About Me

Osztrogonácz Miklós az Irodalmi Rádió szerzője.

Osztrogonácz Miklós vagyok. 1977-ben születtem Baján, jelenleg is itt élek. Alapjában véve prózában alkotok, idén jelent meg első regényem, ami egy trilógia nyitódarabja. A címe: Ösvények. Nagy megtiszteltetés, hogy a Magyar Nemzet is leközölt róla egy recenziót, ráadásul úgy, hogy sehová sem vagyok elkötelezve pártpolitikailag.

Önálló lírai kötetem még nincsen, de verseimet többen, többször felhasználták már zenei, filmművészeti alkotásokhoz. Én írtam a „Szent László nyomában, Erdélyben” című dokumentumfilm nyitó- és záróénekének versbetétét. Ezen felül rákerültem más hangzóanyagokra is, a Misztrál Együttes tagjai szívesen nyúlnak verseimhez. A Magyar Bajvívó Szövetség indulóját is én írtam. Témám többnyire a magyar történelem, de szívesen írok személyes hangvételű verseket is. Számos felkérésem akad, amiért hálás vagyok.

Szoros kapcsolat fűz a Baja környéki erdőkhöz, a Gemenchez, illetve az itt folyó Dunához. Műveimben visszatérő motívum a természetközeliség, az ember és környezetének kapcsolata. Ezen felül a magyar középkor és kora újkor szerelmese vagyok. Egy iskolában dolgozom könyvtárosként, emellett késeket köszörülök. Jelenleg jegyben járok párommal.

Posted by
Posted in

Hiúz voltam egykoron

Elmerengek néha messzi-messzi éveken, Mikor hiúzként osontam tavaszi berkeken. Törzsre másztam, cserkeltem, futottam egyre: Őszi arany völgybe, fel a bérces hegyre.   Fújt a szél, hullt a hó, nyár békélt a tájon Langyos-esős novemberre december jött fájón Hosszú volt a tél, akár az égbe törő fenyő Majd tavaszra fordult a szakállas esztendő.   Láttam vadászokat, […]

Posted by
Posted in

Hős

A király elé térdel a lovag Arcát vörösre festi ezernyi láng Gyertyák fénye táncol kacéran Elaggott, ráncba tört homlokán.   Csöndes most az udvari nép: Vitézt kémlelnek kíváncsian Szeretik, sokan tán gyűlölik… Mégis irigylik őt mindannyian.   „Hanyadjára’ térdelsz elém, lovag? „Királyom, ki számolja már azt…?” „Tán annyiszor, mint sebek a testeden?” „Engem a térdelés, […]

Posted by
Posted in

Napfény hullik az égből

Napfény hullik az égből Könnyed sóhaj a légből Mézként csillog a pára Harmat kúszik a fára   Lélek mostan az erdő Záport érlel a felhő Bottal baktat a vándor Arcán játszik a mámor   Szirmok hullnak az ágról Álom jár-kel a fából Érzi a sok kicsi szender S az erdei bölcs öregember   Érzem én […]

Posted by
Posted in

Könnyed szívvel

Mikor a magány szívemben virágot bont Reám nevet zölden, akár a tavaszi lomb S ha a téli szív kiássa a sötét kutakat Szemének tükre idéz nyár végi utakat Néha látni vélem lábán a kedves kék eret Madár érezhet ilyet, mikoron virágzik a berek Hajának tengere rőt kalászok hulláma Könnye lágy esőként pereg hófehér párnámra. . […]

Posted by
Posted in

Mind enyém…

Barátom az őszi szél Barátom a hajnal Barátom a nádi sármány: Köszönt engem dallal   Testvérem a nyári rét Testvérem az erdő Testvérem a kaszáló: Ménest legeltető   Nagyapám a szikla Nagyapám a köd Nagyapám a vén folyó: Lágy habokkal föd   Jóanyám az öregség Jóanyám a béke Jóanyám a halál: Szürke kendős néne

Posted by
Posted in

Tűnt idők erdeiben

Megláttam a völgyben egy csillagot, fenyőfa csúcsán üldögélt Az ég mély volt, bársonyosan kék, a hold mámorosan dülöngélt   Április volt, szeszélyes évszak, éppen csak ébredt a kikelet A nap: e ragyogó aranypáva, Máramaros bércein billegett   Korán jött idén a tél: Tündérkertet hóval, s csönddel szitálta A favágó szakálla kócba fagyott, s kialudt rózsagyökér […]

Posted by
Posted in

Farkas

A zord észak szülötte volt: Megtermett, szabad farkas Űzésre hívta hetyke nyírfajd Delejezte énjét jávorszarvas   Hóval terhes ösvényeken járt Láthatatlanul, akár a macska Előbukkant, mikor lankadt az ösztön S nem látta senki, ha úgy akarta   Csendes éjeken felvonyított: Párafelhőt „füstölgő” kémény Szemében, mint elgurult jádekő Zölden káprázott az északi fény   Csillagmiriád alatt […]

Posted by
Posted in

Él egy lány Napkeleten

Él egy lány Napkeleten, hol végtelen a puszta Magányos hegy tövében csöndes kis világ: Szeme, mint az őszi virág…   Időnként elmerengek, hogy éppen mit csinálhat Juhot fej, virágot szed tavaszba borult réteken: Sírdogál csendes éjeken…   Az eget lesi gyakorta, a kékségnek dalolja énekét És szemébe olykor lehull egy-egy ezüstcsillag: Mit holdgyémántnak hívnak…   […]

Posted by
Posted in

A bukott poéta

Nem nektek írom verseimet, kik szerettek engem Nem érdekel, hogy olvassátok, s dicséritek fennen Szavalják eztán mások: elfajzottak, s bukottak Szajhák, stricik, zsebesek: kik az élet elől futottak   Nem akarom meghallani, tágas, zengő termekben Sokkal inkább börtönökben, szesszel teli vermekben Tűnjetek a színpadról, élére vasalt emberek Helyetekre érkezzenek drogdílerek, nepperek   Fittyet hányok mindenkire, […]

Posted by
Posted in

Azték

A vadon fölé hold kúszott: Lopakodó párduc szeme S az égbolt bársonyos bundáját Csillagokkal pettyezte tele.   Ó, mily szép vagy, erdő-anya Ha holdárnyék hull a világra Szerelmesen kúszik a folyondár Egy ezüstfényű ledér faágra…   Amott ragadozó szeme villan A lombok közt nyíló résen Rikkant egy bátor éji madár Holdjaguár szalad az égen.   […]