Szohner Gabriella: „…én veletek vagyok minden nap…” Mt;28,20 Jusztinát kora hajnalban ébresztette az óra. Odakinn mély sötétség honolt, kopasz faágak kocogtatták a huzatos ablakot, a besüvítő szél meg-meglibbentette a függönyt. Jusztina didergett, amint kilépett kellemesen meleg ágyából. Szolgálatba készült, hatra be kellett érnie a kórházba. Hideg vízben mosta az arcát, ettől, […]
Ez az októberi hajnal sem volt más, mint ahogy mostanában már megszokhattuk. Csendes őszi idő, plusz fokokba hajlóan, de igazi hideg még nem volt. Igaz elálltam már a széldzsekit és alatta a melegebb pulóvert, de mégsem volt hidegnek mondható. Az unokámért kellet utaznom vonattal, mert nálunk tölti majd az őszi szünetet. Kikötése volt viszont, hogy […]
Július közepe van, sugárzóan szép nyári idő. Érdeklődő arcú emberek közelítenek a város kis erdejének tisztása felé. A fák tövénél katonai járművek vannak felsorakoztatva. A filmekből ismert eredeti II. világháborús darabok. Masszív, erős technika. A rendezvény célja az emlékezés, a főhajtás a névtelen, ismeretlen sírokban eltemetett egyszerű emberekre. Néhányan még a Dalárda-kar énekének hatása alatt […]
A hegyoldal felől már egyre gyakrabban lehetett látni az erre igyekvő villámokat, az ég is hangosabban zengett. A fekete felhők átölelték a teraszt, ahová a vihar elől menekültek. Mégis csendesnek tűnt a vidék. Egymáshoz is ritkán szóltak, csak élvezték azt az örömet, amit az együttlét most megadott. Hiszen oly ritkán lehet részük ebben mostanában. A […]
Csak egy szál fehér rózsa Kegyeleti kérés. A gyászszertartások nagy része, ma már így zajlik le. Egy szál fehér rózsa, a tisztelet, az együttérzés jelképeként. Megható, ünnepélyes és elegáns. Van benne valami pátoszos, ahogy a búcsúzók, sorra leteszik a sírra, az emlékezés virágát. Kezemben mindig ott a szál virág, ha temetésre szólít a lélekharang. A […]
Szép nyári nap volt. Meleg, szikrázó. Olyan, amiben csak boldog lehet az ember. Volt ugyan a levegőben valami fanyar, valami, amiről régóta beszéltek az emberek, de úgy éreztem, hogy az tőlem messze van. Tőlem, falusi asszonytól, aki csak a családjának élt, és a munkának. Aztán egy csapásra megváltozott minden. Valahol távol eldördült egy lövés, és […]
Szohner Gabriella: Hidak Egész éjszaka csepergett, bánatosan esett, s bár július volt, inkább tűnt őszi, mint nyári esőnek. A levegő nem hűlt le, a meleg pára minden nyitott ablakon bekúszott. Odakinn még szürkeség honolt, amikor felébredtem. Az áporodott, nyirkos levegőben az átizzadt ágynemű szaga megült a hálószobában. Az ablakhoz léptem, hogy egészen kitárjam, minél nagyobb […]
Elmúltak a napfényes nyári napok, reggelente fátyolos, csendes köd ült a budai hegyek lábánál. Az erdő aranyszőnyeggel borított mesebeli tájnak tűnt. A madárcsicsergést felváltotta a lehulló levelek és az őszi szél susogása. Irén gyakran kilovagolt a hűs délelőttökön. A levelek hullottak, mint a könnyei, a nap sápadt volt, mint az arca, a hideg szél sokszor […]
A világ szétrobban. Péter halkan nyög fel, félve, nehogy a szomszédos szobák vendégei meghallják. Belemarkol a felszolgálónő vállába, becsukja a szemét és kiélvezi a pillanatot, a pumpáló érzést ágyékában. Szívverése lassan lecsillapodik és szép fokozatosan a külvilág ingerei is megérkeznek: a lecsurgó izzadtság a hátán, a nő parfümjének illata, a felhevült testén táncoló hideg légfuvallat, […]
Ott, ahol a pusztát átszelte két folyó, a csendes Hortobágy és a vén Berettyó, mikor még a vizük mocsárban, lápban elveszett, mikor rétek, vizek uralták a teret. Mikor emléke élt még jó Béla királynak, kitől a kunok kapták e szép tájat, akkor történt, hogy egy félárva siheder gondolta magában, hogy egyszer útra kel. Mi is […]
