About Me

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője.

Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december 31-én írtam az első verset. Majd 2019. januártól júniusig 13 verset írtam, amiket a Facebook oldalamon és csoportokban osztottam meg. Aztán egyre több barátom, ismerősöm javasolta hogy hozzak létre a facebookon saját vers oldalt, amit meg is tettem 2019. június 30-án lassan már 7 hónapja, azóta 457-en kedvelik az oldalamat. Egy szakmai elismerésem már van. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az irodalmi pályázatra, amelyre a tavalyi évben október 27-ig lehetett jelentkezni, melynek címe: EGYÜTT KÖNNYEBB - SEGÍTŐK ÉS SEGÍTETTEK KÖZÖS VILÁGA CÍMMEL hirdettek meg. Ezen a pályázaton 3. helyezesét értem el A KÉZ A KÉZBEN című versemmel, melyet BÁLINT ERIKA színésznő olvasott fel a díjátadón 2019. december 16-án. A zsűri tiszteletbeli elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító volt jelen. A díjazott pályaműveket szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni - közösségben élni csoport tagja. A díjátadó sajtóközleménye: A beérkezett több mint 50 művet előzsűrizés után három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Szurovecz Kitti író, Tausz Katalin szociológus, valamint Czégé Imre Pál, az Önállóan lakni-közösségben élni csoport tagja. A vers- és a próza kategória első 3 helyezettje, valamint egy különdíjas részesült nyereményben. A díjazottak műveit meg is hallgathatta a közönség Bálint Erika, Magyar Bálint és Molnár Bence színészek nagyszerű tolmácsolásában. A próza kategória legjobbjai: I. helyezett: Almási Andrea: A fények után, II. helyezett: Egyedi-Gazsi Beáta: Ülünk a buszon, III. helyezett: dr. Tóth Tamás: Nem látják, hogy nem lát?. A díjazott versek sorrendje a következőképpen alakult: I. helyezett: Boskovits Éva: Találkozás, II. helyezett: Németh Orsolya: A bizalom születése, III. helyezett: Toldi Gábor: Kéz a kézben, a különdíjat pedig Vadászi Árpád: Segítség!? című alkotása nyerte.

Jelenleg kertészként dolgozom, 1,5 éve váltottam munkahelyet, előtte gyárban dolgoztam 3 műszakban. 2012-ben fejeztem be az iskolai tanulmányaimat, ezt követően munkát kerestem kisebb-nagyobb sikerrel. Mivel nem találtam, 2012 októberében jelentkeztem számítógépes adatrögzítői tanfolyamra, melyet sikeresen elvégeztem. 2013. februárban ezt követően sikerült munkába állnom.

Nagyon nagy megtiszteltetés és jó érzés számomra hogy most már én is állandó szerzőként, blogszerzőként az Irodalmi Rádió alkotóközösségének soraiban tudhatom magam.

Posted by
Posted in

A föld

A föld amelyen sokan vagyunk, Amerre megyünk szemetet hagyunk, Nem ragyog a földünk, Folyton csak rombolunk, s ölünk, Megváltozott az éghajlat, Ha így folytatjuk a föld meghalhat , Nem teszünk semmit, hogy jobb legyen, A friss levegő csak fent van a hegyen, Mikor változtatunk, s adunk újra életet a földnek? Ha így folytatjuk rossz idők […]

Posted by
Posted in

A múlt

A múlt kitörölhetetlen, Mindegy, hogy sírtál vagy nevettél, Vagy éppen másokkal jót tettél, Ne akard kitörölni a múltat, Csupán engedd el, Mert bármikor eszedbe juthat, Bár a rosszat jó volna törölni, Jó volna csak nevetni örülni, De jó nélkül nincs rossz, Rossz nélkül nincsen jó, Bármi történt veled a múltba, A jövőben nem lesz útban, […]

Posted by
Posted in

Sötétben

Merj a sötétségbe nyúlni, Ne hagyd a jót elbújni, Látni kell hanem érezni, Sötétségben nem tudnak létezni, Sok kéz van ott mely nem kap fényt, Legyél te ki ad nekik reményt, Fogd meg a kezet mely sötétben van, Húzd a fényre ahogy csak tudod, Jobb lesz neki ha a rosszból ki húzod, S nem a […]

Posted by
Posted in

Nőnap

Ti vagytok a csodák, Nektek jár ma szép virág, Bennetek ünnepel az egész világ, Szebbé teszitek a napokat, Akkor is ha nem csinosítjátok magatokat, Mindig oly fényesen ragyogtok, Örökké szépek maratok Ha odafigyelést, törődést kaptok, A nőnap szép nap számotokra, Figyelünk a vágyaitokra, Mert fontosak vagytok számunkra, Ti vagytok szívünk másik fele, Kik szeretettel vannak […]

Posted by
Posted in

Szárnyalok

Kibontom szárnyamat, Megmutatom magamat, Csak most jött el az ideje, Eddig Nem volt szárnyamnak ereje, Oly gyenge volt, s nem mozdult, Megijedtem attól, hogy nem tudom használni, Sehova nem tudok vele felszállni, De erős lettem ahogy múlt az idő, Azt hitték nincsen bennem erő, Elveszettnek, s gyengének hittek, Leírtak senkinek neveztek, De én szótlan maradtam […]

Posted by
Posted in

Ihletre várva

Ha nem írsz ne szenvedj, Inkább a pihenésnek engedj, Szeretsz írni de most nem megy? Pihentesd szíved, lelked, Hogy feltöltődjön tested, Akkor nem kell az írást keresned, Mert ő újra rád talál, Ismét teret ad annak, hogy írjál, Ne adj teret a depressziónak, Mert kritikus lesz a holnap, Most nehéz a lelkednek, A szavak is […]

Posted by
Posted in

Álmok Ajándéka

Álmokat kapunk ajándékban. Melyek néha szépek, De van,hogy, rossz képek Ekkor ébred fel a test, s lélek, Vannak álmok melyek sokat érnek, Ahogy felébredünk tova szállnak, Álomba merülünk minket várnak, Olykor későn merülünk álomba, Bele gondolunk a csalódásokba, Melynek az ára sokszor kemény, El száll belőlünk a remény, Csalódunk de nem tudjuk mikor, Nem szól […]

Posted by
Posted in

Engedd el őt

Engedd el őt ki elengedett, Nem kell, hogy fogja a kezedet, Ne rohanj utána, Hisz nem vár meg téged, Utol soha nem éred, Meg sem hallgat hiába kéred, Bármennyire szereted, Újra már nem kezdheted, Nem lesz vele jó életed, Ki aludt benne a tűz, Mely annyira lángolt, Nem verhetsz mellette tábort, Miért oly nehéz elengedni […]

Posted by
Posted in

Ne fojtsd magadba

Mutasd ki azt amit érzel, Ne szégyelld ha éppen vérzel, te is ember vagy ahogy én, A férfi is érző lény, Ne érdekeljen a rossz vélemény, Vállald fel a könnyeket, nem írnak erről könyveket, De ha mégis miért baj ez? Ahogy sírtál könnyebb lesz, Lelkednek is jót tesz, Ne búj el a világ elöl, Ne […]