Rózsa Iván: Centrum-periféria Az eszmék a periférián fogannak, fogalmazódnak meg, s a centrumban viszik győzelemre őket. Csak az a baj, hogy ilyenkor már kifordulnak önmagukból; elvesztik igaz, eredeti értéküket, és érdekké változnak gyakorlatias plagizátorok kezében. Ezt alátámasztandó, csak egy példa! Jézus vidéki volt, de nem átoksori. Betlehemben, egy istállóban született, ha tetszik átmeneti hajléktalanként, de […]

Szakmai igényesség és emberi nagyság Nem akarok több vitát, most szedd össze magad maga és húzzál el a dolgodra…..- alighanem számtalanszor hangzik el ilyen vagy efféle felszólítás, utasítás reggelenként, munkakezdéskor, amikor a főnöknek már nincs szakmai érve a megalapozatlan döntése mellett, ám nem akarja feladni makacs, indokolhatatlan álláspontját. S mit tehet ilyenkor a beosztott? Ez […]

Ne! Csak ezt ne! A betonrengeteg közepén állva kiáltom koponyám belsejében. A körülöttem elterülő térkő és aszfalt okádja magából a forróságot, amely megreked a felhőkarcolók közt. Égeti a torkom a levegő, ahogy beszívom, izzik a szemgolyóm a tűző Naptól. Hol vannak a fák? Hol az erdő? Hol vannak a balkonládákba ültetett muskátlik? Talán, ha kiérek […]

Keszeg arcú, sovány ember volt a gazda. Halovány ábrázatát az idő és az élet sűrűn telebarázdálta ráncokkal. Tartása rogyott volt, mintha csak húsz évvel lett volna idősebb attól, amit éppen az élete számlált.  Fogai helyenként hiányoztak, hogy átadják a helyet a hallgatásnak, amely házas embernél igen nagy bölcsességnek számított már akkoriban is, valamint, hogy megkíméljék […]

Idejét sem tudom már, mióta őrizlek. Vigyázok rád, beragyoglak a fényemmel, melegen tartalak, figyelem minden rezdülésed. Emlékszem még, milyen volt, amikor tiszta voltál, szinte érintetlen, nálad gyönyörűbbet el sem képzelhetett senki a világegyetemben. Óceánjaid, tengereid a kék megszámlálhatatlan árnyalatában pompázva, hullámzó palástként vontak körbe téged, sós illatukat egész az égig lehetett érezni. A szárazföldek zölden […]

A fegyver neve: ember   Még mindig az a jéghideg, kőkemény márvány… A hideg, dermesztő levegő. Illattalan és élettelen. A kínzó csend. Néha egy élces, fülsértő koccanás csak, ahogy az acél és a vas a márványt érinti. Lillian reszketve feküdt a sarokban, minden porcikája sajgott. Fogalma sem volt róla, hány hete zárták már be ebbe […]

Pelesz Alexandra – Emberek vagyunk   Kitöltöm a gőzölgő kávét Marci bögréjébe, az asztalra rakom a kockacukros dobozt, a tejet, aztán mellé telepszek én is. Jobban mondva, most nem mellé, inkább vele szemben ülök le, aminek hatására azonnal fel is szalad a szemöldöke a homloka közepéig. Kérdőn néz rám. – Miért nem ülsz ide? – […]

Szeretek itt lenni. Ez a hely békés, csendes, soha nem zavar meg minket senki. A hatalmas, öreg fenyő is pont úgy tökéletes, ahogy van, hiszen nyáron árnyékot ad, télen elfogja a süvítő szelet. A törzse jó erős, így bármikor megkapaszkodhatok benne, ha megbotlanék, de arra is jó, hogy nekitámaszkodjak, ha már elfáradtam. Az egyetlen, ami […]

  Valaki megkopogtatja a vállam. Idegesen pillantok fel a telefonomból, mert éppen egy videót bámultam, amiben állatokat mutattak vicces helyzetekben. Teljesen belefeledkeztem, és az érintés a vállamon megzavart. – Mit csinálsz? – kérdezi egy hatalmas, kék szempár tulajdonosa szinte mérgesen. Nem tudom mire vélni a kérdést, úgyhogy mielőtt válaszolnék, végigmérem az előttem álló emberkét. Óvodás […]

Magas karfájú, puha párnákkal bélelt trónomon ülve bámulok le az előttem elterülő csatamezőre. Tökéletesen látok innen mindent. Látom saját hadseregem támadását, és az ellenfél válaszát is. Jó döntés volt ide, a palota tágas erkélyére helyezni a trónt. Én már nem tudok harcolni. A lábam alig bír el, karjaimban nincs erő, nem tudok lóra ülni, és […]