About Me

Kustra Ferenc József az Irodalmi Rádió szerzője.

ÍRÓI ADATLAPOM – KUSTRA FERENC JÓZSEF

Írni 1997. -ben kezdtem egy élmény hatására. Szoktam írni: verses műveket, haikukat és a társait, különleges versformákat, aforizmát és novellákat. Végzek versforma-szerkesztői, fejlesztői munkásságot is.
Eddig valamivel több, mint 3300 verses művem van, ebből még kb. 1200 verses mű, kéziratban. Novellákban is van még kb. 30 mű kéziratban. Eddig írtam haikut, cca. 3600 db. -t eredeti Basó féle stílusban, és cca. 480 db. -t európai stílusban. Az egészből cca. 350 senrjú formában íródott!
(A szakirodalomban többen is utalnak rá, hogy a japán nyelvből történt eredeti lefordítások során a fordítók tévedtek, mert az 5-7-5 szótagszám nem felel meg a japán, eredeti szövegeknek… de, végül is még összehasonlítani sem lehet a két nyelvet! Meg így legalább van konkrét szótagszámuk az íróknak, és ezzel el is lett kerülve az anarchia! Bár a szabad versírók, még a szótagszámot sem tisztelik!)
Én személy szerint ragaszkodok a hagyományos formákhoz és elutasítok mindenféle „szabad-liberális” versformát, mert az nem vers, hanem csak egy tördelt novella, jobb esetben!

Naponta írok. A rekordom, hogy egy nap 7 óra alatt 8 versformában 9 művet írtam.
Írok; haikut, zárt-, nyitott-, és fél haikuláncokat, társakkal Renga-láncverset, és Tankát is (Ebből kb. 320 készült!), sőt megalkottam a HIAQ -t és TANQ -t, mivel álláspontom és a kísérletezéseim-kutatásaim szerint, ezek jobban megfelelnek a magyar nyelv sajátosságainak. (Szótagszám: 6-8-6+8-8). Megalkottam a fordítottját a HIAQ -nak HIAfo néven (6-6-8). Itt akkor az első sorban a konklúzió van, így először azzal ismerkedünk meg és a 2. + 3. sorban van –utólagosan- a magyarázó szöveg!
Verseket is írom sokféle formában, ahogy az adott szótagszám és rímképlet megkívánja! Sőt, a mondanivaló hathatósabb kifejezése érdekében, preferálom a vegyes versformákban írást.

Még írok; 10 szavasokat, valamint oximoronokat, apevákat és tükör apevákat és ezeket írok más formákkal vegyesben is.
Továbbá; sedoka –t, limerik -et és septolet -et is, meg visszatérő rímes, belső rímes, önrímes és anaforás műveket. Ezekben a versformákban szakirodalmi szinten, szinte alig van szerző és ők is főleg csak, a bő 100 évvel ezelőtt éltek közül kerültek ki.
Megalkottam a kutatásaim alapján, még az alábbi versformákat: (Már ezeket is írom és használom is, szerzőtársakkal közös művekben is! Kezd terjedni, mert mások is elkezdték ezeket fölhasználni!)
~ „3 soros-zárttükrös” versformát. Megállapíthatjuk, hogy az eredete a homályba vész. Én ezt a háromsorost az általam alkotott szabályok korlátai közé szorítottam! Megírtam a műleírását, ami a szakanyagomban olvasható és bárkinek a rendelkezésére bocsátom! Így ez a versforma, már szabályos és megalapozottan használható!
~ „LÉPCSŐZETES” versformát. Az elnevezés a soronkénti egy szótagszám emelkedésre utal. Azonban, a vers baloldali megjelenítést kap, akkor látható is a lépcső…
~ „Grádics” versformát. Az elnevezés a középre igazított versszak kétoldali lépcsőformájára utal.
~ „6 soros” versformát. Ez elsősorban pszichológiai, vagy ehhez közelítő témájú versnek alkalmas, de aki veszi a fáradtságot, az más témákat is írhat ebbe a versformába…
~ „9 soros” versformát. Ez három „blokkból” áll, így a témán belüli elválasztásokra, gondolat-megosztására is alkalmas.
~ „Farkasfog” versformát. Ez rövid és hosszú sorokból áll, így a mondanivaló kifejezett hangsúlyozására ad lehetőséget. Vannak benne hosszabb sorok és ezek szimbolizálják a farkas fogait…
~ „A hairon” -t és a „haironix” –ot. Ez a haiku továbbfejlesztett formája.
~ „Senrjon” -t és a „senrjonix” –t. Ez a senrjú tovább fejlesztett formája.
~ „10 szavasok” -ból továbbfejlesztett „10 szavas DUÓ” –t, aminek az eszmeisége azonos a „sedoka” –éval. De még további fejlesztéseket is végeztem és megalkottam a „15 szavas-6 sorban” -okat is.
~ Az apevát is továbbfejlesztettem és megalkottam a „bapevát”, valamint így akkor a tükör apevát is.
Ezekből párokat vagy csokrot is írok és írjuk a szerzőtársakkal is, sőt más szerkezetű versszakokkal vegyesben is. Ezeknek is kötött a szótagszámuk és a rímképletük. Ezeket is már írom, nemcsak egyénileg, hanem szerző-társakkal együtt is.

