About Me

Patonai Gabriella az Irodalmi Rádió szerzője.

Hrtyanné Patonai Gabriella vagyok, nagycsaládos keresztény fogorvosanyuka. Verseket általános iskolás korom óta írok, komolyabban a gimnáziumi évek során kezdtem el foglalkozni vele, itt Megírország antológiában jelentek meg verseim, valamint a gimnáziumi kötet címadó versét is (Száll a széllel) én írtam többek között. Egyetemi éveim alatt a Semmelweis Tavaszi Fesztivál keretében jelentek meg verseim és értem el helyezést, emellett pedig a Szinapszis c. egyetemi lap szerkesztőségének gárdáját - bízom benne - gazdagítottam Kovács Bernadett főszerkesztősége alatt, aki nemcsak a cikkjeimnek, hanem a verseimnek is teret adott. Ezután kisebb szünet következett az írásban, talán a hangom nem találtam, talán önmagam. Miután elköltöztünk és elkezdtünk felújítani, nagycsalád lettünk, újra munkába álltam, és hála a Jóistennek, a családomnak és a lelki vezetőm közreműködésének megtaláltam a "helyem" a hivatásaimban, újra elkezdtem írni, immár sokkal tapasztaltabban, túl már sok mindenen. Jelenleg az anyaság mellett egy keresztény értékrendű orvosi komplexumban dolgozom fogorvosként gyermekeket ellátva, szervezek karitatív fogászati prevenciókat, egy helyi kis kört alapítottam és vezetek (KACS, Keresztény Anyák és Családok) és Dunaharaszti városát is igyekszem színesíteni a két barátommal alapított HarasztOur csoport segítségével. Próbálom a helyi katolikus közösséget erősíteni mind a körrel, mind szervezéssel, és bízom benne, sok embernek adok erőt a verseimmel is.

Hrtyanné Patonai Gabriella: Hogy fér meg?
Posted by
Posted in

Hrtyanné Patonai Gabriella: Hogy fér meg?

Hrtyanné Patonai Gabriella: Hogy fér meg? Hogy fér meg a legmélyebb sötétség árnyában is a fény? Mikor az éj leplében erőtlenül pislákol csak a remény? Hogy férhet meg megannyi fájdalom közt az apró mosoly? Mikor szűk sikátorok hamvain gyenge napfényben táncol a por? A legfeketébb fellegek kereszttüzében honnan az erő? Mikor egy lehetetlen helyzetből egy […]

Hrtyanné Patonai Gabrella: Kovász
Posted by
Posted in

Hrtyanné Patonai Gabrella: Kovász

Hrtyanné Patonai Gabriella: Kovász Megannyi kovász vár az Úr kezében, Hogy kenyérré legyen szent tenyerében. Megannyi liszt és víz: mit sem ér magában, Míg életre nem lel a Lélek kovászában. Munkálkodik hát a csodás Szentlélek, Dagaszt, hajt és formáz olajos tenyérrel. Tüzet gyújt, s mikor a kemence már forró, A kenyérért áldást és halk imát […]

Hrtyanné Patonai Gabriella: Hol az élet?
Posted by
Posted in

Hrtyanné Patonai Gabriella: Hol az élet?

Hol az élet? Hol az életet jelentő víz, ha homokra hull az eső? Nincs hol meríteni belőle, de víz nélkül porlad erőd. Hol az oly lüktető levegő, ha tengerbe merülsz alá? Nincsen a mélyben rejtett barlang, hol légvételt újra kapnál. Ha rossz helyen keresed életed, erőt és reményt sosem találsz, hiába kutatsz a patakban, ha […]

Hrtyanné Patonai Gabriella: Téged látlak én
Posted by
Posted in

Hrtyanné Patonai Gabriella: Téged látlak én

Hrtyanné Patonai Gabriella: Téged látlak én Parányi magzat szívének dobbanásában, Nevető gyermek őszinte dalolásában, Szeme szivárványhártyája apró szegletében, Tökéletes orcája kicsiny görbületében Téged látlak én. Szorító kezek gyöngyöző fogásában, Esendő léptek újabb próbálkozásában, Kíntól szabadult hálateli ölelésben, Bennem bízó szempár félénk tekintetében Téged látlak én. Minden reményt adó, csodás gyógyulásban, Reményekkel szálló acél akarásban, Minden […]

Hrtyanné Patonai Gabriella: A múltért hála jár
Posted by
Posted in

Hrtyanné Patonai Gabriella: A múltért hála jár

Hrtyanné Patonai Gabriella: A múltért hála jár Sokszor voltam hontalan, Sokszor volt, mi fáj, Sokszor voltam rossz helyen, De sodortál tovább. Sokszor estem térdre én, Nem leltem kezedet, Sokszor nem volt már remény, De Lelked vezetett. Sokszor mondtam “soha már”,- Majd újra léptem még, Sokszor volt, hogy feladnám, De alászállt a fény. Sokszor voltam sötétben, […]

Hrtyanné Patonai Gabriella: Könyv
Posted by
Posted in

Hrtyanné Patonai Gabriella: Könyv

Hrtyanné Patonai Gabriella: Könyv Mint égett papír dühödt szélben, hála híján úgy porlik szíved. Elhamvad, mint sötétben rózsa, ellep napjaid szürke súlya. Szertefoszlik színes könyved, mit szerinted csak te töltötted, te javítottad ki, ha rossz volt, ha elestél, te léptél rosszkor, ha nyertél, magadnak köszönted, ha vesztettél, magad büntetted. Majd erőtlenül csak feküdtél, nincs célod […]