About Me

pocsaipiroskaPocsai Piroska az Irodalmi Rádió szerzője

Nagy Andrásné a nevem, Pocsai Piroskaként anyakönyveztek Nyékládházán 1953-ban. Itt éltem középiskolás koromig szüleimmel és négy testvéremmel. A családban úgymond én voltam a „vakarék”, így a szeretet és kényeztetés ezer ágról szállt reám.

A középiskolát 1968-ban Tiszaszederkény-Leninvárosban kezdtem, azóta itt élek családommal. Mióta nyugdíjas vagyok, írogatok, két éve próbálkoztam komolyabban gondolataimat versbe szedni. A POET. hu oldalon jelennek meg verseim Pocsai Piroska szerzői név alatt, valamint a Kaptárkövek Bükk aljai folyóiratban és a Rímkovácsok című lapban negyedéves rendszerességgel.  A mindennapok érzéseit próbálom közvetíteni. Szeretem a szépet, szeretem az embereket és szeretem az életet.

Posted by
Posted in

Mosoly a falon

Udvaron alkony csendje nyújtózik, egy kiskapu nyiszorog didergőn. Halk zsongás, rácsitteg madárcsevej, tavaszfuvallat suhan az erdőn. Aranyfényt von estre a holdsugár, összekócolva csillagok rendjét. Látszólagosan rendben van minden, enyhe szél köröz, őrzi kert csendjét. Valami hiány nyugtalanná tesz. Feszít a bennem rekedt ölelés, tegnapba jegelve csók, kacagás… …leteszem, untat a kötögetés. Az idő lassan araszol […]

Posted by
Posted in

Ha egyszer erre jársz

Ha gondolsz rá, hogy újra láss, nézz be hozzám! Várlak, kedves. Ne félj, a múlt nem zaklat fel, a szívem már szelíd, csendes.   Tovalibben, szellő szárnyán figyel egy régvolt darabka, csipkés felhőknek lágy ölén múlt képét űzi, zavarja.   Kutakodok emlékek közt: – első randevúnkra várok, virágot hozol, jössz felém, szerelmes gerlepár egy ágon… […]

Posted by
Posted in

Anyám álma

Anyám álma a békességet vágyta, csendesen libbent sóhaja a légbe, ha apám borgőzös hangja harsogott, behúzódott egy csendes helyiségbe.   Anyám rendkívül egyszerű asszony volt, tetteit kísérte szolid szerénység. Szalmával tömött kemény derékalján született méhéből öt kis reménység.   Anyám keze alatt égett a munka, libát tömött, gázolt állatok almán… robottól megkérgesedett tenyere, mint bársony, […]

Posted by
Posted in

Erdei pihenő

  Hallgat a táj. Sejtelmek és titkok. Víz csobog, csilingel hegyoldalban, bukdácsol le sziklákon, köveken kavics-mozaikmedrű patakba.   Zöld lombsátor a kékes ég előtt, pufókon pöfeteg felhőpöttyök, hasukat aranyfényben fürdetik, virágokon zümmögnek a böglyök.   Nyugodt, szépséges léleksimulás, lustán hömpölyög a folyó tova, a mozdulatlan felszínen szinte mint tükrön, csillog a Nap sugara.   Szellő […]

Posted by
Posted in

Gyerekszerelem

Gyermekszívben bimbózó szerelem gyorsabban elszállt, mint a gondolat, ám amíg élek, el nem feledem kópés-huncut, jóképű arcodat. Szurtos-kis kezeink egymást fogva, futkostunk a homokos utakon. Békát lestünk a falusi tóban, s kacagtunk mókás gyerekdalokon. Bűntelen lelkünk nyűtték az évek, – lopom a múltból a pillanatot – feledni ezeket bizony vétek. Végtelenbe hívtak az angyalok, számodra […]

Posted by
Posted in

Napfogyatkozás

Tüzét veszti a nap, sápadozik arca, önmagával vívott tompa fényű harca. Csalogatja tükör, tónak tiszta vize. Hiába csábítás, kihunyóban fénye. Szemérmesen bújik holdnak árnyékába, ám visszavágyódik Földanya karjába. Lerótta a körét, folytatja pályáját, és észre sem vesszük fénye változását. Arca pírja üdébb talán, mint valaha. Éltet és átölel szikrázó mosolya.

Posted by
Posted in

Ünnepre várva

Morózus éjszaka torkán kizúdul, pelyhekben hull a kavargó fehérség, hideg szőkeséggel lámpatestre ül. Múló pillanat, porladó ledérség. Gyöngyszürkén csillog, pislákol a hajnal, vacogva szunyókál kert alján a táj, hamarosan vége ismét egy évnek, akolba terelve már a birkanyáj. Karácsony: ünnep közeleg. Fényekkel, illatokkal telve, csodára várván, …emberi gyarlóság sötét foltot ejt körülöttünk a világ boldogságán.

Posted by
Posted in

Új év, új zsák

Dobd hátad mögé a zsákod, miben múltad cipeled! Ez éjszaka nem kell bánnod, hogy a holnap közeleg. Vidulj, kacagj, ropd a táncot, szakadjon el száz topán, hagyd el a tavalyi láncot, száguldj az újév lován! Ez éjszaka “lógj a szeren”! Vegyél csicsás kalapot, s újévben zsákodban legyen minden napon malacod!

Posted by
Posted in

Megbántva…

Fájdalom sikolt némán lelkedből, az idő fénytelenül csörgedez… Kapkodva kortyolsz a lélegzetből: belső démonod az, mi mételyez.   Visszhanggal égnek szózuhatagok. Mondják, kiket legjobban szerettél. Életérzésed megfagyott, vacog. Mára köddé vált emlék: nevettél?   Itt az idő újra ébredezni, – mert ajándék csupán e földi lét – ne engedd szívedet összetörni,   s ne kérdezgesd: […]