About Me

  • Zainkó András az Irodalmi Rádió szerzője.

Az írásnak e szakaszában jelenleg 31 éves vagyok és kopasz. Nincs ezen mit szépíteni, rettenetesen hiányzik a hajam! Az írással olyan okok miatt foglalkozom, melyek nem túl kellemesek. Életem során rengeteg dolgot tapasztaltam ezidáig, amiket nem szabadna, sőt, egyes dolgoknak nem is lenne szabad léteznie, ám mégis. A szomorú és lelkünket felörlő pillanatok itt élnek velünk, ahogyan a boldog és örömteli pillanatok is. A világ eseményeit olykor testközelből, máskor távolról figyelem és a megtörtént események köré történetet építek, itt-ott változtatok valamin, de a végeredmény mindig ugyanaz: az Élet tisztelete. Könyveim, írásaim a háborúról szólnak, kegyetlenkedésről, rettegésről és veszteségről, de nem céltalanul. Habár a valóság sokszor nem teremti meg a remény lehetőségét (vagy nem látjuk), az írásaimban mindig jelen van az a boldogság, ami után kapunk, mintha csak nyújtózkodnánk, hogy a napfényt a markunkkal megragadjuk. A béke pillanatai nagyon fontosak számomra, ezért a humor és a családon belüli szeretetet használom, hogy bemutassam, létezik ez a fogalom is...mert keressük, keressük, és végül megtaláljuk! Ebben hiszek, és ez vagyok én.

Posted by

Joshua Peters IV.

Amit eddig valóságnak hittél az most megváltozik! Amit könyörület és remény vett körül, semmivé fog foszlani, és a málladozó, szétrohadó lelkek szenvedéseinek gyűrűjében te állsz majd. Nem mentheted meg őket, ahogyan magadat sem. Egyetlen angyal sem lesz segítségedre. Hívhatod Marielt, és talán hallani is fog, de nem lesz ott, amikor saját lelkedből ömlő véredben fogsz […]

Posted by
Posted in

Joshua Peters III.

Joshua Peters III.   -Miért olyan fontos nekik ez az épület?- kiabálta Peters, túlharsogva a alattuk lévő szintbe becsapódó rakéta robbanásának hangját. Az irodaház ötödik emletén kétségbeesve futottak az emberek a vészkijáratok felé, ám az ajtókat kinyitva tűz csapott fel onnan, más lépcsőházakat pedig a plafonról és falakról levált törmelék torlaszolta el. Peters, és még […]

Posted by

Joshua Peters II.

-Meg akartalak védeni titeket!-mondta nagyot sóhajtva férfi. Gondterhes és szomorú tekintettel figyelte a fekete égbolton a csillagokat a leomlott plafonon keletkezett hatalmas lyukon keresztül. A lakásban nem volt senki más rajta kívül, ő pedig csak ült a falnak dőlve. Annyira hiányoztok nekem, és annyi mindent nem mondtam el, és most már késő! Nem tudtam elmondani, […]

Posted by
Posted in

Joshua Peters

-Elviszik őket, nem érted?- üvöltötte Victoria kétségbeesetten a férfinek. Joshua az ablakkal szemben ült az ágy szélén, és fagyos tekintettel meredt maga elé. A nő közelebb lépett és szinte könyörgő hangon folytatta. – Tudod, hogy hova viszik őket, tudod mit fognak tenni velük! Ezek gyerekek és nők! Joshua nem mozdult. Az arcán egyre komorabb érzelmek […]

Posted by
Posted in

Lépések-Valami idegen…

-Most már biztosan tudod, hogy mennyi mindent tartottam rejtve előtted, mégis ismertél. Azt az oldalamat ismerted meg, amelyikben még volt jóság. Hónapok óta nem beszéltem senkivel, csak veled!-suttogta az éjszaka fekete levegőjébe John, miközben Christine sírkövének támasztotta a hátát a hűvös földön ülve. A férfi fáradtan nézett fel a csillagos égboltra, és néhány pillanatig a […]

Posted by
Posted in

Lépések-Mindennek vége

Vörös színben pompázva égnek a függönyök, a pokolból csapnak fel a lángok. Néma sikolyokra nyílnak szét a bútorok, majd röpke pillanat az egész és a tűz átterjed mindenre ami a szobában van. Lángol a szőnyeg, hullámokat varázsol a levegőbe, halál, kín, s szenvedés ég porrá minden másodpercben. Üvöltenek a székek, visít a szoba közepén lévő […]

Posted by
Posted in

Lépések: Ősz

Minden mi valaha volt, semmivé válik, és én érzem. Érzem a világ súlyát ránehezedni a vállaimra, oly kínzó fájdalmat okozva mi le nem írható, szabad ember számára nem érzékelhető, és mégis érzem…mert nem vagyok szabad. Gondolataim, s lelkem segítségért kiáltanak mindhiába, és ezzel én egyre kevesebb vagyok a többi ember számára. Nem mindig volt így. […]

Posted by
Posted in

Lépések VI-Az Utolsó

Két nap telt el Patrickkal való találkozás után, sebeket és kérdéseket hagyva hátra Amy lelkében. A nő alvási problémái már az arcára is kiültek, a kávézás sem segített sokat. Bejárt dolgozni, próbált visszatérni a rendes kerékvágásba, de a gondolatai folyton elkalandoztak. Johnra és a fiúra gondolva a nyitott kérdések mind nagy űrt hagytak maguk után. […]

Posted by
Posted in

Lépések V. Patrick

A reggeli nap lassan kezdte felmelegíteni az éjjel lehűlt párás levegőt. Csak pár percig esett, de mintha dézsából öntötték volna. A csatornák szinte megteltek, a fák lombjainak zöld levelei nehézkesen hajoltak meg a kövér cseppek súlya alatt, majd ejtették le őket a talajra. Reggelre, mire a nap előbukkant a magas épületek mögül, a nedvességnek már […]

Posted by
Posted in

Lépések IV.-Egyedül nem megy…

A következő napokon Amy minden reggel korábban indult el dolgozni, egyre fáradtabban, mivel éjjelente a gondolataival és az ez idáig ismeretlen érzésekkel küszködött. A reggeli hűs levegő mindig frissítőként hatott, ahogyan az arcbőrére lehelte a külvilág félhomályba burkolódzott valósága. A parkhoz sietett, de a férfit nem találta ott. Egyedül ült egy darabig, gyakran körülnézett, de […]