About Me

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője.

Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport tagja. A vers- és a próza kategória első 3 helyezettje, valamint egy különdíjas részesült nyereményben. A díjazottak műveit meg is hallgathatta a közönség Bálint Erika, Magyar Bálint és Molnár Bence színészek nagyszerű tolmácsolásában. A próza kategória legjobbjai: I. helyezett: Almási Andrea: A fények után, II. helyezett: Egyedi-Gazsi Beáta: Ülünk a buszon, III. helyezett: dr. Tóth Tamás: Nem látják, hogy nem lát?. A díjazott versek sorrendje a következőképpen alakult: I. helyezett: Boskovits Éva: Találkozás, II. helyezett: Németh Orsolya: A bizalom születése, III. helyezett: Toldi Gábor: Kéz a kézben, a különdíjat pedig Vadászi Árpád: Segítség!? című alkotása nyerte.

Jelenleg kertészként dolgozom, 1,5 éve váltottam munkahelyet, előtte gyárban dolgoztam 3 műszakban. 2012-ben fejeztem be az iskolai tanulmányaimat, ezt követően munkát kerestem kisebb-nagyobb sikerrel. Mivel nem találtam, 2012 októberében jelentkeztem számítógépes adatrögzítői tanfolyamra, melyet sikeresen elvégeztem. 2013. februárban ezt követően sikerült munkába állnom.

Nagyon nagy megtiszteltetés és jó érzés számomra hogy most már én is állandó szerzőként, blogszerzőként az Irodalmi Rádió alkotóközösségének soraiban tudhatom magam.

Posted by
Posted in

Ott Leszek

Ott leszek mert ott kell lennem, Nem kell azért sokat tennem, Csupán oda érek szépen csendben, Ott leszek mert semmi sem tántorít el, Lábam testemmel együtt menetel, Előre és csak is előre, Bízok a pozitív erőben, Mely ott van a levegőben, Ott leszek és elmegyek, Azért, hogy veletek legyek, Veletek ki tele vagytok energiával, Húztok […]

Posted by
Posted in

Álmok Ablaka

Van egy ablak mit nyitva hagyok, Úgy érzem ébren vagyok, Álomnak ablaka mindig ragyog, Sok mindent látok, Van hogy csodára várok, Különös utakon járok, Nincsen gödör, sem árok, Ezek az igazi álmok, Körülöttem szivárványok, Mások mint a valóságban, Nincs részem szomorúságban, Találkozom vele, vagy veled, Megyünk amerre akarunk, Nincsen éjszakánk hajnalunk, Mély álomban vagyok, Ahol […]

Posted by
Posted in

Korlátok nélkül

Vannak korlátok, Ott vannak a határok, Melyen nem kellene át lépni, De a szívet nem lehet megkérni, Mert nem tudja a határokat, Ha van akiért doboghat, Erősebb az agynál, Mindig készen áll, Csupán a pillanatra vár, Ott legyen ahol van határ, Áttörve a határt, Eljön amire várt, Nem létezik a számára a világ, Mert rabul […]

Posted by
Posted in

Láttam benned a szépet

Mikor meg láttalak, két szememmel csodáltalak. Ahogy rád néztem, irányodból jót éreztem. Ő lenne Tünde? kérdezem, szem elöl nem tévesztem. Lelked oly szép s káprázatos, mit irányodból érzek varázslatos. Sok jó ember van e világon, Te is fent vagy a listámon. Utamba sodort az élet, sokat jelent e világon a léted. Nem kereslek téged, hisz […]

Posted by
Posted in

Pedagógus nap

Pedagógusok napja van ma, Kik bennünket tanítanak, Vagy éppen nevelnek a jóra, Ha kell olykor le szidnak, Amit igazából fegyelemnek hívnak, Felkészítenek az alkalmazkodásra, Nem fogadunk szót a kárát látjuk, A későbbiek során biztosan megbánjuk, Nem hallgattunk arra amit kért tanárunk, Ez az amit utólag hiába bánunk, Felnőttként helyt kell állnunk Nézzünk fel mindannyiukra, Nekik […]

Posted by
Posted in

Lépteimet Látod

Csak lépteimet látod, Te nem azt az utat járod, Jössz utánam ahová lépek, De nem ugyan azt hozza az élet, Lépteimet látod… Nevetsz mert azt hiszed könnyű, Az út amelyen lépek, De ott van a váratlan utamban, Mely nyomot hagyhat múltamban, Léptemet látod, Csupán csak a léptemet, Mert előbb léptem az útra, Ez semmit sem […]

Posted by
Posted in

Pillangóval találkoztam

Virágok között pillangó, Megpillantani csoda jó, Száll virágról,virágra, Örül a szemem, hogy ezt látja, Már egy ideje őt várta, Nem vesz észre a pillangó, Egy helyben csapkodja szárnyait, Közben dédelgeti álmait, Majd hirtelen tova száll, Sehol nem lelem már, Elszállt egy másik helyre, Itt már nem volt jó helye, Úgy érezte tovább kell mennie, Örüljön […]

Posted by
Posted in

A Jövő már a múlté

Nosztalgiában vagyok, Csak jó emlékeket hagyok, Gyorsan megy az idő, Elment a jövő mely a múlté, Két éve e nap volt az első, Hogy beléptem e helyre, El voltam veszve, Nem találtam a helyem, Hiszen még új volt nekem, Nem tudtam mi lesz velem, Gondolattal volt tele fejem, Nyugalom volt körülöttem, Főnökasszony látta, hogy megjöttem, […]

Posted by
Posted in

Hiányzik

Valami hiányzik, Gondolatom folyton cikázik, Vajon mi az ami hiányzik, Mikor jövök rá hiányára, Mi az ami fontos lelkem számára, Lehet értételen a hiánya, De én ragaszkodom hozzá, Akkor is ha nem tudom mi az, Vagy éppen kicsoda, Kinek a hiánya feltűnik, Bennem minden más eltűnik, Csak hiányra gondolok, Arra, hogy vele álmodok, Megtudom mit […]

Posted by
Posted in

Teljesítem

Teljesítem azt ami lehetetlen, Eddig azt gondoltam nem lehet, Kezem semmit nem tehet, Mindent lehet amit akarok, Magamnak önbizalmat adok, Teljesítem a feladatot, Mely sokszor nehéz, Megoldom és kész, Bárhogy lesz megcsinálom, Ahogy teljesítem, Már nem marad álom, Elérem mert küzdök, Legyen bármekkora akadály, Teljesítem mi reám vár, Kitartásom nem hátrál, Kérésedre is figyelek, Teljesítem […]