About Me

  • Zainkó András az Irodalmi Rádió szerzője.

Az írásnak e szakaszában jelenleg 31 éves vagyok és kopasz. Nincs ezen mit szépíteni, rettenetesen hiányzik a hajam! Az írással olyan okok miatt foglalkozom, melyek nem túl kellemesek. Életem során rengeteg dolgot tapasztaltam ezidáig, amiket nem szabadna, sőt, egyes dolgoknak nem is lenne szabad léteznie, ám mégis. A szomorú és lelkünket felörlő pillanatok itt élnek velünk, ahogyan a boldog és örömteli pillanatok is. A világ eseményeit olykor testközelből, máskor távolról figyelem és a megtörtént események köré történetet építek, itt-ott változtatok valamin, de a végeredmény mindig ugyanaz: az Élet tisztelete. Könyveim, írásaim a háborúról szólnak, kegyetlenkedésről, rettegésről és veszteségről, de nem céltalanul. Habár a valóság sokszor nem teremti meg a remény lehetőségét (vagy nem látjuk), az írásaimban mindig jelen van az a boldogság, ami után kapunk, mintha csak nyújtózkodnánk, hogy a napfényt a markunkkal megragadjuk. A béke pillanatai nagyon fontosak számomra, ezért a humor és a családon belüli szeretetet használom, hogy bemutassam, létezik ez a fogalom is...mert keressük, keressük, és végül megtaláljuk! Ebben hiszek, és ez vagyok én.

Posted by
Posted in

Lépések-Mindennek vége

Vörös színben pompázva égnek a függönyök, a pokolból csapnak fel a lángok. Néma sikolyokra nyílnak szét a bútorok, majd röpke pillanat az egész és a tűz átterjed mindenre ami a szobában van. Lángol a szőnyeg, hullámokat varázsol a levegőbe, halál, kín, s szenvedés ég porrá minden másodpercben. Üvöltenek a székek, visít a szoba közepén lévő […]

Posted by
Posted in

Lépések: Ősz

Minden mi valaha volt, semmivé válik, és én érzem. Érzem a világ súlyát ránehezedni a vállaimra, oly kínzó fájdalmat okozva mi le nem írható, szabad ember számára nem érzékelhető, és mégis érzem…mert nem vagyok szabad. Gondolataim, s lelkem segítségért kiáltanak mindhiába, és ezzel én egyre kevesebb vagyok a többi ember számára. Nem mindig volt így. […]

Posted by
Posted in

Lépések VI-Az Utolsó

Két nap telt el Patrickkal való találkozás után, sebeket és kérdéseket hagyva hátra Amy lelkében. A nő alvási problémái már az arcára is kiültek, a kávézás sem segített sokat. Bejárt dolgozni, próbált visszatérni a rendes kerékvágásba, de a gondolatai folyton elkalandoztak. Johnra és a fiúra gondolva a nyitott kérdések mind nagy űrt hagytak maguk után. […]

Posted by
Posted in

Lépések V. Patrick

A reggeli nap lassan kezdte felmelegíteni az éjjel lehűlt párás levegőt. Csak pár percig esett, de mintha dézsából öntötték volna. A csatornák szinte megteltek, a fák lombjainak zöld levelei nehézkesen hajoltak meg a kövér cseppek súlya alatt, majd ejtették le őket a talajra. Reggelre, mire a nap előbukkant a magas épületek mögül, a nedvességnek már […]

Posted by
Posted in

Lépések IV.-Egyedül nem megy…

A következő napokon Amy minden reggel korábban indult el dolgozni, egyre fáradtabban, mivel éjjelente a gondolataival és az ez idáig ismeretlen érzésekkel küszködött. A reggeli hűs levegő mindig frissítőként hatott, ahogyan az arcbőrére lehelte a külvilág félhomályba burkolódzott valósága. A parkhoz sietett, de a férfit nem találta ott. Egyedül ült egy darabig, gyakran körülnézett, de […]

Posted by
Posted in

Lépések III-Az érintés

  Amy szinte egész éjjel ébren volt, és a teraszon ülve kortyolgatta azt a vörösbort, amit pár éve kapott egy céges bulin, és megesküdött a kollégáinak, hogy soha nem bontja majd fel, hogy vénasszonyként ránézve is azok a vidám pillanatok töltsék el, melyeket egykori kollégáival átélt. Ezen az estén azonban mégis dugóhúzót ragadott, és bár […]

Posted by
Posted in

Lépések II-Érzés

Amy egész éjszaka kereste a helyét a lakásában. Éjszaka tíz felé közelített az óra mutatója, és másnap egy fontos prezentációt kellett elkészítenie az épületek struktúrájának kielemzéséből, de nem bírt a munkára gondolni. Először a konyhában ülve próbálta összeszedni a gondolatait egy forrón gőzölgő kávé felett a fehér márvány színű bútorok között. Hosszú ideig csak könyökével […]

Posted by

Lépések I. -A pad

Újra kezdődik valami, ami már rég el lett feledve, a felejtés útját pedig csak barnává rozsdásodó szalagkorlátok vezetik a végtelenbe, jelezve, hogy valamikor egy út vezetett arra, de benőtte már a fű, ami minden évszakban csak sárgán, erőtlenül mutatja letűnt fűszálait a világnak. Újra kezdődik valami, ami rejtve maradt az emberi tekintetek elől. Újra kezdődik […]

Posted by
Posted in

Amire emlékeznünk kell…

-Emlékszel az utolsó emlékre, amire szívesen emlékszel vissza? – kérdezte halkan az angyal. Joshua rövid hallgatás után szólalt meg. Az arca ugyan komor volt, de végül megszólalt. -Egyszer végignéztem egy naplementét. Egyszer az egész életem során! Figyeltem, ahogyan a napsugarak aranyszínei fakulnak, majd narancssárgára festik a felhők körvonalait, és lassan a nap leereszkedett a dombok […]

Posted by
Posted in

Mariel

Az este szürke, félhomályát lassan eluralta az egyre sötétebben eluralkodó éjszaka. A nappali harcok után üresen és álmosan csúcsosodtak a házak és füstölgő romok a fekete égbolt felé, mintha csak a távoli csillagok fényébe akarnának kapaszkodni. Az egyik romos ház egyetlen épen maradt szobájának közepén egy koszos matracon ült Joshua Peters és a kitört ablakon […]