Szinte minden versformában írok, vagy a szerzőtársakkal írnunk, normál, romantikus, szerelmes és erotikus témában is! Továbbá; tematikus írásaim is vannak mindenféle ünnepekhez, eseményekhez és az is az állandó repertoáromban van.
Én személy szerint a háborús hadviselés több fajtájában is írok verseket, ebben közösünk nincs. De állandó szerző-, és poéta társam, a Jurisin (Szőke) Margit, a Don kanyari verseimhez írt négy „levelet”, ami az itthon volt nő írt a hozzátartozójának. (Hát, kérem, ha valami jó, az jó!)
Ezen új versformáknak a WIKIPÉDIÁRA történő föltétele folyamatban van.
Szívesen írok olyan "műveket", (Vagy írunk a szerzőtársakkal!) amelyekben a különféle stílusosokat vegyítem, szerkesztem egybe a legváltozatosabban… Ezt hívják Alloiostrofikus versformának.
Az olvasóm ezek olvasásával közelebb kerül a mondanivalóm megértéséhez. (Hozzászólás-visszaigazolásokból tudom… mert határtalan elismeréseket kapok, kapunk!)
Már több poéta társam van, akivel együtt is írunk, közös műveket. Sőt, már szerzőtársaimmal együtt írunk, nem csak kétszerzős, de háromszerzős műveket is, ahol mindenki „más vers-stílust” használ. (Az olvasói visszaigazolások szerint ezek is fölöttébb sikeresek!) Írtunk már több, 2 és 3 szerzős Renga-láncverset is, eredeti stílusban, itt nincs változatosság, mindenki haikut ír!
Sőt, mivel az olvasó ilyeneket máshol nem olvashat, így tőlem, vagy a társakkal közös műveinkből extra különleges és fölséges élményeket kap.
Ilyen, írói duó, vagy trió a szakirodalomban –rajtunk kívül- nem lelhető föl! Én nem leltem ilyenre!) Pláne, hogy a társaim, mind nők!

Kurzusvezetői (Tanfolyam vezetői) jártasságom, gyakorlatom:
1) Bűnügyes (vizsgálóként és nyomozóként) rendőrtiszt koromban, már 3 éves gyakorlati munkám után (1976. –tól) mindig volt mellém adva kezdő kolléga, akit tanítanom kellett a szakmára. (Volt, amikor egyszerre kettő is! (Magyarul, én voltam a kurzusvezetőjük!)
2) A magyarok, kezdő vállalkozási világában, vállalkozóként elkészítettem egy 110 oldalas oktatási tananyagot (vállalkozóknak) és azt oktattam (1992. évtől 2005 évig) cégeknek és egyéni vállalkozóknak. (Kommunikáció, testbeszéd (Viselkedéskultúra), tárgyalástechnika, stb.) Én is és az anyagom is fölöttébb sikeres volt, mert a lényege az volt, hogy magyar aggyal, magyar anyanyelvű hallhatóságnak írtam meg… és persze magyarul adtam elő!
3) 2014 óta már 35 főt oktattam (Távoktatásban!), az írói mesterségre, poéta szakmára. Jelenleg is van 1 tanulóm. És van 2 fő aspiráns is.

