About Me

Pete Margit az Irodalmi Rádió szerzője.

Pete Margit a születési nevem, írásaimat ezen a néven teszem közzé. Lakóhelyem Polgár. Valójában minden életkoromban foglalkoztam írással, eleinte leginkább az „asztalfióknak” írtam. Családfakutatás után kezdtem el rendszeresen írni. Először családunk sorstörténeteit vetettem papírra, saját célra. Amióta életkörülményeim lehetővé teszik – régóta egyedül élek -, egyre gyakrabban írok, mostanában leginkább verseket. 2008-tól jelentek meg írásaim, először az Accordia kiadó antológiáiban, később a Poet internetes versoldal kiadványaiban. Verseimet a Poet.hu-n, és a Facebookon publikálom. Verseimmel többször sikeresen szerepeltem helyi versíró pályázatokon. Alkotásaim több alkalommal elhangzottak különböző rendezvényeken, és megjelentek helyi újságokban is. Az utóbbi időben főleg gyermekverseket írok, számomra is rejtélyes indíttatásból. (2012-ben, egy országos gyerekvers-pályázaton 3. helyezést ért el egyik mondókám. (Napsoroló mondóka) Gyermekverseimre, helyben kiírt rajzpályázaton kisiskolások készítettek rajzokat. Ezeket a 2020-ban, az Irodalmi Rádiónál megjelenő kötetemhez szeretném felhasználni. A gyerekeknek szóló verseimnél arra törekszem, hogy dallamossággal, humorral, érdekes „történésekkel” ébren tartsam a fiatal korosztály figyelmét. Szókincsüket verseim által próbálom gyarapítani. Kicsiknek szóló alkotásaimat unokáimon, és a környezetemben élő emberpalántákon tesztelem. Kedvelem a nyelvi játékokat, szójátékokat, felnőtteknek és gyerekeknek írt verseimben egyaránt. Szeretem a humort, és az életet – ahogy telnek az évek, egyre jobban. Saját magam alkotta mottóm: Ha írni akarsz élj, ha élni akarsz, írj!

Posted by
Posted in

Hajléktalan

Világ végének eleje vagy tán a széle, nem is tudom – ahol lakom. Viskóm egy széttépett ponyva kiszolgált rongya, bitorolom – abban lakom. Pislogva dűlök a priccsre, társam egy bögre, benne borom – vele lakom. Gyomromnak szüntelen éhe kiűz a térre, s a fájdalom: Mért így lakom?! Kiégett katlanom télre összerogy: vége! s én nem […]

Posted by
Posted in

A “boldog ember” boldogtalansága

(Móricz Zsigmond: A boldog ember c. műve alapján) Legénykorba’ minden jó vót! Buzgalom és virtus megvót! Osztán mire megvénűtem, boldogságom veszejtettem. Mer’ a világ zsebrehajló, sóvár, mint a kikoplalt ló. Így izenget, ilyenformán: nyútóckodni lassan-formán! Én a dógom jól végzettem, fődbirtokot is szerzettem. Mán meg kódusbotra jutok?! Mint asszonynép, búsulgatok… Gyermekem mind szóra hajló, feleségem […]

Posted by
Posted in

Az emlékezet útja

Amikor fiatal még az emlékezet, ott van mindig veled, megtoldja csendedet. Rendre előhívja, ami lakik benned, felidézi a ma, s tegnap történteket. Azt, mikor anyukád szeretett és óvott, azt, ahogy felhőtlen, vidám gyermekkorod komolyabb időkbe szépen átballagott, és jól emlékezik, mikor erős karod gyermekeket nevelt, ölelt és ringatott. Azt, amit tanultál, naprakészen tartja, soha be […]

Posted by
Posted in

Áradás

Eső esik, s megint jön, mindjárt itt a vízözön! Ázott hátú világ arcán szánalomért foly’ a könny. Zuhog, ömlik, árad, önt, elmossa-e a közönyt? Görnyedt hátú világ láttán kegyelemért sír a Föld!

Posted by
Posted in

Lábnyom

  Megfagyott lábnyom olvad utánad, a blúzom is lassan kigombolom… Istenem, hát ennyi, ami emlékül tőled megmarad? Itt-ott egy eltűnő lábnyom, s behegedt sebek a blúz alatt… 2020. február 4.

Posted by
Posted in

Sírva síromnál ne állj!

Könnyek közt síromnál ne állj, nem vagyok ott. Lelkem messze jár… Szeleknek szárnyán szállok én, követlek csillogó hópihén, szitáló langy eső neszén. Élet vagyok szárba szökkenő magban, hajnali csend egy sokat ígérő napban. Veled lakom, csak messze, fent, ahol madárraj őrzi a végtelent… Ragyogok éji csillagfényben, megbújok nyíló virágok kelyhében, bezárt szobáid hűs csendjében, madarak […]

Posted by
Posted in

Kegyelmet vagy időt?

A meszelt falakon megkopott a festék. Nagyanyám már alig… És alig az emlék. A falon nagyapám megsárgult fotója, nagyanyám csak nézi: a múltat kutatja. Vagy tizenöt éve, hogy egyedül jár-kel. Nem tud megbékélni csonka életével. Cseléd volt régen is, most is sors szolgája. Ereje megfogyott, csak könnye szolgálja. Itt maradt magában. Sóhaja vermet ás. Üres […]

Posted by
Posted in

Fordulj világ!

Jaj, te világ! Már a bánat rád szabadult, szerteárad… Mert a vegyszer árja terjed, vidék, város ettől szenved, mint a köd, ül rá a tájra, szétterül a nagyvilágra, pusztul tőle ember, állat, szétmarja a kertet, házat, vizet mérgez, felhőt apaszt, menedéket nem találhatsz. Kifolyasztja minden könnyed… Jaj, te világ, mi lesz veled?! Nem csitul úgy […]

Posted by

Miért nem tudom? “Élettörténet”

A konyhában vagyunk. Ebédet készítek. Ő a széken ül, nyúzottam, táskás szemekkel. Most jött ki – nem tudni hányadszor – a szobából, ahol kb. öt percet feküdt. Mostanában legalább lefekszik, ha kevés időre is. Most legalább „pihenget”. Volt idő – nemrég -, mikor szinte soha nem aludt, nem feküdt le, nem volt „fáradt” se éjjel, […]

Posted by
Posted in

Esővers

Hétfőn lógott az eső lába, kedden még jobban meglóbálta. Szerdán ázott már minden tető, csütörtökön csordult a teknő. Pénteken pityergett, siratva: szombaton ázol még miatta. Vasárnap könnyeit feledve, a felhő a hasát süttette! 2019. június 26.