About Me

Pete Margit az Irodalmi Rádió szerzője.

Pete Margit a születési nevem, írásaimat ezen a néven teszem közzé. Lakóhelyem Polgár. Valójában minden életkoromban foglalkoztam írással, eleinte leginkább az „asztalfióknak” írtam. Családfakutatás után kezdtem el rendszeresen írni. Először családunk sorstörténeteit vetettem papírra, saját célra. Amióta életkörülményeim lehetővé teszik – régóta egyedül élek -, egyre gyakrabban írok, mostanában leginkább verseket. 2008-tól jelentek meg írásaim, először az Accordia kiadó antológiáiban, később a Poet internetes versoldal kiadványaiban. Verseimet a Poet.hu-n, és a Facebookon publikálom. Verseimmel többször sikeresen szerepeltem helyi versíró pályázatokon. Alkotásaim több alkalommal elhangzottak különböző rendezvényeken, és megjelentek helyi újságokban is. Az utóbbi időben főleg gyermekverseket írok, számomra is rejtélyes indíttatásból. (2012-ben, egy országos gyerekvers-pályázaton 3. helyezést ért el egyik mondókám. (Napsoroló mondóka) Gyermekverseimre, helyben kiírt rajzpályázaton kisiskolások készítettek rajzokat. Ezeket a 2020-ban, az Irodalmi Rádiónál megjelenő kötetemhez szeretném felhasználni. A gyerekeknek szóló verseimnél arra törekszem, hogy dallamossággal, humorral, érdekes „történésekkel” ébren tartsam a fiatal korosztály figyelmét. Szókincsüket verseim által próbálom gyarapítani. Kicsiknek szóló alkotásaimat unokáimon, és a környezetemben élő emberpalántákon tesztelem. Kedvelem a nyelvi játékokat, szójátékokat, felnőtteknek és gyerekeknek írt verseimben egyaránt. Szeretem a humort, és az életet – ahogy telnek az évek, egyre jobban. Saját magam alkotta mottóm: Ha írni akarsz élj, ha élni akarsz, írj!

Posted by
Posted in

Mi, magyarok

Mi, magyarok Annyira értem és annyira nem… Ha át-átjárunk határokon s végeken, miért is vágyunk vissza? – kérdezem. Mit szeretünk mi itt, ezen a vert-helyen? Ha bennünket mindenki letarolt, ha minket olyan sok hazafi itt hagyott, miért maradunk mindig ugyanott, ebben a hazában tanyát vert magyarok? Annyira értem és annyira nem – ha új sebeket […]

Posted by
Posted in

Napról napra

  A hétfő még egy gondolat… A kedd bólint és elszalad. A szerda vígan integet, a csütörtök vágtázik veled. Pénteken vissza-visszanézel: idősebb lettél egy héttel. A szombat már búsul, alig remél. Köszön az ősz, jön majd a tél? A vasárnap koldul, kéreget: új hetet, hónapot, éveket. Napra nap, s eltelik életed… Éld hát örömmel, amíg […]

Posted by
Posted in

Licsi-locsi mondóka

Licsi-locsi mondóka Csurog, csepeg az eresz, itt is, ott is tócsa lesz. Tócsa lesz az úton, járdán, licsi-locsi veréb hátán, tócsa lesz a lábad alatt, a kis locska alád szaladt. Csurog, csepeg, csepereg, kis csizmácskád tele lett… Kint is, bent is ticsi-tocsi, pancsi lesz. 2020. november

Posted by
Posted in

Így született „A feledékeny nyuszi” c. versem

Így születik a vers! – pályázat Az, hogy hogyan születik a vers, legtöbbször megmagyarázhatatlan. A legjobb versek mindig azok, amik csak úgy kiszaladnak az emberből, helytől, időtől, szándéktól függetlenül, és mégis minimálisat kell rajtuk módosítani. Az én verseim leginkább főzés közben, kertészkedéskor, vagy elalvás előtt, esetleg álmatlan éjszakákon születnek. Megfigyeltem, hogy fejfájással jelentkeznek, sokszor Telihold […]

Posted by
Posted in

Ember kéne…

Ember kéne… Nem csitul úgy Földünk kínja, ha sírásunk csak körbemossa! Nem kéne más, csak jóval jobbnak lenni, bűnöket többé el nem követni, letenni múltat és jelent, csak hinni kéne a végtelent, és menni, menni az időn által szüntelen hittel, akarással. Gyilkos kór, ártás, viszály se kéne, csak emberséges EMBER kéne, aki a rossznak ellenáll, […]

Posted by
Posted in

Hóban kaptató

Pete Margit: Hóban kaptató Kaptat a hóban két kicsi pej ló, koppan a jégen nyolc kicsi patkó. Siklik a szánkó, billen a csengő, szél dudorászik, szunnyad az erdő. Alszik a felhő, tegnap esett hó. Hallik a csendben: Gyí, gyí, te Pejkó! Száz pici szempár csillog a fákon, hódara hullik, tűnik a szánnyom. Kuksol a szánkón […]

Posted by
Posted in

Kiszámíthatatlan

Akár egy tört, úgy volt ismeretlen. Ő is csak részben számított velem… Amit lehetett, kivont belőlem, ami itt maradt: nulla a négyzeten. A próbáknak száma tán végtelen… Átvergődtem annyi ismeretlenen! A legjobb megoldást mégse leltem, mert ahhoz, lám, kevés az értelem. 2020. 09.03.

Posted by
Posted in

Ilyen a szerelem…

A szerelemről kéne írni… Hogy milyen, milyen is a szerelem? Mert elért – bizony! – engem is! Úgyhogy tudom, milyen. Mégis… hogyan is magyarázzam? Olyan, nekem olyan… olyan, mint a házi rétes. Nnna, és hogy az milyen? Óóóóó, az …hmmm… finom. Nagyon, nagyon finom!!! Utánozhatatlanul finom… Először csak nézegeted: hogy néz ki? – Jóóól!! Mustrálgatod: […]

Posted by
Posted in

Enni kell…

Hazaérsz az üres lakásba, fáradtam, végre, hogy itthon vagy!, de akkor még semmi… Ez a nap is eltelt… Lepakolsz, szusszansz egyet, végiggondolod, mit is kéne ma még csinálni, levetkőzöl, esetleg elnyúlsz a fotelben, de még akkor is: semmi. Megmelegíted az ennivalódat, megterítesz. No, akkor már szorítani kezd valami. Kezd elszorulni a torkod…. Leülsz az asztalhoz, […]

Posted by
Posted in

Január

Tompa a Nap, szinte fázik, felhőt kísér háztól házig. Csupasz ágon fázós madár tollászkodik: hol van a nyár? Folyton-folyvást fütyül a szél, hírül adja: ez már a tél. Varjúsereg károg, vonul, bizony, hamar bealkonyul. Elbujdosnak a nappalok, a bánatok igen nagyok. Ködös, sivár, kopár a táj, meleg ólban pihen a nyáj. Ablakokban fények gyúlnak, az […]