Már 1998-ban volt több mint 200 verses művem és az akkori, pesti művészvilág egyik prominense, akinek odaadtam elolvasni, rám parancsolt, ahogy a műveimet azonnal jelentessem meg, mert a társadalomnak ezekre a versekre, mondanivalókra van szüksége…
Anyagi helyzetem, azonban soha nem engedte, hogy önálló kötetet jelentessek meg, így (jelenleg; 9) irodalmi portálokon publikálok. Manapság úgyis ez a divat! Volt még több honlap is, ahol publikáltam, de azok megszűntek.
A publikálásaim listája: (2021. 01. 24.)
1) Poet.hu 876 vers (Itt 1411 fő jelölte be, a figyelőjükbe vettek és így ők minden megjelent művemet elolvassák. (Magasan: Első vagyok.) A régebben megjelent műveimnél a statisztikai számból látni, hogy vannak olyanok, amiket több mint 10.000 fő olvasott el.
2) Napkorong.hu 2025 vers + 10 novella
3) Irodalmi Rádió 1340 vers + 4 novella
4) Vers.hu 1407 vers
5) HOLNAP MAGAZIN 443 vers + 8 novella
6) Lidércfény 401 vers + 3 novella
7) Poéma.hu 685 vers
8) Versek.eu 128 vers
9) Szerelmesversek.hu 19 vers
Ezen utóbbi három oldalon én vagyok az admin.
Az alábbi antológiákban szerepelek:
1. Illúzió 2010
2. Átszellemülés 2011
3. Megbúvó csillagok 3. 2011
4. Ritmikus sorgimnasztika – POET 2015
5. A NAPKORONG LAKÓI – Napkorong Irodalmi Klub 2015
6. DÉLIBÁB ANTOLÓGIA – Cserhát Művész Kör 2016
7. Szimfónia ANTOLÓGIA – Magyarerő 2016
8. Mint fénylő nap – Napkorong Irodalmi Klub 2016
9. Szeretet üzenete – Magyarerő Antológia 2017/1.
10. A Hold is velünk dalol – Irodalmi Rádió 2018 (Apeva- haiku antológia)
11. Életünk és ihletünk a COVID19 idején – Irodalmi Rádió 2020 (Járványról; Antológia)
12. DOLGAINK (Novellák) ANTOLÓGIA - Irodalmi Rádió 2021
Egyébként tősgyökeres vecsési vagyok. Az idén fogom betölteni a 73. életévemet.
A foglalkozásomat tekintve eredendően bűnügyi (vizsgáló, nyomozó, hirtelen-halálos helyszínelő) rendőrtiszt voltam. Ehhez Rendőrtiszti Főiskolai végzettségem van.
6 évig judóztam, majd 8 évig karatéztam és 1978. 10. 01 -én 71 karatékéval megalapítottam a vecsési Karate Szakosztályt. 6 évig én voltam az edző is. Az óta is van Vecsésen karate sport, világbajnokságokon elért helyezésekkel. Ez az edzői munka is fölfogható –egy bizonyos fajta- kurzusvezetésnek is, mivel konkrétan nem csak a sokasággal, de egyes karatékák kezelésével, tanításával és irányításával foglalkozik!
A Nemzetközi Szentgyörgy Lovagrend (1350 körül alapították!), felavatott lovagja vagyok, és felavatott vitéze vagyok a Történelmi Vitézi Rendnek is!
A nyugdíjas le van írva és olyan, mint avarban a levél… Hiába; már gyermekkoromban is mindig mondták az öregek, hogy "az öregség bajjal jár…"

Kustra Ferenc József
poéta/haikuíró/író
kurzusszervező

Posted by
Posted in

Hányan vagy?

Hétköznapi pszichológia, sedoka -ban… Érzelmi függés, Halál után betegít? Tartókötél elvágás. Rontó szellemek Uralkodhatnak lelken. Vannak, jó őrangyalok. * Önsajnálatnál Érzelmi elengedés. A megszállottság káros. Lelki fejlődés. Megszállott, korlátozott. Tűrni egészségtelent? * Lehetőségek, Nézetek különbözők. Élet megy tovább, halad. Halál, túlélő Erős érzelmi függés, Valós, belegárgyulás. * Súlyos érzelmi Reakciók károsak. Jó energia segít. Halál, […]

Posted by
Posted in

Ne alázkodj

Hétköznapi pszichológia… Kérj bocsánatot a gyerekedtől, ha kell, De, ne alázkodj meg előtte! Te vagy a nevelő! Ne vedd… gyereked szeretetét semmivel… Mert, Majd nagy korában fölöttébb amorf, torz-lelkű lesz ő! Gyereked ne legyen tyúk-mell világmodell. Vecsés, 2017. június 8. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Lélekből… darabok!

