About Me

László Sándor az Irodalmi Rádió szerzője.

László Sándor néven anyakönyveztek. 67 évvel ezelőtt voltam olyan bátor, hogy színre lépjek… Az első jelentősebb szerepeim helyszíne Budapest, ahol megtörtént a fenti esemény. Az első zsengék megírása után igen hosszú időre elhallgatott bennem a múzsa… Hosszú-hosszú időn keresztül a Fővárosi Tűzoltóságnál a szirénázó piros autók, majd a Ferihegyi reptéren a magasba repkedő repülők közelében dolgoztam tűzoltóként. Már ebben az időben színeseket, rövid riportokat írtam munkatársaimról, sportolókról a "Tűzvédelem" című szakmai újságba. Meséket, novellákat viszonylag későn, idősebb korban kezdtem írni. 2016-ban jelent meg "A manó meséi - A csodálatos utazás" című könyvem, majd "A mohavárosi döbbencsek" címmel a következő mesekötetem. Antológiákban versek, novellák. Jelenleg Pest közelben, Maglódon élek, közel a természethez. Négy, asszonnyá növekedett leány és egy serdülő fiúgyermek édesapjaként. Mostanában igen gyakran hangzik el „nagyapa” a körülöttem mindig vidáman zsivajozó gyermekek szájából. A vidáman kacarászó önfeledten játszó unokáim szájából.

Posted by
Posted in

Vén diófa

Ma, ott lent kószáltam, a parton, alkonyatban fénylő Dunánál. Szél süvített, égetve arcom, s álló, poshadt vízben békanyál.   Kövön csobbant verődve a víz, míg vártam, köszönjön a magány. Hullt gallyat az ár sodorva visz, s elém tárta magát e vén táj.   Szelíd lejtőn dőlt hangyabogáncs, ezüstfa fájón kapaszkodva. Távol messze a kertek alján, […]

Posted by
Posted in

Fohász

  Barna, bús tájon osont a csend, völgyek mélyére ült s elpihent. Rezgő, hullt levél, s az ősz üzent, éjbe borul az élet, itt lent.   A nyár már oda, s e mostoha, elárvult tájék kies puszta. A széljárta rögei felett, a múlt rémisztő árnya mereng.   Számtalan csillag gyúl az égen, fénylőn a hideg […]

Posted by
Posted in

Lelkek útja

Enyhülést hoz az estnek szele, szelíden körbe leng, átkarol. A lelkek útja fénnyel tele, gyenge fűszál lábamhoz hajol. Arcom a hold árnya festi meg, fátyol fénye rejti bánatom. Még itt a szememben őrizlek, a hallgatag magányt vállalom. Áthajolva elmúlt századon, jövőt fest ábrándos látomás. Esti csillag nevet arcodon, s ajkad csókol édes vallomást. Súg – […]

Posted by
Posted in

Ikon

Látom arcodat, s mi bántott,                                                                                                                                                                                                                             az idő sodrán a sok tévedést.                                                                                                                                                                                                                           Lehet, kell, hogy így fájjon,                                                                                                                                                                                                                              ne, szálljon számról kérkedés. Kivert vándor lett lelkem,                                                                                                                                                                                                                                  rezgő ágon árván dideregő, szegényen.                                                                                                                                                                                                          Szórd rám mind azt, mit tettem!                                                                                                                                                                                                                       s […]

Posted by
Posted in

Vallomás

Hányadszor tör rám az alkonyat? Titkokat rejtve átölelve, Sejtelmes ég tengere alatt, Itt hol a víznek tükre törve.   Holdleánytól hullt hajfonat, Lelkemet szövi, megragad. Távolban kattog a vonat, Fém csíkon messzeségbe szalad.   A tájat fehérbe bujtatta, Puhán álmába betakarta, Csak engem hagyott itt magamra. A parton idővel dacolva.   Törjön hát, hasadjon a […]

Posted by
Posted in

Hitem

Százezer év óta jössz felém, Csillagokon járó tünemény. Nekem tetsző szelíd égi fény, Fel-feltűnő távoli remény.   Bár nem láthatott még a szemem, Mikor ősök üzentek nekem. Jössz, s az éjben táncolsz velem, S derekadat fogja kezem.   Földünk lesz nekünk a bálterem. S a végtelen tereken át, Karjaim közé bújsz kedvesen, Dúdolva együtt a […]

Posted by
Posted in

Istennő

Flangáltam csak, s mily meglepő:                                                                                                                                                                                                                    Jött egy nő, egy kedves, egy istennő. Felém intett, jer, elviszlek a […]

Posted by
Posted in

Nyári alkonyat

Láttad e már mikor az alkonyat, remegve bújik hozzá a földhöz? Megül az árnyas diófa alatt, szellő hangján szól, susog a csöndhöz.   Fák lombján táncol még egyet a fény, s a horizonton vörösen köszön. Csillogva bukdácsol levél hegyén, búcsút int s fut, vele én most szököm.   Feléd szalad a vesztett öntudat, melletted fekszik […]

Posted by
Posted in

Kávézó

Szűk utcák, ódon magasba törő falak, Naptól fénylő kövén por, szél tovaszalad. Ott a kis téren, hol az utca véget ér, Szunnyadnak székek, s asztalok szórva szét.   Ház alján sötéten megbújó kávézó, S a pincér ajtónak dől semmit bámuló. Széken nyúlt alak, árnyat nyújtó lomb alatt, Szomszéd asztalnál egy lány táskában kutat.   Időnként […]

Posted by
Posted in

Kőrózsák

Hajnal dereng völgyön és hegyen, lélekvesztő sűrű ködben. Néma e perc, sorsommá kövül, rám néz az Isten, itt belül.   Míg tűzet hasit lassan a fény, újul szívemben a remény. Felcsendül a dal, égi trilla, dalnok szerelmesét hívja.   Ujjong rikoltva, az élet él, örvend, táncol a holnapért. Ordítja. Nékem húzz víg zenét, viduljon a […]