About Me

Pohiba Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője.

Halmainé Pohiba Ildikónak hívnak. Móri lány vagyok. 🙂 Már nagyon régóta fejezem ki rímekben, amit érzek. De azelőtt csak bizonyos alkalmakkor (szülinap, évforduló, stb.) leptem meg kedves ismerőseimet. Ezek a köszöntők mindig nagyon személyesre, és pozitívra sikerültek, ezért szinte elmaradhatatlan volt a sírás. Persze ezek örömkönnyek voltak! 😉 Nem panaszként említem, de nem volt mindig könnyű az Életem. Sokan vagyunk ezzel így, tudom! De büszke vagyok rá, hogy a pozitív gondolkodásomnak köszönhetően, mindig mindenen sikerült túllendülnöm. Sőt még másoknak is jutott az erőmből. 🙂 Idén - 2020 tavaszán - a hirtelen jött (mindannyiónkat érintő) változás miatt, itthon kellett maradnom egy időre. Ekkor - a már tőlem megszokott hozzáállásnak köszönhetően - úgy döntöttem, hogy nem keseregni fogok, hanem igyekszem hasznosan eltölteni ezt az időszakot. Elhatároztam, hogy több időt fogok tölteni az önfejlesztéssel. Sokat olvastam, és pozitív életszemléletű online előadásokat néztem. Ezután csatlakoztam egy motivációs csoporthoz a neten. Itt kezdtem el versekben megírni, az éppen felmerülő témával kapcsolatos érzéseimet. Azóta huszonegynéhány vers született, melyeket többnyire a bennem felszakatt emlékek ihlettek. Amit el lehet még mondani róluk, hogy mind egytől-egyig pozitív kisugárzásúak, a néha nagyonis mély gondolatok ellenére. Sorra kaptam a bátorító, pozitív visszajelzéseket. Ekkor indultam az Irodalmi Rádió pályázatán, ahol sikeresen szerepeltem. 🙂 Úgy érzem, hogy ez csak a kezdet! 😃 Nagy vágyam és célom, hogy egy zsebkönyv formájában ott lapuljanak sokak táskájában a verseim. 🙂 Akár a buszon, egy váróteremben, vagy a parkban egy padon... - mikor "összecsapnak a hullámok" - mindig kéznél legyenek, és erőt adjanak a továbblépéshez. Hiszen őszinte meggyőződésem, hogy a megfelelő szavak, a megfelelő pillanatban, mindenre megoldást jelenthetnek. ;) Zárásként egyik versemből idézek 🙂 :

"Annak, majd a végén nagyon örülnék,
ha valami maradandót itthagyhatnék.
Ha mondjuk át tudnék adni olyan gondolatokat,
melyekkel néhányan könnyebben vennék az akadályokat."

Posted by
Posted in

KINCSEM

KINCSEM 9 éve, hogy itt vagy Velünk, és bearanyozod az Életünk!   Nem egyszerű dolog szülőnek lenni, de igyekszünk helyesen cselekedni.   Néha nem engedünk meg mindent Neked, mert úgy hisszük ez segíthet a későbbiekben Téged.   Segíthet abban, hogy el tudd dönteni, melyik úton is érdemes tovább menni.   Hisszük, ha nem mutatjuk meg […]

Posted by
Posted in

MÁSOK VÉLEMÉNYE

MÁSOK VÉLEMÉNYE Mások véleményét kéretlenül is kapjuk, de, hogy hogyan hat ránk, azt befolyásolhatjuk.   Dönthetünk úgy, hagyjuk, hogy lehúzzon, és újra egy mély gödörbe taszítson.   Figyelm kívül is hagyhatjuk őket, mert lehet, hogy csak bántani akarnak minket.   De építő jellegű is lehet néhány, ami megmutatja mi a helyes irány.   Ha már […]

