About Me

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincegy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok internetes portálon és a Dunakanyari és Pilisi Kistérség Művészeti ki kicsoda kiadványában is szerepelek; önálló kötetem szponzorok hiányában még nincsen. Van viszont egy kiadatlan kisregényem, rengeteg prózám és több, mint háromezer versem. Német, angol, spanyol, olasz, orosz nyelven is írtam már verseket. Írásaimra jellemző, hogy a legkülönbözőbb témákban is röviden fogalmazok: nagyon sok négysorosom van. Sőt, 2011 óta még jobban rövidülök: immár haikukat is írok… Ezekkel szerepeltem többször is a Napút folyóirat tematikus számaiban, és itt megjelentem már az Arany János-, a Rejtő Jenő-, illetve az Ady Endre-pályázat kapcsán is. A miskolci Irodalmi Rádiónál saját blogot vezetek. És amire nagyon büszke vagyok: a sváb kitelepítésről megemlékező versemet, a budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016-ban márványba vésette, egy emlékmű részeként…

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Szeretet-áradat

    Rózsa Iván: Szeretet-áradat     Szeretet-áradat, szerelem-folyam: Hidd el, nem mindenki olyan! Szeretsz engem, szeretlek téged: És máris szebb kettőnknek az élet!   Nem vagyok biztos magamban, sem benned: De a szeretet mindig szeretetet enged. Árad a szeretet, Isten szeretetet ád: Mondd, még meddig várjak rád?!   (John Cassavetes: Love streams)     […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Nektek mindent szabad?

    Rózsa Iván: Nektek mindent szabad?     Minket átvilágítanak a reptéren, ti akár bombát is hozhattok: Pedig ti vagytok a vendégek, s mi az őslakosok… Mi betartjuk a törvényt; ti kordont szegtek, határt hágtok: És ráadásul mindezt még jogosnak is tartjátok… Nekünk furcsa a csador, titeket zavar a miniszoknya: Eltelhet pár évtized, és […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Kellett, de mennyi az annyi?

    Rózsa Iván: Kellett, de mennyi az annyi?     Mennyibe került a kerítés, mennyit loptak el? Vörös Csepel harcára, hangjára Felcsút felel… Közös kondér mellett hülyítik az embereket: És közben közösen gerjesztik a fajgyűlöletet…     Budakalász, 2015. november 2.    

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Kacumoto hatása

    Rózsa Iván: Kacumoto hatása (Az utolsó szamuráj)     Parsifal megmentette Amfortas lelkét, És egy percig sem bánta a tettét. Algren kapitányt is tán a „részvét tette tudóvá”, És vált zsoldosból hitéért harcoló önfeláldozóvá.   Bolondok a Grál-lovagok, a szamurájok? A becsületért küzdők csoda-mókus mutánsok? Istenek alkonya korszaka, a Föld csillaga hulljon?! Kellenek […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Istenem, istenem…

    Rózsa Iván: Istenem, istenem…     Istenem, istenem: Szeress engem! Istenem, istenem: Ne hagyj el engem! Istenem, istenem: Maradj magyarnak! Istenem, istenem: Ne hagyd, hogy felfaljanak!     Budakalász, 2015. október 25.    

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Kacagó halál

    Rózsa Iván: Kacagó halál     Most még azért ne hörögjünk, Sokkal inkább röhögjünk, Életen és halálon: Köhögő emberi bolhákon!     Budakalász, 2015. október 21.    

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: A Semmi is semmis…

    Rózsa Iván: A Semmi is semmis…     Az embereket elhagyják az isteneik… Az emberekkel együtt pusztulnak az isteneik… Elmúlnak immár a halhatatlanok is… Ezzel a földi világ örökre semmis…     Budakalász, 2015. október 20.    

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Túlvilág is világ

    Rózsa Iván: Túlvilág is világ     Meghalunk, kihűlünk; Álomba szédülünk; Külön testünk s lelkünk; A világ nélkülünk.   Elmúlunk, kinyúlunk; Csendesen elalszunk; Álomban álmodunk; Túlvilág: otthonunk.     Budakalász, 2015. október 18.    

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Jönnek!

    Rózsa Iván: Jönnek!     Jönnek az arabok! Jönnek a muszlimok! Lehet, hogy izgulok: Keresztény, de nem hülye vagyok!     Budakalász, 2015. október 14.    

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Mi legyen?!

    Rózsa Iván: Mi legyen?!     „Az igazság szabaddá tesz!” De előtte pár politikus még palira vesz. Szavaznunk kell, mit csináljunk: Legyen hát újra királyunk?!     Budakalász, 2015. október 13.