Posted by
Posted in

Nikkelmenyasszony

A két öreg megilletődve ült a panorámás távolsági busz kettős ülésében. A vékony csontú, kopott asszony félszegségében alig mert az ülés támlájának dőlni, egyenes derékkal szorította magához fekete ridiküljét, melynek fülén és csatján jócskán látszott a sok évtizedes használat. Lent a padlón, két lába között egy kidudorodó hasú, fehér reklám szatyrot tartogatott. Úgy kucorgott az […]

Posted by
Posted in

Rozika különös természete./ Részlet az új regényemből/

Mártfayné nem nyugodott bele, hogy Rozikát hamis történetbe hagyják. Elkezdte figyelni a gyereket. Bement az iskolába, kifagatta a tanítónőt a viselkedéséről. Fiatal volt, alig idősebb, mint Lidi lánya. Második éve tanított csak. Ő elmondta, Rozika soha nem játszik szünetben a gyerekekkel. Különösen, akkor vonul félre, ha tanítás végén, valamelyik szülője jön osztálytársáért. Egyszer, az egyik […]

Posted by
Posted in

Gombavacsora

Mindig is nagyra voltam a növényismereteimmel. Gyerekkoromban falun éltem, ráadásul nagyapám erdész volt, nagybátyám agronómus, így sokat tanultam tőlük a növényekről, állatokról, gombákról. Később már messzire kerültem innen. Férjem és a városi barátaim előtt nagy tekintélyre tettem szert azzal, hogy a téli kopasz fákról is meg tudtam mondani, melyik az alma- vagy a szilvafa, a […]

Posted by
Posted in

Kávéházi vircsaft

Szia, drágám! – Fifike, ülj le ide szépen a mama mellé! Nagyon ügyes vagy! Jó kutya! – Hát alig értem ide! Ez a város! A közlekedés szörnyű! – Pincér! – Nem hiszem el, hogy nem látják, hogy itt ülök! – végre, hogy idefáradt! Egy kávét kérek! – Fifi, ne ugass, nem bánt a pincér bácsi! […]

Posted by
Posted in

Bizottság

Az öreg nagyot sóhajtott. Mélyen beszívta a friss tavaszi levegőt. Úgy érezte keringése felgyorsul, erő árad szét benne, mint annyi év óta mindig, ilyenkor. Mozgásra csak igen kevés lehetősége volt, de már megszokta. Mintha először nézne szét a tájon úgy csodálkozott rá a világra. Az ő világa! Az ismerős domb, ahol állt, megszabadult a téli […]

Posted by
Posted in

Fekete Zoltán: Apám regénye

Még csak 19 éves volt, amikor behívták katonának 1915-ben. Már abban évben a fronton találta magát, részt vett a Szaratov és Kutuzov közötti harcokban. (Ő Szaratóra és Kotozóra „magyarosította” a két helység nevét.) Még ebben az évben fogságba esett. Sokat mesélt háborús élményeiről, amelyeket én kisgyerekként nagy érdeklődéssel hallgattam. Bennem leginkább az az élménye maradt […]

Posted by
Posted in

Mint izzó parázs

Nem tudom, mi tetszett meg rajta, amikor a metrón először megláttam. Talán az orra egyenes vonala, amint a fény végig siklott rajta, vagy a szemöldökének íve. Tényleg nem tudom. Leszállt az egyik állomáson, utána iramodtam. Pogácsát vett egy kis üzletben, aztán felsietett a lépcsőn. Követtem, láttam, egy bank felé veszi az irányt. Már nem emlékszem […]

Posted by
Posted in

Kertvárosi télapó

Balogh Győző nyugdíjas bádogos mester nagyot szusszanva ült be rozoga gépkocsijába. A kivattázott piros köntös, rajta a fehér, vastag szegéllyel, övvel ugyancsak megnehezítették a beszállást, alig tudta bepréselni magát a volán mögé. Arcán verejték gyöngyözött. Hála Isten, ez volt az utolsó napja a Mikulás-szezonban. Délelőtt három óvodában is járt, délután kettőtől hatig egy plázában ült […]

Posted by
Posted in

A szülök elvesztése

  A nagyváros zajától nagyon távol volt egy nagyon kicsi falu, mit körbe hegyek erdők és szemet gyönyörköttető rét ölelt át. Minden hónap a maga csodájával kényeztette az itt élőket. Gyula és kedves Éva is itt éltek egy kis zsúptetős kicsike kis parasztházba az udvaron egy hatalmas gémeskút kút állt itatóval. A gazda, mint minden […]

Posted by
Posted in

Az ünnepek közeledtével.

Csendes kis faluban éldegél, fájdalom marcangolja a szívét. Az időnapról napra változik, mutatva lelkét és meggyötört arcát. Már vissza fele számolják az idő múlását, hogy elérkezzen egy fájdalmas ünnep után a szeretett ünnep a ragyogás mi már inkább az anyagi ajándékról, mint a szeretet és a tiszteletről szól. Lassan pergő angyal könnyek peregnek, hol az […]