About Me

László Sándor az Irodalmi Rádió szerzője.

László Sándor néven anyakönyveztek. 67 évvel ezelőtt voltam olyan bátor, hogy színre lépjek… Az első jelentősebb szerepeim helyszíne Budapest, ahol megtörtént a fenti esemény. Az első zsengék megírása után igen hosszú időre elhallgatott bennem a múzsa… Hosszú-hosszú időn keresztül a Fővárosi Tűzoltóságnál a szirénázó piros autók, majd a Ferihegyi reptéren a magasba repkedő repülők közelében dolgoztam tűzoltóként. Már ebben az időben színeseket, rövid riportokat írtam munkatársaimról, sportolókról a "Tűzvédelem" című szakmai újságba. Meséket, novellákat viszonylag későn, idősebb korban kezdtem írni. 2016-ban jelent meg "A manó meséi - A csodálatos utazás" című könyvem, majd "A mohavárosi döbbencsek" címmel a következő mesekötetem. Antológiákban versek, novellák. Jelenleg Pest közelben, Maglódon élek, közel a természethez. Négy, asszonnyá növekedett leány és egy serdülő fiúgyermek édesapjaként. Mostanában igen gyakran hangzik el „nagyapa” a körülöttem mindig vidáman zsivajozó gyermekek szájából. A vidáman kacarászó önfeledten játszó unokáim szájából.

Posted by
Posted in

Ikon

Látom arcodat, s mi bántott,                                                                                                                                                                                                                             az idő sodrán a sok tévedést.                                                                                                                                                                                                                           Lehet, kell, hogy így fájjon,                                                                                                                                                                                                                              ne, szálljon számról kérkedés. Kivert vándor lett lelkem,                                                                                                                                                                                                                                  rezgő ágon árván dideregő, szegényen.                                                                                                                                                                                                          Szórd rám mind azt, mit tettem!                                                                                                                                                                                                                       s […]

Posted by
Posted in

Vallomás

Hányadszor tör rám az alkonyat? Titkokat rejtve átölelve, Sejtelmes ég tengere alatt, Itt hol a víznek tükre törve.   Holdleánytól hullt hajfonat, Lelkemet szövi, megragad. Távolban kattog a vonat, Fém csíkon messzeségbe szalad.   A tájat fehérbe bujtatta, Puhán álmába betakarta, Csak engem hagyott itt magamra. A parton idővel dacolva.   Törjön hát, hasadjon a […]

Posted by
Posted in

Hitem

Százezer év óta jössz felém, Csillagokon járó tünemény. Nekem tetsző szelíd égi fény, Fel-feltűnő távoli remény.   Bár nem láthatott még a szemem, Mikor ősök üzentek nekem. Jössz, s az éjben táncolsz velem, S derekadat fogja kezem.   Földünk lesz nekünk a bálterem. S a végtelen tereken át, Karjaim közé bújsz kedvesen, Dúdolva együtt a […]

Posted by
Posted in

Istennő

Flangáltam csak, s mily meglepő:                                                                                                                                                                                                                    Jött egy nő, egy kedves, egy istennő. Felém intett, jer, elviszlek a […]

Posted by
Posted in

Nyári alkonyat

Láttad e már mikor az alkonyat, remegve bújik hozzá a földhöz? Megül az árnyas diófa alatt, szellő hangján szól, susog a csöndhöz.   Fák lombján táncol még egyet a fény, s a horizonton vörösen köszön. Csillogva bukdácsol levél hegyén, búcsút int s fut, vele én most szököm.   Feléd szalad a vesztett öntudat, melletted fekszik […]

Posted by
Posted in

Kávézó

Szűk utcák, ódon magasba törő falak, Naptól fénylő kövén por, szél tovaszalad. Ott a kis téren, hol az utca véget ér, Szunnyadnak székek, s asztalok szórva szét.   Ház alján sötéten megbújó kávézó, S a pincér ajtónak dől semmit bámuló. Széken nyúlt alak, árnyat nyújtó lomb alatt, Szomszéd asztalnál egy lány táskában kutat.   Időnként […]

Posted by
Posted in

Kőrózsák

Hajnal dereng völgyön és hegyen, lélekvesztő sűrű ködben. Néma e perc, sorsommá kövül, rám néz az Isten, itt belül.   Míg tűzet hasit lassan a fény, újul szívemben a remény. Felcsendül a dal, égi trilla, dalnok szerelmesét hívja.   Ujjong rikoltva, az élet él, örvend, táncol a holnapért. Ordítja. Nékem húzz víg zenét, viduljon a […]

Posted by
Posted in

Révülés

Éjnek sötétlő bársonyán át, tündék zengtek harmóniát. S én álmodtam fénylő csillagot, vakítón felém ragyogott. Felé nyúlt kezem, fel az égre, izzó vágy, hívta, remélte, mint tiszta fényjel, hullt erénye.   Lábujjhegyen osont a hajnal, szobám tele édes zajjal. Elszökött az álom, szép alak, súgta, sírj, csak sírj, elhagylak. Ő tovatáncolt lenge széllel, gyűrött lepedők […]

Posted by
Posted in

Földi lány

Alkonyodott, s te jöttél felém, kedvesen csendes, halvány remény. Lelkemet átszövő tünemény.   S az a perc amely elém hozott, szemedre varázsolt csillagot, és az ég vásznán felragyogott.   Látva téged fénylő látomány, tündöklő, és mégis földi lány. Arcodnak fénye oly halovány.   Lebben fátyol, árva lány haja, lelked húrján játszó dallama. A nyárnak virradó […]

Posted by
Posted in

Búcsúdal

Hajnal dereng, s fényt, hasit az égen, csalatva a majdani álmokat. Szenvedésből támad föl az élet, és kényszerítő réme kárhozat. Talán szerettelek, hiú remény, és ezért törted szét a vágyakat.   Ringó kebled, szűz öled telve még, Vágyott, hisz emberé válás útja. Lélek még igaznak hisz, hát remél. A kereszt alatt lehet még csoda. Hát […]