About Me

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője.

Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport tagja. A vers- és a próza kategória első 3 helyezettje, valamint egy különdíjas részesült nyereményben. A díjazottak műveit meg is hallgathatta a közönség Bálint Erika, Magyar Bálint és Molnár Bence színészek nagyszerű tolmácsolásában. A próza kategória legjobbjai: I. helyezett: Almási Andrea: A fények után, II. helyezett: Egyedi-Gazsi Beáta: Ülünk a buszon, III. helyezett: dr. Tóth Tamás: Nem látják, hogy nem lát?. A díjazott versek sorrendje a következőképpen alakult: I. helyezett: Boskovits Éva: Találkozás, II. helyezett: Németh Orsolya: A bizalom születése, III. helyezett: Toldi Gábor: Kéz a kézben, a különdíjat pedig Vadászi Árpád: Segítség!? című alkotása nyerte.

Jelenleg kertészként dolgozom, 1,5 éve váltottam munkahelyet, előtte gyárban dolgoztam 3 műszakban. 2012-ben fejeztem be az iskolai tanulmányaimat, ezt követően munkát kerestem kisebb-nagyobb sikerrel. Mivel nem találtam, 2012 októberében jelentkeztem számítógépes adatrögzítői tanfolyamra, melyet sikeresen elvégeztem. 2013. februárban ezt követően sikerült munkába állnom.

Nagyon nagy megtiszteltetés és jó érzés számomra hogy most már én is állandó szerzőként, blogszerzőként az Irodalmi Rádió alkotóközösségének soraiban tudhatom magam.

Posted by
Posted in

Ne fojtsd magadba

Mutasd ki azt amit érzel, Ne szégyelld ha éppen vérzel, te is ember vagy ahogy én, A férfi is érző lény, Ne érdekeljen a rossz vélemény, Vállald fel a könnyeket, nem írnak erről könyveket, De ha mégis miért baj ez? Ahogy sírtál könnyebb lesz, Lelkednek is jót tesz, Ne búj el a világ elöl, Ne […]

Posted by
Posted in

Ajkam nem marad csendben

Miért kell hogy csendben legyek? Közben elvárod, hogy önmagam legyek, A saját hangom sem hallom, Nem kell, hogy így maradjon, Más meg ezen kacagjon, Ajkam nem marad csendben, Szívem, lelkem nem hagyom cserben, Téged is óva intelek a csendtől, Hiszen az téged is megtör, Adjál ki hangot magadból, Nem a csend parancsol, Ne féljen hangodtól […]

Posted by
Posted in

Ötszázan

Emlékszem pár hónapja, Az oldalnak nem volt hangja, Most már ötszáz ember tagja, Akiknek általam szebb a napja, Nem csak érzem ezt de tudom is, Biztattok visztek előre Általam, s általatok leszek több jövőre, Tudatjátok velem hogy több van bennem, És azt is hogy előre, tovább kell mennem, Felé mindig jó a vélemény, Az érdem […]

Posted by
Posted in

Sakk játszma

Az élet egy sakk játszma, Mindenki ezt játszma, De egy végtelen játszma, Mely sosem ér véget, Hiszen az ellenfeled maga az élet, Mindig vele szemben állsz, Bárhol bármerre jársz, Itt nem léphetsz hátra, Akkor sem ha előtt van a Mátra, Ahogy, elindulsz bármi jöhet, Az élet a földbe lökhet, Ha túl gyorsan mész Gödör vagy […]

Posted by
Posted in

Simogat a szél

Szelek szárnyán jött a fuvallat, Úgy éreztem, hogy engem vallat, Lágyan simogatta a hajam, Azt akarta, hogy meg halljam, Észre vegyem ahogy fúj, Nekem ez már nem volt új, Gondolta majd ő figyelmeztet Meg is tette szépen csendben, Fuvallata át járta a testem, De ez más volt mint eddig, Volt benne valami különleges, Olyan amit […]

Posted by
Posted in

Sírnak a felhők

Reggel van felhő mosolyát nem lelem, Szomorkás időt lát a szemem, Mintha bántották volna a felhőt, Sírva hozza az esőt, Eláztatja a házat mezőt, Boldoggá téve helyet, erdőt, A jó idő el fújja a szomorú időt, Mely a háttérbe szorította őt Előtörnek napnak sugarai, S egy idei ők lesznek a föld urai. 2020. Február. 18.

Posted by
Posted in

Valentin nap

Rózsa, s bonbon a kezünkben, Boldogság van szívünkben A szél is szerelmesen fúj Szerelem könnycseppje a földre hull, Nem kell, hogy utána nyúlj, Boldogság könnyei ezek, Egymáshoz érnek szerelmes kezek, Érezzük egymásban a tüzet, Mely még mindig nagy lángon ég, Melyet senki szét nem tép, A kezünkben egy szerelmes kép, Melyen ajkunk össze ér, S […]

Posted by
Posted in

Katonaság

Régen voltak katonák, Azóta változott a világ, Megszűntek a laktanyák, Nincsenek már hangos léptek , A katonák már kiléptek, Mára a fiatalok kiégtek, Nyomják a hülye trendet, Folyton megzavarják a csendet, Nem tudják a rendet, Csak fújják a maguk igazát, Ki tartja rendben a hazát? Ezt kérdezem én is, A pucámban van egy kis vér, […]

Posted by
Posted in

Új lehetőség

El jött a nap esélyekkel tele, Nem szalasztom el élek vele, Beléptem az ajtón, Szívem a torkomban dobogott, -Kérdezték tőlem izgatott vagyok? Megszólalni nem tudok, szünetet hagyok, Eztán izgatottan felelek, -Igen izgulok nagyon, Látták rajtam az izgalmat , Idő kellett még át adtam magamnak a nyugalmat, Pár nap múlva megkaptam érte a jutalmat, Meg csörrent […]

Posted by
Posted in

Üvölt velem a szél

Reggel még csend volt, s nyugalom, Most már süvít a szél arcomon, Uralkodna felettem de nem hagyom, Nehezen de megküzdök vele Talán elmegy a kedve s le nyugszik Egy kicsit mintha csillapodna, Majd újra fel támadna, Igen hallom ahogy üvölt, Mintha valaki bántaná, Úgy sípol a fülembe, Rángatja a fákat össze vissza, Az ember meg […]