Posted by

B. Mester Éva: Magamból csendet – könyvbemutató

2019. november 22-én mutattuk be B. Mester Éva szerzőnk Magamból csendet című kötetét a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Ez a szerző harmadik kötete, s örömünkre mindhármat az Irodalmi Rádió szerkesztősége gondozta és adta ki. A könyvbemutatón a szerző mellett Kocsisné Heiler Éva és Zsoldos Adrienn olvastak fel a versekből, a szerzőt pedig […]

Posted by

G. Nagy Éva: Ma este nagyi mesél – könyvbemutató

2019. október 1-jén rendeztük meg G. Nagy Éva szerzőnk Ma este nagyi mesél című kötetének bemutatóját Szikszón az Inkubátorházban. A rendezvény elején a könyv megjelenésének támogatója, a Szikszó Városi Önkormányzat nevében Füzesséri József polgármester mondott köszöntőt. A polgármester úr írta egyébiránt a könyv előszavát is. A műsorban zenés darabok is helyet kaptak: Molnár Csenge, a […]

Posted by
Posted in

Részletek családregényemből

Előszó Hónapokon át kutattam a családfámat. Mit is jelent a Benedek név, és honnan ered? Szent Benedek a római katolikus Pálos rend alapítója. Gergely pápa úgy nyilatkozott róla: „A vigasztalás példaképe.” Jelszava, valamint életszemlélete így hangzott: IMÁDKOZZÁL, ÉS DOLGOZZÁL Mivel felmenőimre mindez jellemző volt, büszke vagyok rájuk! Mindig népes család volt a mienk. Most sem […]

Posted by

A természet poétája és piktora – 2019.

„A természet poétája és piktora” az Irodalmi Rádió pályázata lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is, valamint alkotói verseny „A természet poétája 2019.” és „A természet piktora 2019.” címek és díjak elnyeréséért   A pályázat beküldési határideje lezárult. Végeredmény: Versek Fekete Zsóka […]

Posted by
Posted in

Könyvajánló: Koszorút fontam magunkból

Nagy szeretettel ajánlom második novellás kötetem mindazoknak, akik szeretik a hol szomorkás, hol vidám, hol pompázatos virágszálakat, hiszen ezekből fontam ebben a kötetben egy koszorút. Különlegessé teszi a könyvet, hogy montázsokat helyeztem el benne, családi képeket, azokról az emberekről, akik a novelláimban valamilyen szerephez jutottak. Ott vannak a szüleim, ott van Papus, ott van, Mamus, […]

Posted by

Bognár Mária: Candida diéta könnyedén – könyvbemutató

2019. április 10-én rendeztük meg Bognár Mária szerzőnk Candida diéta könnyedén című kötetének bemutatóját Kaposváron a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban. A meghívó: A könyv borítója: A rendezvényen megjelentek a könyv elkészítésében résztvevők és a támogatók is: A szerző Prof. Dr. Repa Imrével és Zsoldos Árpáddal beszélgetett az egészséges táplálkozásról és a diéta szervezetre […]

Posted by

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál – az Irodalmi Rádióval

Szerkesztőségünk részt vett a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, 2019. április 25-28. között a Millenárison. Standunk: B épület, galéria, G5 Megnyitó: 2019. április 25., csütörtök, 15.00 Kiemelt, a könyvfesztiválra készült kiadásunkban megjelenő szerzői kötetek: Versek: Bajzikné Panni: A tollat kezembe vettem Bodó Csiba Gizella: ARANYpor Boross Teréz Ilona: Legmélyebb B. Torda Hajnal: Szívem szilánkjai Dobos Andrea […]

Posted by

Szűcs Ilona: Élet-morzsák könyvbemutató

2019. március 9-én, szombaton mutattuk be Szűcs Ilona szerzőnk Élet-morzsák című verseskötetét Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A jó hangulatú, teltházas összejövetelen a szerzőt megismerhettünk magánemberként és alkotóként is. A beszélgetés közben Kardos Katalin és Balázs Zsófia előadóink közreműködésével természetesen versek felolvasására is sor került. Fotók a rendezvényről:   A helyi […]

Posted by

Rügybölcső – tavaszi pályázat 2019.

„Rügybölcső” szépirodalmi, képzőművészeti pályázat és antológia Nőnap, Március 15., Húsvét és a 2019. évi Tavasz alkalmából az Irodalmi Rádió pályázata lehetőség az Irodalmi Rádió tavaszi rádióműsoraiban, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra készülő tavaszi antológiájában, felolvasóesten való megjelenésre, bemutatkozásra; az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is. A pályázat beküldésének határideje lezárult. A négy fő altémában a következő […]

Posted by
Posted in

Dr Laczkó András: Szakáli Anna lírai motívumairól

Szakáli Anna lírai motívumairól (Pillantás kötetét olvasva) A csillag a legősibb természeti tárgy-jelenség, amit az ember sajátos tulajdonságokkal kapcsolt össze. Lehetőséget kínált és kínál, az emberi cselekvés megmutatására, érzelmek kifejezésére, gondolatok, filozofikus tartalmak kifejezésére. Történelmünk legrégebbi időszakából maradtak fönn tárgyi emlékek, bizonyítékok erről. Az indiai, perzsa mitológiákban szerepet játszott jóslásokban, a jövendő fürkészésében. A keresztény […]