About Me

sternilonaStern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű munkáscsalád gyermekeként nőttem fel.

Elvégeztem az általános iskolát, ezután nemsokára kiköltöztünk Olaszfalura, s a nagybetűs élet kínálta lehetőség szerint munkába álltam. Három gyermek édesanyja vagyok. A helyi plébániának a plébánosa és a Kolpyng családdal együtt rendezvényeken, kirándulásokon vettünk részt, s ez után próbáltam az átélt perceket visszaadni, ami kis sikerrel sikerült is. Majd elvégeztem egy számítógép-kezelő és a szociális gondozó, valamit ápolói iskolát. Miután az iskolákat sikeresen befejeztem, pályát változtattam. Szépkorúak bentlakásos otthonának dolgozója lettem egy gyönyörű Balaton parti intézményben, ami sajnos nagyon távol volt lakhelyemtől. Jelenleg egy romantikus gyönyörű környezetben lévő intézményben vagyok ápoló, ahol foglalkozás keretében is foglalkozom az irodalommal. Már régóta foglalkoztatott a versírás, és minden, mi az irodalomhoz kötődik. Közben autodidakta módon próbálgattam szárnyamat, s írtam, de nem még került kiadásra.

Hivatalosan a Balaton parti intézményben kezdtem el foglalkozni a versírással, miután felkértek, hogy az ott élő lakók születésnapjára írjak verset,  amit nagy örömmel vettek. Majd egy úriember kért egy verset a helyi dalkörnek, amit a helyi lap le is közölt. Ezután, ahol az illető énekel, a Balatonalmádi Városi Vegyes kar megalakulásának évfordulójára - ami nagy meg tiszteltetés volt számomra. A következő felkérés a családjában tartott ünnepélyekre szóló versírás volt. Nemsokára a főnővér adta a merész ötletet, hogy írjak lányának mesét. Így született meg a Vihar című mesekönyv, melyet Miskolcon adtak ki. Az internet segítségével barátság alakult ki egy úriemberel, ki segíti írásaimat, véleményével, javaslataival fejlesztem tudásom.

Itt szeretném megköszöni az Irodalom Rádiónak, és Zsoldos Árpád úrnak e megtisztelő meghívást, hogy csatlakozhatom hozzájuk, s pályázataikon részt vehettem.

Posted by
Posted in

Szerelem

  Oly régóta ismerlek, most elmondom, néked szeretlek. Mindenhol szív reppen, hirdetve a szerelmet. Ajándéktárgyak mindenfele, rózsaszín fellegbe tekeregnek. De én másként szeretlek, másként vonzódom érted. Mikor megláttam termeted, mikor illatod keringet. A szívem majd ki eset, a vágy testem melege. Mikor érezlek s látom tested, kívánatba merengtek a percek. ujjaim zsibbadnak vár rád a […]

Posted by
Posted in

Napnyugta Csendesen pihen a táj, fáradtan pihen a napsugár. Csak az öreg fűz tudja tán, mi zajlott a tópartján.   A békák éneke szállót, megindul szerelmes nászuk. De a z est király jöttével, csendborul a tó környékére.   Udvarhölgyek ragyognak, tó vízén táncolnak, Esti alkony csendjében öreg nyírfa áll a tópartján csendesen

Posted by
Posted in

A csapda

    Érzelem csapdájába élve, mi hol szép és boldog lehet. Hol fájdalmas könny arcon csepeg hisz e csapda néha kegyetlen.   Lelke oly tiszta világa, rabul ejtő háborgása. Szerelmet nyújtó érzelem, csapdába eset a fehér lélek.   Mikor el jő a fájdalom, a csapdából nincs kiút. Hisz ha egyszer sebet ejtenek rajta, nem gyógyul […]

Posted by
Posted in

A sors és élet kézen jár

  Már ötven éve annak, hogy édesanyám az életet adta. Nyári forró napnak, enyhítő szele alatt. Meg vívtam életembe ezer csatát, volt kudarc győzelem is talán. Volt fájdalom mi marta szívemet, még is felálltam,egyedül mert felkellet. Elreppent az idő feledtem, sok embert meg ismertem az idő ez alatt egészségileg kikezdet Sok mindenben meg változtatta életem, […]

Posted by
Posted in

A győztes és a vesztes beszéde.

    Csak addig kellettél nekem, míg a célom-elértem. Meg mutatva ki is vagyok, életemet sikerrel koronázom.   Enyém lett a siker mi tiéd nem lehet pálcát törtem rajtad, mert ezt lehetett. Erősebb vagy mindennél mondtad, a sikerjelentő kupa még is nálam van!   Ó mond miért tetted velem? válaszolj ha kérdezlek? Mért csak a […]

Posted by
Posted in

A tükör

  Állj elébe s nézz bele, egy pillanatra nézz rá a szülőkre! Kicsi voltál s végtelen, ápoltak óvtak minden felet. Elreppent az idő feledted ne, enged el a kezüket! Védjed, óvjad, ápold őket, ahogyan ők tették ezt teveled! Lehet, hogy nagy vagy! Lehet, hogy más vagy! Lehetsz bár ki e földön? Ők akkor is a […]

Posted by
Posted in

A festő

  Megállok előtted csodálva testedet, mily feszesen szép megragad a képzelet. Hozzád érve lelkem tombol, tudom, hogy a vágy mi elrabolt. Ecsetem kezembe veszem, palettám is elkészítve. E lélek mi átöleli az érzésemet, virágos rét a fák tövébe. Várom a tavasz színes arcát szürke a tél nincs havazás. Friss levegő a patak partján, vágyódik a […]

Posted by
Posted in

Alkotások

  Csendéletben természet ereje, virágok a vázából köszöntenek. A portrén rajt az élet és gyötrelem. Szórakoztató gondolatok reppenek Keresve mit is árul el neked? vajon mit érzet a festő alkotás közbe? Csak állsz és nézed a csodás tájt, ahogyan a fák között megbújik egy ház. Merengve figyeled a virágok báját színes ruhában szóró pompáját. Csak […]

Posted by
Posted in

A küzdelem

Ezer pofon s annyi padló, rotyog a csont a lélek omol. Felállva ugrasz újra, de e csatát elbuktat. Újabb meccs újabb kihívás, erős ellenfél jő a padlózás. Majd felállva jő tőled a csípő dobás. megnőtt a bizalom s jő a száguldás. Ott állsz a dobogó fokán. néked szól a himnusz a nép szaván, dobban a […]

Posted by
Posted in

Búcsú az édesapától

Múlnak, a percek az órák peregnek, felfoghatatlan a fájdalom lép a szívembe. Megtört szívem sír a lelkem, Angyalkönnye arcomon pereg.   Várlak haza nézve mikor érkezel, várom, hogy az ajtón be gyere. Itt állok könnyes szemmel,  imádkozva a jó Istenhez.   Remegő kézzel gyertyát gyújtva,  az emlékekbe kapaszkodva. Egyre erősebb idebenn a fájdalom,  úgy érzem, […]