About Me

Tóth Andrea Éva az Irodalmi Rádió szerzője.

1987-ben születtem, Szegeden. Az első versemet 13 éves koromban írtam, de ezt követően csak 1-2 év elteltével vált rendszeressé, hogy a rajzoláson kívül más művészeti formában is alkossak.
Verseim tematikáit tekintve többnyire sötét, szomorú hangvételűek, az elmúlással, a halállal kapcsolatosak.
Juhász Gyula költészete van rám a legnagyobb hatással - talán ez valamelyest érezhető néhány írásomon -, de Babits Mihály, Tóth Árpád költeményei is azok, amikkel a legjobban tudok azonosulni. Továbbá Edgar Allan Poe és Howard Phillips Lovecraft művei is határozottan ide tartoznak. Az általuk zseniálisan megteremtett, halálon túlról morajló, ősi, embertelen világokba jólesően borzong bele az olvasó.
Természetesen sok más költőt, írót fel tudnék még sorolni itt. Például Stephen King volt az - a mai napig az egyik kedvenc íróm -, aki tizenéves koromban kinyitotta előttem a kaput további írók sötétebb művei felé.
Azóta messze távolodva már ettől a kaputól, a legfeketébb mélységekbe vezet végtelen utam ezen az ösvényen...

Műveim eddig a következő irodalmi antológiákban jelentek meg:
- Verselő Antológia 11. kötet 2018
- Múlt hangjai 2019
- Gondolatrajzok 2019
- Tükörben 2020
- Élet 2020
- Szóhalászok 2020
- Téltáncoltató 2021
- Van itt válasz elég 2021
- HM Versek 2021

Online publikálások:
- Holnap Magazin
- Litera-Túra Művészeti Magazin
- Kalamáris Művészeti Magazin
- Sumida folyó hídja Kulturális Magazin
- Magyar Irodalmi Rovat
- MIR-TUS irodalmi folyóirat
- Irodalmi Rádió

Posted by
Posted in

Elmúlás

Eldobott rózsa vagyok egy üres utcán, Le nem ütött hang egy zord, néma zongorán, Megfakult, megunt, régi szép emlék csupán… Szárnyaló ifjúság! Oly’ messze, messze már… Lassan lépked a lélek, haláltáncot jár, Szomorú dallamokban ritmusra talál, Megannyi érzelem, tett, akarat és vágy!.. Csendesen várja, csak várja az elmúlást… (2019)

Posted by
Posted in

Bezárva

Nem látom a napnak fényét Képzelem csak milyenségét Távolodó alakjának sugarai Mint halott madaraknak szárnyai Vérszín lepellel takarózik az este Lényemet is beborítja vele Bíbor borok bódító mámora Hamvaiba porladó árnyéka Felizzanak a fekete lángok Alant úsznak gondolatfoszlányok Terjeszkedik az ősi, szent éj A magasztos, igaz sötétség… Lassan fújom ki a cigaretta füstjét Lassan burkolja […]

Posted by
Posted in

Vagyok

Lemondó vagyok, néma, hallgatag… Halvány mosoly, csak az vagyok arcomon. Túlhajszolt vagyok, fáradt, képtelen… Gyászos könnycsepp, csak az vagyok arcomon. Vagyok édes, keserű, finom illatos, Puha párna ha kell, lélekre omlós, de vagyok szilárd, mint a jég és szikla… Ha kell az vagyok, ami meg van írva. Mi volnék, lehetnék talán? Nem vagyok én semmi […]

Posted by
Posted in

Papírból

Papírrepülőt hajtogatok az életemből, s eldobom jó messzire, talán nem talál rá majd senki sem. Anyaga vékonyabb, mint a lét fonala, halványabb, mint a halk reménysugár, s észrevétlenül hullik darabokra. Papírcsónakot hajtogatok az életemből, s elúsztatom jó messzire, talán nem talál rá majd senki sem. Anyaga vékony, hamar átázik, mint ahogy hosszú téli esteken lelkem, […]

Posted by
Posted in

A Semmi peremén

Távolodó világok elhaló hangjai Fakó fényfoltok élettelen foszlányai Széthullanak a kozmoszon túli térben Fekete álmok spirális örvényeiben Idő nélküli alaktalanságban Beleveszve a nemlét homályába A Horizont mögötti messzeségben Határtalan, tökéletes csend ölel Visszatérek az ősi káoszba Megnyílik tudatom a valóságra Az illúzió béklyóit letépve Feloldódom a végtelenségben (2020)

Posted by
Posted in

Velencei alkony

víz vesz körül, jéghideg alvó csónakok a parton kikötött már az ősz csendesednek a hullámok megfagy a mólón az idő sirályok tánca messze forró nyarak emléke halk sóhajok, Velence… (2019)

Posted by
Posted in

Ősi látomások

Poe hollója kopogtatja ablakom Engedem, hogy repítsen az álmokon Túl az árnyakon, át az időtlenségbe A csillagtalan, örök feketeségbe… Lovecraft szelleme suhan át a szobán Dermesztő hideg és csend marad nyomán Rothadó világok alaktalan lényei Letűnt koroknak elfeledett emlékei… Sötétben gomolygó, rémes álomképek Mámorítóan gyászos, végtelen évek Holt vidékek iszonytató ösvényein A halál misztériuma lehel […]

Posted by
Posted in

Éjszaka

éjszaka van, csend honol gyertya pislákol az asztalon üres papírra mered a félhomály sárgás árny táncol végig a szobán minden alszik, hihetném ébren álmodó csupán elmém ódon betűket ír kezemben a toll vérrel színezi be ujjam a lapot túl a kopott ablaküvegen viharos novemberi éj dereng felragyog a halál sötét csillaga ősi energiák örvénylő káosza […]

Posted by
Posted in

Hamu

fekete szalvétába csomagolom szívemet minden érzésemet mellé teszem összegyűrve, véresen a hideg szélbe eresztem darabokra tépve messze hajítom s beleüvöltöm összes bánatom. fekete lepellel takarom be lényemet hollószárnyú, sötétlő, magányos éjjelen… hamvadó parázs csak az elszáradt lélek tovatűnő, gyászos, ócska élet… (2021)

Posted by
Posted in

Sóhaj

feneketlen sírgödör az élet mélyére hullanak  érzéseim vágyaim hervadó múlásként bomlanak üres semmivé mélyre temetve mindent földdel telik meg tüdőm utolsó leheletemmel lassan száll tova sóhajom lehunyt szemhéjak mögött törékeny álmok végtelenjén fénytelen hullámzásban örökké lebeg e lét fölött (2020)