Variációk egy témában, fordított apeva és apeva párban, valamint haiku és 10 szavas… Oly’ nagy bátorság, Szívnek hinni! Szeretet Jó és Kell. Kell, Biz’ a Szeretet! Nagy erőt ad, Lelket olajoz. * Temető ásít, Lidérceket Megunta! Álom, Fáj… Ha, Álom Lidérces… Temető meg Szájtátva ásít! * Ha társ a remény, Nem egyedül Utazol Élten Át! […]

Posted by
Posted in

Éledő természet

Már itt a tavasz… eredeti Basó féle stílusban írta a szerzőpáros. Szél simogatja Lágyan, mi elé kerül. Rügyet szellőztet. Szél játszik az ágakkal Nap elvonul fáradtan. * Árad a patak, Jéghegyek már olvadnak. Föld felújítás. A hegyet köd takarja… Ne lássák, azt akarja. * Bokron, friss levél, Ágak közt, szél danolász. Fű sarjadása. Égen egy […]

Posted by
Posted in

Foszlós bélű kalács!

3 szerzős meditáció az életről… Az élet olyan, mint egy foszlós bélű kalács, Ezzel nem megyünk messzire, de ha, nincsen más? Kalács illatozik, Nagymama épp most sütötte. Szeretettel teli. Koldus fázik ablak alatt, Maradt morzsa, néhány falat? Lehet fényűző életed, Ha a szeretetet nem ismered, Tönkremegy életed. Lehet életed kényelem, Ha szíved szeretni képtelen, Életed […]

Posted by
Posted in

A nyár, már itt kóricál…

A nyárelőről TANQ csokorban írt a szerzőpáros. A bárányfelhőcskék Habosak, mint egy szép hullám. Ó, napfénysugarak! Selymes füvek fürge ujja, Itt a nyár, ő itt van, újra. * Szivárvány derűje Borítja messzi láthatárt. Szép a szín-kavalkád. Szoknyában jár a képzelet, Horizont lelkét kémleled. * Hajnaltájt, a csendet, Macska léptei zavarják. Köröm tán’ nyikorog. Aranyporban él […]

Posted by
Posted in

Magával sodró a tavasz illata…

A tavaszról, a szerelemről TANQ csokorban írt a szerzőpáros. Ágyamban dúlás volt! Hold, erősíti szenvedélyt! Reggel, tavasz virrad! Álom volt, de most már való! Tavasz hozta, vérforraló… * Itt hagytad illatod, Mélyen szippantok belőle. Búcsúhajnal volt ez? Elszállt meghitt pillanatok, Mint a tavaszi illatok. * Hited, ne hagyjon el, Lepedőt mosom, visszavár. Némán koncentrálok! Örök […]

Posted by
Posted in

A karácsony pillanata…

A karácsony, vörös-esti alkonyán Csillámos hó van kint, a ház udvarán, Amiben benne ül egy hóember, vártán És ócska kutya lábos van a kobakján. Kinn igen-nagyon fúj a szél, Fáról hull maradék levél. Mi emberek, tán’ már születéskor meghalunk? Vagy majd, öregen megtudjuk, hogy mi kik voltunk? Azt nem tudhatjuk, hogy egyszer, mi vár ránk […]

Posted by
Posted in

A mesterpilóta

II. Világháborúban, a keleti fronton… Asa Vaughan Los Angelesben született és huszonhét éves volt. Pilóta iskolát végzett és társai között, messze a legjobb volt. Német fogságba esett, három hónapig internáló táborban volt. Német, a George Washington Légióba gyűjtött embereket, Felajánlották neki, beáll, vagy táborban tölt el egy életet. Asa gondolkozott és bölcsen kiszűrte az egyik, […]

Posted by
Posted in

KG 200 (B-17 repülőerőd, amerikai nehézbombázó)

Versben, európai stílusú haikuban és 10 szavasokban. Hatalmas, mesésen impozáns repülőgép volt, A tengervíz, már csak ötszáz méterre csillogott… Kabin plexiüvege is összeroncsolódott. Az üveg repedései, tátongó nyílásainak És szabálytalanul törött kusza-ábrás hálóinak Összessége, jelentős akadálya volt kilátásnak. A gép a végét járva egyenletesen, lassan süllyedt, A belső két motor… egyik leszakad, másik hallgatott. A […]