About Me

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincegy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok internetes portálon és a Dunakanyari és Pilisi Kistérség Művészeti ki kicsoda kiadványában is szerepelek; önálló kötetem szponzorok hiányában még nincsen. Van viszont egy kiadatlan kisregényem, rengeteg prózám és több, mint háromezer versem. Német, angol, spanyol, olasz, orosz nyelven is írtam már verseket. Írásaimra jellemző, hogy a legkülönbözőbb témákban is röviden fogalmazok: nagyon sok négysorosom van. Sőt, 2011 óta még jobban rövidülök: immár haikukat is írok… Ezekkel szerepeltem többször is a Napút folyóirat tematikus számaiban, és itt megjelentem már az Arany János-, a Rejtő Jenő-, illetve az Ady Endre-pályázat kapcsán is. A miskolci Irodalmi Rádiónál saját blogot vezetek. És amire nagyon büszke vagyok: a sváb kitelepítésről megemlékező versemet, a budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016-ban márványba vésette, egy emlékmű részeként…

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Pünkösdi királyság

Rózsa Iván: Pünkösdi királyság Váltás Ceausescu, Iliescu. Orbanescu, ? Osztódás Egyben maradnak az Egyesült Államok? Csúcs Legalább olyan nehéz a csúcson maradni, mint oda felkapaszkodni. Onnan csak lefelé vezet az út: a megbékélés fennsíkjára. De aki foggal-körömmel a csúcson akar maradni: sorsa a zuhanás… Vírus Vírus, virológia, Viridiana… Lék Háborúban az ellenséges felek léket ütnek […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Ellentétes hírek

Rózsa Iván: Ellentétes hírek „Rémhír” A „kereszténydemokrata” bolsevikok agyagba döngölték a demokrata „kommunistákat”! Egy nem fertőzött vallomása Nem vagyok fertőzött (még), a világok legjobbikában élek, nincsenek rossz gondolataim. Ha esetleg mégis meghalnék, nem öngyilkos lettem, hanem megölt a „vírus”… Saját világ A világok legjobbikában élek, a saját világomban. Így van vele a többi egyéniség is… […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Mária országában

Rózsa Iván: Mária országában Mária országában legyen a szeretet az úr! Ott, ahol a vaddisznó az avar alól szarvasgombát túr… Ott, ahol sok ember embertársat piszkál, fúr… Ott, ahol szegény összeugrasztott magyaroknál épp járvány dúl… Ott, ahol korábban másképp zúgtak a folyók… Ott, ahol nyerészkednek most álszent széltolók… Ott, ahol még mindig van, aki csak […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Genetika, etika

Rózsa Iván: Genetika, etika Axiómák A fű zöld, az ég kék, O1G. Diktatúra? Örkény uralmat inkább, mint önkényuralmat! No comment… Kommunistáznak az „antikommunista” bolsevikok, s közben átjátsszák az országot Kínának, Oroszországnak, Törökországnak. Közben megvédik a keresztény Európát… No comment… Felségsértés? Felségsértés az, ha leírom, hogy ovi egy rafinált, kis óvodás szintű, kétszínű, aljas kis plagizátor […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Kereszt-haikuk (válogatás)

Rózsa Iván: Quo vadis? Keresztutadon Keresztezted az utam; Uram, hová mész? 2020. január 4. Rózsa Iván: Iona Kelta keresztek Az örökké viharos, Esős Ionán… Ősi skót sziget; Fa nem, csak ember él itt: S emléke bennem… 2020. január 4. Rózsa Iván: Falu-rádió Szentfazék néne; Templomba pletykálni jár: Keresztek réme… 2020. január 4. Rózsa Iván: Történelem […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Korona vírus idején…

Rózsa Iván: Korona vírus idején… Van pénz, amivel embernek és magyarnak is hitvány alakokat le lehet fizetni! Közel állok ahhoz, hogy kidobom az összes, mind az öt, Petrás János vezette Kárpátia CD-met! Valahogy így vagyok a Beatrice fémjelezte Nagy Feróval is. Igaz magyarként, igaz magyarnak gondoltam őket annak idején, valamikor a kedvenceim közé is tartoztak, […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Célpont-próba

Rózsa Iván: Célpont-próba A kiválasztott célpont: Hirosima, Nagaszaki… Hetvenöt éve volt, de emlékét nem törli ki senki… A kiválasztott célpont most szegény Bergamo: És az ellenség egyelőre láthatatlanul osonó… Budakalász, 2020. március 24.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Vírus-buli

Rózsa Iván: Vírus-buli Karanténba zárva, mint az állatkerti majmok: Várjuk, hogy múljon a vírus, bukjon a zsarnok! Csak neki vannak haverjai, kik benne vannak a buliban: Főleg Keleten, de Nyugaton is, sunyiban… Budakalász, 2020. március 24.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Pillanatkép

Rózsa Iván: Pillanatkép Pillanat Minden pillanatban a pillanatnak kell élni, s ez a pillanat lehet végtelen is… Végtelen pillanat Végtelen pillanatok egymásba fonódnak, és sosem lesz végük… Pille Pilleszárnyakon lebben a lét: és a végén vár az öröklét… Pilleszárnyakon Pilleszárnyakon száll a gondolat: izoláltak az emberek, és azt mondanak a tévékben a bennfentesek, amit akarnak, […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Viva Italia!

Rózsa Iván: Viva Italia! Lehet, hogy elszenvedik, tűrik a maffiát; Lehet, hogy faszénen sütik mégis a pizzát; Lehet, hogy nem tartottak be minden EU-s normát; De kitaláltak például egy csodálatos „Nessun dormát”… Nézem, ahogy énekli egy hőstenor az erkélyéről; Kedvenc városom, Firenze karanténjának közepéből; Nézem, máshol egy hölgy az olasz himnuszt dalolja; És körötte minden […]