatot, és úgy döntöttem, inkább őszinte leszek. A nevem Kurtisz Dorotea. A fejemben élek, kétségbeesetten tekeregve a szívemet és az agyamat összekötő idegpályákon, egy valóság-falakból felépített álomvilágban. Nálam az időszámítás mindig újrakezdődik - hangulatfüggő, de a nagy általánosságot véve általában valahol a 19. és 21. század között imbolygok.

Posted by
Posted in

Útravaló

Bordakosárba pakolok mindent, mi számomra fontos innen. tüdőbe szívott pesti levegő, rekeszben tárolt szerető; szív alakú dobozban lüktető, változás ellen tüntető régi szerelem; (Meglellek-e majd Szegeden?) két pitvar között folyó vén Duna, vitorlás billentyűk véres otthona. Lánc(híd) köt ide, kosaramat a város zaja tölti meg. Szegycsonttal lezárva, bőrbe takarva helyezem biztonságba: kulcscsont a folyóba, emléke […]

Posted by
Posted in

Ismerős ismeretlen

Árnyékként követsz mindenhová, talán sosem állsz már innen tovább. Összetartozunk. Te vagy a látkép, a gát, ahol a Tisza medréből a szívembe átlép. Kőből faragott arcodon jégcsappá fagynak a pillanatok: élő szobra vagy önmagadnak, emléket állítasz a szívemben vívott csatának, határtalanságomnak lettél megfestett határa.

Posted by
Posted in

Csöndkirály

Ólomcseppekként csepeg a hiányod szememből. Pillám már nem is rebeg, csak csukódik le a súlyos tehertől. Fáradok. Elfogytál mellőlem, mint a silány 3in1 Nescafé a dobozból. Itt maradtam semmirekellőnek. Talán a semminek sem kellő dolgokból építem váramat magam köré. Magány-téglák, bánat-falak a börtön-trónon ülő Csöndkirály mögé: a világnak könny-katonákkal üzenek hadat.

Posted by
Posted in

Szívlakó

Megfakult tapéta-arcodat bontogatom szívem faláról. Megvívtam harcomat, de kikaptam a Magánytól. Minden nyomot eltűntetek rólad: hálókamrádat a bal pitvar alatt, a megtépázott véna-ajtókat, melyeken át elillantál haza. Szívbillentyűimet letakarom, nehogy porosak legyenek; akármennyire is akarom, más már nem fogja rajta játszani a nevedet.

Posted by
Posted in

A Magány?

Egy történet elszabadult főhőse. Egy rossz útra tért lovag, akit elhagyott varázslatos hősnője. Mennie kell, de nincs hova. Az író nem ezt írta meg neki, most mégis itt van köztünk. Érintetlen kezemet el sem engedi, már össze is költöztünk. Ő lett a helyi rosszfiú, a különbség csak annyi, hogy mellőle nincs kiút: ha megcsalod, sem […]

Posted by
Posted in

Semmiből jött levelek

Elneveztem rólad egy csillagot. Minden este ámulva néztem, mígnem egyszer csak itt hagyott. Megunta szolgálatát a végtelen égben: hullócsillagként alábukott, mint semmiből jött levél, utazott. Megkeresett, és a lábam elé hullott, vidáman ragyogó fény volt ezen az Ugaron. Elneveztem rólad egy csillagot. Mikor lehullott, ezt kívántam: “csak egyszer érezhessem még az illatod, mielőtt elveszek a […]

Posted by
Posted in

Szeretni fontosabb

Miért mondjam ki hangosan, ha az írott szó pontosabb? Miért bántod magad, ha szeretni fontosabb? Miért taszítja el magától, ha meg is kaphatná? Miért lakjunk városokban, ha szívekben is lakhatnánk? Miért kell hallgatnotok még mindig, ha ki is mondhatnátok? Miért űznek el, ha nem vagytok rontás, se átok?

Posted by
Posted in

Kéregkoporsó

Rád kérgesednek az évek. A hazugság, bántások, érzések. Egy fa vagy az erdőben. Nem tudod, merre van az előre. Valaki lehántja rólad a kérget, meztelenségedbe vés egy képet. Az élet végéig, D+O forever. Téged viszont csendben megöl. Ha meghaltál, sajnálnak. Sírodra tesznek virágot, palántákat. Nem a te virágodat: míg éltél, addig sem dicsérték. Most mégis […]

Posted by
Posted in

Metamorfózis

(avagy szerelem korona idején) Már egészen belebolondultam, megrészegített a sok fordulat. Barázdák sora, ahogy körbe tekeregnek, szerelmi filtrum-masszává keveredve. Pillantásom rabul ejtette, megbabonázott testem remeg. A tű lassan a barázdákba vágva kereng – sebet ejt rajtuk, nézem, ahogy behegednek – véres nyomában vonásaid megelevenednek. Puhán ölelő zongoraszóba takarózol, minden pislantásod egy szívemen dobbanó dob. Hegedűk […]

Posted by
Posted in

Transzplantáció

Fehér műtőasztalon fekszem, fertőtlenítő szaga öleli át testem. A műtétet az Idő végzi, szikéivel régi sebeimet tépi: ereimből sűrűn gomolyog ki régi éltetőm alvadt maradványa. Lelkem test nélkül sodródik az éterben végig, elmém sem érzés, sem gondolat nem tépi. Kiürült vénák és artériák ölelkeznek, szívembe lassan új életet vezetnek. Infúzión hozták a donort: intravénásan kaptam […]