About Me

Kurtisz Dorotea az Irodalmi Rádió szezője.

A nevem Kurtisz Dorotea. A Föld nevű bolygón élek, pont ugyanabban a valóságban, ugyanabban a végtelenbe futó idősíkban, mint Te, aki ezt olvasod... A kezem most megállt a billentyűzet fölött: visszaolvastam az előző mondatot, és úgy döntöttem, inkább őszinte leszek. A nevem Kurtisz Dorotea. A fejemben élek, kétségbeesetten tekeregve a szívemet és az agyamat összekötő idegpályákon, egy valóság-falakból felépített álomvilágban. Nálam az időszámítás mindig újrakezdődik - hangulatfüggő, de a nagy általánosságot véve általában valahol a 19. és 21. század között imbolygok.

Posted by
Posted in

Szeretni fontosabb

Miért mondjam ki hangosan, ha az írott szó pontosabb? Miért bántod magad, ha szeretni fontosabb? Miért taszítja el magától, ha meg is kaphatná? Miért lakjunk városokban, ha szívekben is lakhatnánk? Miért kell hallgatnotok még mindig, ha ki is mondhatnátok? Miért űznek el, ha nem vagytok rontás, se átok?

Posted by
Posted in

Kéregkoporsó

Rád kérgesednek az évek. A hazugság, bántások, érzések. Egy fa vagy az erdőben. Nem tudod, merre van az előre. Valaki lehántja rólad a kérget, meztelenségedbe vés egy képet. Az élet végéig, D+O forever. Téged viszont csendben megöl. Ha meghaltál, sajnálnak. Sírodra tesznek virágot, palántákat. Nem a te virágodat: míg éltél, addig sem dicsérték. Most mégis […]

Posted by
Posted in

Metamorfózis

(avagy szerelem korona idején) Már egészen belebolondultam, megrészegített a sok fordulat. Barázdák sora, ahogy körbe tekeregnek, szerelmi filtrum-masszává keveredve. Pillantásom rabul ejtette, megbabonázott testem remeg. A tű lassan a barázdákba vágva kereng – sebet ejt rajtuk, nézem, ahogy behegednek – véres nyomában vonásaid megelevenednek. Puhán ölelő zongoraszóba takarózol, minden pislantásod egy szívemen dobbanó dob. Hegedűk […]

Posted by
Posted in

Transzplantáció

Fehér műtőasztalon fekszem, fertőtlenítő szaga öleli át testem. A műtétet az Idő végzi, szikéivel régi sebeimet tépi: ereimből sűrűn gomolyog ki régi éltetőm alvadt maradványa. Lelkem test nélkül sodródik az éterben végig, elmém sem érzés, sem gondolat nem tépi. Kiürült vénák és artériák ölelkeznek, szívembe lassan új életet vezetnek. Infúzión hozták a donort: intravénásan kaptam […]

Posted by
Posted in

Lemezjátszó

Emlékeid a négy (sejt)fal közé zártak, feltettek a kispolcra a bal kamrába. Míg gondolataim hálóját szaggatom, itt felejtett vérlemezkédet hallgatom. Lassan fordul körbe a véres szerkezet, barázdái, mint szívemen az erezet. Hosszú heget vág az orsócsont tűje, véremen át szerelmet pumpál az űrbe. De mi lesz, ha a lemeznek vége szakad? Elfogynak a barázdák, s […]

Posted by
Posted in

Vonalrajz

Mostanra csak papír vagy és tinta. De lehet, már a legelején is én írtalak. Honnan tudhatnám, hogy itt vagy? Csak a fejemben élsz, szóra hogy bírjalak? Ismersz engem, vagy csak én ismerlek téged? Olyan vagy, mint egy elrontott vonalrajz. Körvonalad remeg, szemed felemás, állad éles. Felrajzoltam egy arcot az üres oldalra.

Posted by
Posted in

Hang(ulat)

Én ismerem a zenét. A széj fuvoláját, az eső dobolását, az üres ház kongását. Én ismerem a jajszót. A mosogató hüppögését, a magányos szív dübörgését, a széthulló álomvilágok recsegését. Én szeretnélek ismerni téged. Hangod mély dalát, simogató érintésed zaját, összeakadó szívünk zaját.

Posted by
Posted in

Sóskaramell II.

(Éget.) Lángokban áll szívem. (Égetett cukor.) A szépségért szenvedni kell. A szeretetért lángolni. (Égetett cukor sóval.) És bájodat még akkor is elveszik.

Posted by
Posted in

Sóskaramell I.

A cukrot is megégetjük, mert még mindig nem sikerült megértenünk: minden úgy szép, ahogy van, a belső számít, nem az ahogyan saját vásznadra fested fel magad. És ha megsózod, megégeted, mi marad? Jobb a pikáns álca, vagy maradnál az édesen eredeti ábra?