Posted by
Posted in

TŐLÜNK FÜGG

TŐLÜNK FÜGG El kellene már fogadnunk végre, hogy csak tőlünk függ az utunk vége! Ha nem csak várunk nagyokat sóhajtva, hanem haladunk előre a helyes utat kutatva, biztosak lehetünk a csodás végeredményben, és elérjük mindazt, mit kitűztünk az Életben. Büszkeséggel tölt majd el minket a tudat, hogy tettünk azért, hogy learathassuk a babérokat. Ki mindig […]

Posted by
Posted in

ÖNBECSÜLÉS

ÖNBECSÜLÉS Életünk során hatások érnek, melyek befolyásolják az Énképet. Kezdve kisbaba korunktól, visszajelzéseket kapunk magunkról. Ezek a jelzések olykor rosszul érintenek, pedig kik adják, azt hiszik segítenek. Tudnunk kell építkezni belőlük, de semmiképp nem függhetünk tőlük! Magunkat teljesen meg kell ismerni, és mindennel együtt el kell fogadni! Ha esetleg hibát vétettünk, mielőbb tovább kell lépnünk! […]

Posted by
Posted in

NEMET MONDANI

NEMET MONDANI Meg kell tanulnunk időnként nemet mondani, mert van, hogy magunkat csak így tudjuk megvédeni. Megvédeni attól, hogy lelkileg mélyre kerüljünk, azáltal, hogy valakinek segítünk. Fontos, hogy az emberek egymást támogassák, de nem úgy, hogy magukat feláldozzák. Fel kell hát tudnunk mérni a helyzetet, megéri-e kockáztatni a lehetséges sérüléseket. Segítsünk hát továbbra is, akinek […]

Posted by
Posted in

Önfejlesztés

ÖNFEJLESZTÉS Amikor elindulunk az önfejlesztés útján, még nem is sejtjük mennyi feladat vár ránk! Nem csak a külvilággal kell megküzdenünk, a legnagyobb csatákat magunkkal szemben kell megnyernünk. Sok általunk eddig fontosnak vélt dolog esik áldozatul, de hamar rájövünk, hogy ezek nélkül is minden jól alakul. Először magunkkal kell megbékélnünk, azután lehet csak útrakelnünk. Eddig se […]

Posted by
Posted in

MENJ TOVÁBB

MENJ TOVÁBB Lehet, hogy elbizonytalanodsz néha, de tudd, hogy ez csak egy újabb próba!   Az út lehet, hogy olykor nehéz, de a Sors segíti azt, ki merész.   Segíti azokat, kik ugyan megtorpannak, de célokat soha fel nem adnak.   Kicsit megpihenve erőt gyűjtenek, és azután ismét útra kelnek.   Céljaik felé tovább haladnak, […]

Posted by
Posted in

CÉLOK

CÉLOK Vannak vágyak, mire nagyon várunk, de tenni értük nem igazán akarunk. Álmodozni sok ember szokott, de a legtöbb ennél messzebbre nem jutott. Van, aki nem hiszi, hogy megérdemli, és olyan is, ki egy buktató után nem képes felállni. Célokat csak a legbátrabbak mernek kitűzni, kik tudják, hogy a végsőkig fognak harcolni. Sokan próbálják majd […]

Posted by
Posted in

A KULCS

A KULCS Az előbb az jutott eszembe, micsoda kulcsot kaptam a kezembe. El tudom érni, amit szeretnék, ehhez nem férhet semmi kétség. Ez a kulcs ugyanis én magam vagyok, így csak tőlem függ, hogy a zárban merre forgok. Néhány ajtót végleg bezárhatok, és helyettük újakat nyithatok. Minden zárat másféle kulcs nyit, ezért változnom kell mindig […]

Posted by
Posted in

Eljött az ÉN IDŐM is! :)

Szia Mindenki! 🙂 Azzal, hogy elindultam azon a bizonyos pályázaton – amit a bemutatkozómban említettem -, egy nagyon nagy lépést tettem a célom elérése felé. Ez számomra egy hatalmas komfortzóna átlépés volt, hiszen eddig csak titkos vágyam volt, hogy sokan megismerjék verseimet. Aztán egy ismerősöm felhívta a figyelmem erre a lehetőségre, és szinte gondolkodás nélkül […]