About Me

V. Darabos Klára az Irodalmi Rádió szerzője.

Szigetváron születtem, itt is élünk a családommal. 1983-ban Kaposváron szereztem tanítói diplomát, majd egy közeli falucskában kezdtem meg a tanítást. A mai napig is itt tanítok. A család, tanítás és az írás mellett szeretek festeni, kézműveskedni. Gyerekként olyan családban nőttem fel, ahol a könyv mindig nagy „értéknek” számított. Szüleimnek, nagyszüleimnek köszönhetem, hogy az irodalom lassan a mindennapjaim része lett. Tanítóként is sokat foglalkoztam vele. Szívesen írogattam, elsősorban csak a magam kedvtelésére. Első írásom az Irodalmi Rádió pályázatának köszönhetően jelent meg a Pedagógus költők, írók antológiája című könyvben. Ez adott még nagyobb lendületet az íráshoz. Írásaim megjelentek már online irodalmi oldalakon és nyomtatott formában is.

Az írás számomra szórakoztató kikapcsolódás, egy újrateremtett sajátságos világ. Müller Péter sorait idézném: „Mindenki csak önmagát tudja kiolvasni a könyvből. A saját szerelmét, a saját emlékét és a maga tapasztalatát. (...) Mert hiába olvasol valamit, azt még a saját képzeletedben is meg kell teremtened. A te valóságodban, amely más, mint az enyém vagy bárkié. Minden olvasás: újrateremtés.” - és minden írás egy megélt emlék, melyet mások és a magam örömére írok.

Posted by
Posted in

Őszutó

Enyhülő napnak hűlő vörösét vadlibarajok tépdelik szét. Délnek tartanak búcsújuk néma, tollak hullanak, sír a róna. Dérben didereg avar barnája, köd hever pirkadat pírjára. Ormokon komor, fekete felleg, völgyek torkába eső pereg. Kopasz ágak közt átszakad a fény. Rőt-vörösben tompul már az alkony, árnyaiban közelít a tél. Eldöcög az ősz, batyuja teli. Szállingózó zúzmara gyöngyei […]

Posted by
Posted in

Az ősz hegedűse

Foszladozó nyáridőben szél söpörte fák tövében lapul az Ősz hegedűse, zöldül még a rétnek füve.   Elsöprő a húrok hangja szél kócolja a hajamat, zizegnek a falevelek madarakkal útra kelnek.   Búcsú nélkül széllel szállnak köd fátylába burkolódznak, kezet fog az ősz a nyárral varjú károg a határban.   A hegedű tovább zenél széllel együtt […]

Posted by
Posted in

Nekem a könyv…

Életünk felezőpontján túl, már halványulnak emlékképeink a gyerekkoról. Egyre gyakrabban kutakodunk a múltba, próbálunk belekapaszkodni foszladozó, picinyke darabkájába. Ránézek egy régi fényképre, nagyanyám imádságoskönyvére, anyám horgolta terítőire, vagy a szobám polcán szép rendbe sorakozó könyveimre. Mind közül szívemnek a legkedvesebbike az 1969-ben, akkor már tizennegyedik alkalommal megjelent könyv. Viseltes már a borítója, de tisztán látszik […]

Posted by
Posted in

Ölel a Csend

Hangtalanul üldögélt fényszálak pillérjein, onnan figyelt engem, később hanyagul rám telepedett, szelíden körbefont az esti Csend. Időm nagylelkű mecénása volt, bőkezűen adakozó, hű társ. Kiteregethettem vágyaimat szemérmetlenül, patyolat-tisztán, ahogy a frissen mosott ruhákat a kötélre, hadd szárítsa a szél. Gondolataim kisimultak, mint mosoly-mosta ráncok az arcomon, melyeknek mély barázdái között régmúlt fájó emléke bolyongott. Szorongó […]

Posted by
Posted in

Fény útján

Elhűlő időnek hangtalan erdején, elveszett virágok zöldbársony mezején, által botorkálunk fényesség ösvényén. Fáknak lombjai közt nem dalol a madár. Melegnek, hidegnek égnek és a földnek, halhatatlanságnak zöldszín keveréke, út szélén kuporog reménnyel és hittel. Fáknak lombjai közt nem dalol a madár. Fenn, ott a zöld kékje Mária köpenye, gyógyító ereje borítja lelkünket, békés a pihenés […]