Posted by
Posted in

A Bándy meg én

Minden nap történik valami, és annak minden órájában és annak minden percében és annak minden másodpercében. Már rég megtörtént, ahogy ezt leírtam. Vele. Mert velem semmi említésre méltó nem történik, csak az, hogy meghalni sincs időm, míg az a másik meg éli, más világát. Nem takarít, nem mos, nem főz, nem viszi ki a szemetet, […]

Posted by
Posted in

Bizottság

Az öreg nagyot sóhajtott. Mélyen beszívta a friss tavaszi levegőt. Úgy érezte keringése felgyorsul, erő árad szét benne, mint annyi év óta mindig, ilyenkor. Mozgásra csak igen kevés lehetősége volt, de már megszokta. Mintha először nézne szét a tájon úgy csodálkozott rá a világra. Az ő világa! Az ismerős domb, ahol állt, megszabadult a téli […]

Posted by
Posted in

Fekete Zoltán: Apám regénye

Még csak 19 éves volt, amikor behívták katonának 1915-ben. Már abban évben a fronton találta magát, részt vett a Szaratov és Kutuzov közötti harcokban. (Ő Szaratóra és Kotozóra „magyarosította” a két helység nevét.) Még ebben az évben fogságba esett. Sokat mesélt háborús élményeiről, amelyeket én kisgyerekként nagy érdeklődéssel hallgattam. Bennem leginkább az az élménye maradt […]

Posted by
Posted in

Mint izzó parázs

Nem tudom, mi tetszett meg rajta, amikor a metrón először megláttam. Talán az orra egyenes vonala, amint a fény végig siklott rajta, vagy a szemöldökének íve. Tényleg nem tudom. Leszállt az egyik állomáson, utána iramodtam. Pogácsát vett egy kis üzletben, aztán felsietett a lépcsőn. Követtem, láttam, egy bank felé veszi az irányt. Már nem emlékszem […]

Posted by
Posted in

Kertvárosi télapó

Balogh Győző nyugdíjas bádogos mester nagyot szusszanva ült be rozoga gépkocsijába. A kivattázott piros köntös, rajta a fehér, vastag szegéllyel, övvel ugyancsak megnehezítették a beszállást, alig tudta bepréselni magát a volán mögé. Arcán verejték gyöngyözött. Hála Isten, ez volt az utolsó napja a Mikulás-szezonban. Délelőtt három óvodában is járt, délután kettőtől hatig egy plázában ült […]

Posted by
Posted in

A szülök elvesztése

  A nagyváros zajától nagyon távol volt egy nagyon kicsi falu, mit körbe hegyek erdők és szemet gyönyörköttető rét ölelt át. Minden hónap a maga csodájával kényeztette az itt élőket. Gyula és kedves Éva is itt éltek egy kis zsúptetős kicsike kis parasztházba az udvaron egy hatalmas gémeskút kút állt itatóval. A gazda, mint minden […]

Posted by
Posted in

Az ünnepek közeledtével.

Csendes kis faluban éldegél, fájdalom marcangolja a szívét. Az időnapról napra változik, mutatva lelkét és meggyötört arcát. Már vissza fele számolják az idő múlását, hogy elérkezzen egy fájdalmas ünnep után a szeretett ünnep a ragyogás mi már inkább az anyagi ajándékról, mint a szeretet és a tiszteletről szól. Lassan pergő angyal könnyek peregnek, hol az […]

Posted by
Posted in

Összetartás

  Egyszer volt, hol nem volt. Volt egy kicsike falu mit inkább csak idősek laktak. A fiatalok mind beköltöztek a nagyváros poros zajos szívében. Itt e csendes falut szerettet falujának nevezték s úgy is jegyezették be. Az itt éltek nem voltak rokonok csak szomszédok, de mindig mindenben segítetek egymást. Egy csendes őszi napon egy egyedül […]

Posted by
Posted in

Eltávolítás

Eltávolítás Feri reggel jókedvűen ment be a munkahelyére, s mielőtt belépett volna a forgóajtóba a szokott módon, egy mosoly kíséretében intett a ház előtt álló cigarettázóknak. Amikor ő érkezett ugyanis a dohányosok többnyire már ott álltak a hatalmas irodaépület előtt. Mivel bent tilos volt a dohányzás, hát kiszorultak a bejárat elé a járdára, ahol rendületlenül […]

Posted by
Posted in

A nagy lábonlövőkről (Nietzsche után szabadon)

Zarathustra egyszer egy nagy fenyvesben jára vala. Embereket láta, akik az ég felé lövöldöztek. Im-igyen szólt hozzájuk. „Miért pazaroljátok ködre és felhőre a golyót? Nem tudjátok-e hogy az isten meghalt? Mivégre lődöztök az égre tovább?” Azok válaszoltak: „Madarakra lövünk, Zarathustra, mert éhesek vagyunk, és éhesek a mi gyermekeink is.” Zarathustra látta, hogy még nem előképei […]