About Me

Szabó Veronika az Irodalmi Rádió szerzője.

Nyírteleken, egy nyolcgyermekes nagycsalád harmadik leányaként születtem. Az általános iskolát szülőfalumban, a középiskolát és egyéb szakmai képzéseket Nyíregyházán, a főiskolát Egerben végeztem, munkahelyeim jelenlegi lakóhelyemen, Nyíregyházán voltak. Saját családot nem sikerült alapítanom. Rövid ideig tartó házasságomból született kislányunkat még újszülött korában elveszítettük. Irodalmi érdeklődésem kisiskolás koromban kezdődött el mesék olvasásával, hallgatásával, majd egyre több regény és vers megismerésével. Nagy hatást gyakoroltak rám a Petőfi Rádió régi irodalmi műsorai, rádiójátékai, mesejátékai, színházi közvetítései, a mai napig szívesen emlékezem rájuk. Gyermekként és ifjúként színjátszó csoportokban tevékenykedtem, gyakran vettem részt vers- és prózamondó, valamint szaktárgyi – leginkább magyar nyelv és irodalmi – versenyeken. 12 éves koromban kezdtem el verseket írni egészen 18 éves koromig. Sajnos egy kamaszkori helytelen döntésem miatt azok már nincsenek meg. Hosszú ideig szabadidő hiányában nem nagyon foglalkoztam írással, csak néha vetettem papírra gondolataimat, átélt vagy mástól hallott, illetve kitalált történeteimet egy-egy novellában, amelyeket sokáig a fiókom mélyén őriztem. Az utóbbi években neveztem be néhány pályázatra írásaimmal, többségük napilapban, folyóiratban, antológiában és meséskönyvben jelent meg, dobogós helyezéseket is értem el velük. 2017-ben készítettem el mindkét szülőm ágán Családkönyv címmel őseim, rokonaim adatokkal, fotókkal, dokumentumokkal illusztrált történetét, eddig ez volt a legnagyobb munkám. Környezetemben mesemondóként is ismernek, meghívásra több rendezvényen sikerrel szerepeltem, felnőtteknek valamint gyerekeknek szóló népmesékkel. A tavalyi esztendőben egy országos versenyen vers- és prózamondó kategóriában „Kiemelt arany” minősítést kaptam. Mostanában egy novelláskötet és egy életrajzi regény megírását tervezem. Örömömre szolgál, hogy az Irodalmi Rádió alkotó közösségének tagja lehetek, s megismerkedhetek tagtársaim munkáival is.

Posted by
Posted in

Csendélet

Mély csendbe burkolva élem Színtelen életem. Hallgat a lelkem, hallgat a szám, Nem kell semmilyen fény nekem. Hosszúra nyúló árnyakkal Vászonra festem bánatom, Lebegő, homályos szavakkal Levelet küld a fájdalom. Üres kannámból inni kér A hervadni készülő virág, Odakinn zajlik az élet, Számomra szótlan a világ. Fekete varjúhad fölöttem Rekedt hangon károg, Lenn a járdán […]

Posted by
Posted in

Alkony

Sötétbe burkolódzik a megkopott idő. Sápadt arcán mélyülnek a ráncok. Tárt karjával nem hívja jövő, Búcsúznak az elfelejtett táncok. Válláról lerakja rég cipelt terheit. Görnyedt háttal magában üldögél. Emlékében őrzi létének képeit, Hosszú, barna haját ellepte a dér. Homályos tükréből rémülten néz vissza, Kupaknyi borát tán utoljára issza. Harangja messziről hosszan zúgva kondul, Gyenge lábaival […]

Posted by
Posted in

Ilonka haja

Ilonka megnövesztette a haját. Soha sem járt fodrásznál, frizuráját mindig apja vagy anyja alakította, nem éppen a legdivatosabb és legszakszerűbb módon. Vágtak kisfiúsat, fejközépig felnyírt egyeneset, amit úgy mondtak, hogy „csak kis körhaj”, de a változatosság kedvéért néha csikófizurát is nyírtak neki. Igen, fizurát! Azt a bizonyos „r” betűt valahogy állandóan kihagyták a szóból. A […]

Posted by
Posted in

Minek mégy te olyan helyre?

Péter egy cipőjavító műhelyben látta meg először Erikát, akinek arcán hosszú percekig maradt ott csodálatot ábrázoló tekintete. A lány közömbösen vette el tőle a lábbeli orvoslásáért járó pénzt, amit főnökének adott tovább. A fiú még egy bizakodó pillantást vetett rá, mielőtt átlépte volna a küszöböt.  Hazaért. Leült. Egyre csak arra gondolt, hogy miként beszélhetne a […]

Posted by
Posted in

A gyógyír

Andrást, a család legidősebb tagját minduntalan elfogta a mehetnék. Heves természete lévén gyakran talált magának dús keblű, forró ölelésű asszonyt, aki hosszabb vagy rövidebb időre maradásra bírta. Hiába tartóztatta volna otthon hűséges felesége, az ő szoknyájánál valahogy nem tudott tartósan megrekedni. Akár nap sütött, vagy cudar idő járta, szüntelenül azt érezte, muszáj mennie. Éjszaka vagy […]

Posted by
Posted in

Vagyok…

Vagyok…   Simogató, kedves szellő, Zöldellő, madaras erdő, Alkonyban vöröslő felhő, Bánatot letörlő kendő,   Óda, szerelmesen zengő. Világot megváltó erő, Erekből óceánt nyerő, Reményt adó friss levegő, Oldalborda szerethető, Napsugarat Földre vető, Iránytábla terelhető, Kerek réten virág, termő Alvóknak  szép álmot üzenő.          

Posted by
Posted in

A fogorvos

Gézának tovább ajándékozás útján jutott birtokába az a foghúzó szerszám, amit sógora kapott egy német katonától. Úgy döntött – ha már ilyen szerencsés, – kezdeni fog vele valamit. Vizet forralt, s a tőle telhető módon lefertőtlenítette a nem mindennapi eszközt. Előbb csak a szomszédoknak, majd a barátainak dicsekedett el vele, aztán híre terjedt szerte a […]

Posted by
Posted in

Adjuk el a macskát!

Adjuk el a macskát! A macska az udvaron sütkérezett, majd egyet gondolva óvatosan felállt, hogy megnyújtóztassa melegtől szenvedő testét. Kicsit álldogált még, aztán egy röpke pillanat múlva önfeledten játszadozott az üde fűszálak között. Márta a tornácon üldögélt egy kopott hokedlin. Görnyedten hajlott fia agyonfoltozott ingecskéje fölé, amit most egy újabb folttal gazdagított. Törékeny termetén csinosan […]

Posted by
Posted in

Hiányzol

Hiányzol, mint ételnek az ízesítő só, mint könyveknek a szépen leírt szó, mint fénylő csillagok a végtelen égnek, mint tarka virágok a zöldellő rétnek, annyira hiányzol.   Hiányzol, mint bánatra az örömhozó jó hír, mint  betegnek az erősítő gyógyír, mint Földnek a Nap, a létet éltető, mint a frissen szívott, finom  levegő, annyira hiányzol.   […]

Posted by
Posted in

Szemembe szórja

  Zúgó viharában hangosan beszél, S szemembe szórja homokját a szél. Tenger szélén sodródik a hab, Felhők mögé elbújik a Nap. Sűrű eső testem áztatja, Bánatomat sírva láttatja.