About Me

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincegy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok internetes portálon és a Dunakanyari és Pilisi Kistérség Művészeti ki kicsoda kiadványában is szerepelek; önálló kötetem szponzorok hiányában még nincsen. Van viszont egy kiadatlan kisregényem, rengeteg prózám és több, mint háromezer versem. Német, angol, spanyol, olasz, orosz nyelven is írtam már verseket. Írásaimra jellemző, hogy a legkülönbözőbb témákban is röviden fogalmazok: nagyon sok négysorosom van. Sőt, 2011 óta még jobban rövidülök: immár haikukat is írok… Ezekkel szerepeltem többször is a Napút folyóirat tematikus számaiban, és itt megjelentem már az Arany János-, a Rejtő Jenő-, illetve az Ady Endre-pályázat kapcsán is. A miskolci Irodalmi Rádiónál saját blogot vezetek. És amire nagyon büszke vagyok: a sváb kitelepítésről megemlékező versemet, a budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016-ban márványba vésette, egy emlékmű részeként…

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Minden szinten

Rózsa Iván: Minden szinten Az Antikrisztus Isten nevében lép fel: Nem mondja magáról, hogy ő az… A hazugság már olyan szintet ér el: Hogy szinte már nem is igaz… Pécs, 2017. november 2., Halottak napján

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Nem csoda

Rózsa Iván: Nem csoda Nem csoda, hogy van élet; De csoda, hogy még élek. Tegnap csodát láttam újfent… Tudom, hogy Isten vár ott fent! Budakalász, 2017. október 27.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Kein Wunder

Rózsa Iván: Kein Wunder Das Leben ist kein Wunder, Das Leben ist ein Wunder. Ich hab’ gestern ein Wunder gesehen… Ich weiß Gott, daß wir uns wiedersehen! Budakalász, 27. 10. 2017

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Kérem szépen!

Rózsa Iván: Kérem szépen! Ott pöffeszkednek a Parlamentben… Ott tenyésznek, mint mérges gombák az erdőben… Ott virulnak, mint tök a réten… Zavarjuk el őket végre, kérem szépen! Budakalász, 2017. október 27.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Jó lesz nektek?

Rózsa Iván: Jó lesz nektek? Majmok, tapsolgató majmok… Álszent szavazógép barmok… Főnökötök egy akarnok-zsarnok! Mellette ül az ülepnyaló bajnok… „Jó” nektek; egyszerűen fogjátok fel az életet: „Minél több pénz kell, ezért hülyítjük a népeket!” Mindenkitől tanulunk, mi is lazán kezeljük hát a dolgot: Ha hatalomra kerülünk; egy kis cella lesz új otthonotok! Budakalász, 2017. október […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: “Elefántcsonttorony”, avagy a maffia összezár

Rózsa Iván: „Elefántcsonttorony”, avagy a maffia összezár Inkább legyen valaki tökös bankrabló, Mintsem gyáva szar, álszent kultúra-romboló! Bár maffiózó mindkettő, én inkább hajlok rá… Sorsotok a temető, „köpök a sírotokra”, földet rá! De egyszer az igaz művészet magának utat tör, És ki eddig csak havert ölelgetett, immár követ tör… Söpörjünk ki titeket a művészet szentélyéből! […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: A régi-új sajtóról

Rózsa Iván: A régi-új sajtóról (Arany János: „A hazáról” című verse alapján) Az átkosban merész voltam, Most sem tartom a pofámat. Marha…, más szekerét toltam: Főnökként látok kofákat. Most!… Mikor „szabad” a sajtó: Szid is mindenki mindenkit; Nénikék szája ólajtó: Ők már nem veszthetnek semmit… S ma is segget nyalnak senkik… Budakalász, 2017. augusztus 21.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: A költő, ha nem azt írja…

Rózsa Iván: A költő, ha nem azt írja… (Arany János: A madár, ha nem dalolhat… című verse kapcsán) A költő, ha nem azt írja, Ami éppen benne van: Maradjon asztalán tolla, Érintetlen, magában. Nincs most állami cenzúra: Ott a cenzor agyában… Budakalász, 2017. augusztus 21.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: A magyar foglárok

Rózsa Iván: A magyar foglárok (Arany János: A walesi bárdok című balladája nyomán) Viktor „király”, „magyar király” Lépked fakón, bambán: Körötte csend, csak pár foglár; S kattan a zár celláján. Nincs már földje, se birtoka; A Parlament elnöke sem kövér. Ki a széthúzás másik fő oka: Börtönben csücsül ő is, „szegény”. S a nép, mely […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Stadion-avatás

Rózsa Iván: Stadion-avatás (Arany János: Híd-avatás című verse kapcsán) Sóhajt a fiú: „nincs találat, semmi!” Hiába fizette be a hülyék adóját; A szelvényt összetépi, ennek már ennyi; Ez volt az utolsó játék tehát: Nem adja fel többé lottóját… Az állam és más is jól keres; Izzad vért a homloka; „Elvesztem!” – és már nem is […]