About Me

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincegy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok internetes portálon és a Dunakanyari és Pilisi Kistérség Művészeti ki kicsoda kiadványában is szerepelek; önálló kötetem szponzorok hiányában még nincsen. Van viszont egy kiadatlan kisregényem, rengeteg prózám és több, mint háromezer versem. Német, angol, spanyol, olasz, orosz nyelven is írtam már verseket. Írásaimra jellemző, hogy a legkülönbözőbb témákban is röviden fogalmazok: nagyon sok négysorosom van. Sőt, 2011 óta még jobban rövidülök: immár haikukat is írok… Ezekkel szerepeltem többször is a Napút folyóirat tematikus számaiban, és itt megjelentem már az Arany János-, a Rejtő Jenő-, illetve az Ady Endre-pályázat kapcsán is. A miskolci Irodalmi Rádiónál saját blogot vezetek. És amire nagyon büszke vagyok: a sváb kitelepítésről megemlékező versemet, a budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016-ban márványba vésette, egy emlékmű részeként…

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Kerek

Rózsa Iván: Kerek Kerekre nyílt gyermekszemek: Kerek erdőről mesélgetek. Kerek perec kijelenthetem: Kerek lett így az estem… Budakalász, 2019. április 19.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Kus(s)!

Rózsa Iván: Kus(s)! Ami harmonikus-organikus: A legritkább esetben diktatórikus… Amikor a népnek a neve kuss: Nem foghatjuk rá; ez így praktikus! Budakalász, 2019. április 19.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Mi

Rózsa Iván: Mi Cica Mica és Hancúr Kandúr: babám vagy, Játékod vagyok! Nélküled üres, Veled tüzes éjszaka: Vad erotika. Mit neked éjjel Rotterdami Erasmus! Inkább orgazmus! Filozofálás Helyett imponálni kell: Vulkán kilövell! Bár aranyos, szép A plátói szerelem: Test is működjön! Beléd hatolva Megnyíló ég-csatorna: Kiold a felhő… Zivatarfelhő Terhétől szabadulva Termő talajt ér… Összenőve, […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Hús-vét

Rózsa Iván: Hús-vét Hús-vér Húsvét; A vétlen, bűntelen, Hús-vér ember: Vére a kereszten… Nagy volt a tét! Hús-vér Istenfit Kellett, hogy Isten Megfeszíttessen itt. Szemét volt a tömeg; Bizony, szemét… Rajta legeltette a szemét; Hogy szenved, kit ölnek: „Ha te vagy Isten fia, Tégy most csodát! Szállj le a keresztről! Na, milyen odaát?!” De a […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Mária intelmei

Rózsa Iván: Mária intelmei „Inkább legyél pénzváltó, mintsem Megváltó! Nagyobb a haszon, és kisebb a rizikó… Tudod tulajdonképpen; mit is akarsz, fiam? Túl hirtelen történt minden, túl gyors az iram… Kérdezik barátnőim is: ugyan mi van veled?! Asszonyt hozol a házhoz, megjön végre az eszed?! Azok rúgnak majd beléd, akik most ajnároznak! Behúzzák fülük-farkuk, s […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Kedvesem

Rózsa Iván: Kedvesem Búzát hetykén vetettem: Szárba szökkent helyettem. Rózsát félve ültettem: El is száradt mellettem… Szelet vígan vetettem, Vihart bátran kerestem. Te vagy tán az egyetlen, Ki ért is kicsit engem… Ágyat bízvást vetettem, Nem egyedül feküdtem. Velem aludt kedvesem, Álmodtunk is rendesen… Budakalász, 2019. március 30.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Hága kiszemeltjei

Rózsa Iván: Hága kiszemeltjei Nincsenek már észérvek, Nincsenek már érdemi viták, Visszajelzésből nem kérnek Az ostoba paraziták… A hülyék fő hülyéje „Tévedhetetlen” és konok: Azt hiszi, ő Isten szeme fénye; Pedig tévedni emberi dolog. A nép csendes birkaként tűr, Vagy éppen hazugságnak felül, Egyre nagyobb a fejekben a zűr: De az igazság egyszer kiderül! Álnokság, […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Gyermekek és angyalok

Rózsa Iván: Gyermekek és angyalok (Wim Wenders: Berlin felett az ég) Az angyalokat a Földön csak a gyermekek látják; A gyermekek a kérdéseikre a válaszokat várják. Mi az, hogy tér? Mi az, hogy idő? Mikor volt rég? Mit hoz a jövő? Miért vagyok én? Miért nem vagyok te? A gyermek számára az angyal nem meskete… […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Diktatúra

Rózsa Iván: Diktatúra (Haiku-változatok) Ellen csak pisszen; Totális diktatúra Közeleg immár… Csend van köröttünk, Bekopog a félelem; Ajtó kinyílik… Tágra nyílt szemek; Megjött… Tapsvihar kitör: „Hurrá, láttam Őt!” „De jó, hogy van Ő; Ő tudja, mi a jelen: S fényes a jövő!” Szavazó gépek, Vén tapsoló bajnokok: Tele gatyátok?! Maszkot viselnek; Mást mondanak és tesznek: […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Kvázi és igazi

Rózsa Iván: Kvázi és igazi Kvázi monarchiában kvázi diktátor: Sok kvázi ember mind neki hajbókol… Pedig nem ér többet, mint Sátán seggén szőrcsimbók: De itt a tavasz, s nyílnak lassan az igazi rózsabimbók! Budakalász, 2019. március 17.