About Me

Kristófné Vidók Margit az Irodalmi Rádió szerzője. Kristófné Vidók Margit vagyok, 1954. 10. 23-án egy alföldi kisvárosban, Kalocsán születtem. Pár évet tanyán laktunk, ami örökre meghatározta a viszonyomat a természethez és állatvilághoz. Életem legkülönlegesebb időszaka volt, ami emlékeimben mindig is a legszebb marad. Iskoláimat Uszódon, középiskolai tanulmányaimat Baján kezdtem, majd egy családi tragédia után Budapesten folytattam, ahol a munka mellett fejeztem be. Mindig is szerettem az irodalmat, sokszor szavaltam verseket. Először a nagy csalódások hatására írtam kezdetleges kis soraimat, amelyekből csak kevés maradt meg. 1975. óta a kereskedelemben dolgozom. Két gyermekem van. Egy újabb tragédia után fordultam újra a versek felé, és 2016. óta publikálok a Poet.hu oldalán, valamint megjelennek verseim a Holnap Magazin oldalán is. 2017-ben a Rímkovácsok antológiában, és ugyanebben az évben a Poet antológiában is megjelentek verseim. 2018-ban jelent meg első verseskötetem magánkiadásban: Álomszőttes címmel.
Posted by
Posted in

Tiszta fénnyel

Tiszta fénnyel Lobogjon égő, tiszta fénnyel az első gyertya szelíd lángja, szívekbe költözzön a béke, gyűlölet ne kaphasson szárnyra. Néptelen utcákon félelem, bezárt ajtók mögött reszketőn éled a hit, sötét éjjelen gyógyítva beteget, szenvedőt. Hófehér, ezüstös tisztaság, átölel lágyan a szeretet, láttatja advent szép csillagát, lelkünkben a hívő gyermeket. Végtelen csend terül – semmi zaj, […]

Posted by
Posted in

Boldog percek

Boldog percek Nevess, csak nevess az élet csodás, boldog percek, csupa fény ragyogás, imádom fejeden a kalapot, ezt a régi, bohókás darabot. Mosolyod is tündöklően fehér, mámoros pillanat mindent megér, kinyújtom kezem, fogd meg szorosan, szemed nevet vágytól fátyolosan. Szerelmes nyarunkat nem engedjük, ábrándjainkat együtt kergetjük, veled dúdolnám örökké dalunk, szörnyű lenne, ha már nem […]

Posted by
Posted in

Az ünnep percei

Az ünnep percei Káprázatos fényben tündöklő égbolt, csillagokkal átszőtt, éjsötét bársony, ezüst sugarát szórja szét a félhold, hófödte csúcsokon is végigtáncol. Fenyő ágain csillámló hógömbök, e jeles estén pompás ruhát öltött, fehér szirmok közt megbújó fagyöngyök, fagyos világra szeretet költözött. Fénylő ablak mögött csengő csilingel, csillogó gyerekszem igézve nézi, karácsony fényei telve reménnyel, hogy szívekbe […]

Posted by
Posted in

Az emlékezés napja

Az emlékezés napja Elcsendesül a táj, sápadt a napsugár, köd szitál, ezüstként csillog a láthatár, hárfáján játszik a szél, csak nektek mesél, és mi emlékezünk a gyertyák fényénél. Szeretteink, akik örökre távoztak, akikért mécsesek ezrei lobognak, hideg márványágy őrzi drága testetek, angyalok vigyáznak és rózsakeresztek. Zizegő avarágy figyeli bánatom, fájdalom sóhaja nem csitul ajkamon, fényes […]

Posted by
Posted in

Árnyalatok vagy árnyalakok

Árnyalatok vagy árnyalakok Ég alján a szürke ötven árnyalata, odafönt kezdődik a nagy párnacsata. Még egyelőre bírja az angin, ám felső rétegekben az ész paranoid, a képbe kúszik azúrkék csík, úgy vélik szabotázsakció a fénycsík. Óriásplakát kerül a helyére kezdődik az ország megmentése? 2018.01.13.

Posted by
Posted in

Ami megmaradt

Ami megmaradt “Mindent akartunk s nem maradt” álmunk örökre szétszakadt, hittünk csókok erejében, a boldogságkeresésben. Hiába minden mozdulat, gyönyör, kéj, teljes bódulat, az öröm minket nem talál, olyan ez, mint a kínhalál. Akartuk egymást, de nagyon, és bíztunk egymásban vakon, elcsókolt csókjaink heve izzott, fűtött csábereje. Ismétlődő körforgások, elfelejtett arcvonások, új érzések, újabb vágyak ütköznek […]

Posted by
Posted in

Alkonypír

Alkonypír Bíbor aranyban tündöklő sugarak, igéző a szikrázó fényzuhatag, mint hócsipke, zúzmara ül a fákon, alkonypír terül a meseszép tájon. Fenyvesek susognak kósza szellővel, kacérkodnak a ciklámen felhőkkel, hólepel csillámlik alul a földön, a Nap még rápillant, hogy tündököljön. Varázsos pillanat, csendes a vidék, megragad ez a fenséges ősiség, hirtelen sötét lesz, ellobban a fény, […]

Posted by
Posted in

Mindig emlékezek rád

Mindig emlékezek rád Ezernyi szikrázó fényben jössz felém, lángcsipkés jelenés – könnyfelhők mögött, hárfahangú szél emlékekről zenél, míg megáll az idő ég, és föld között. Testedre simul a végtelen fátyla, ezüst-kék hajad zafír éjbe merül, szemed íriszén ezredévek vágya, arcodra létezések titka feszül. Ködpillangó száll,- elidőz sírodon, ezüstös derengésben halvány remény, szikrázón lebeg alkonyi bíboron, […]

Posted by
Posted in

Az én utam

Az én utam Utak, vonalak, hol egyenes, hol görbe, semmiből hirtelen a látómezőbe keresztezve egymást, titokzatoskodó, semmibe vesző, és egyre hosszabbodó. Valahol egy vonal, vagy talán egy görbe, sors-utad mutatja, így jár körbe-körbe, itt-ott a sávok egymásba gabalyodva, már őrá figyel – lélegzet- visszafojtva. Göröngyös kissé, néha döcögős, fájó, élet-tragédiáknál riadót fújó, de az én […]

Posted by
Posted in

Álmok tüzében

Álmok tüzében Jönnek az álmos, fázós reggelek, nesztelen suhanó ködfellegek, összebújva a meleg szobában reménykedünk egy újabb csodában. Kandalló vörös fényei lesnek, bűvöletbe ejtve feleselnek, kígyókként tekergő lángnyelvei szökő szerelmek rejtekhelyei. Ne menj! – maradj még, te röpke mámor, kell a remény – hogy megtört az átok, újra rám találhat a boldogság, jóleső, szívtájéki borzongás. […]