Már megint csörög a telefonom. Gyorsan begombolom az ingemen az utolsó néhány gombot, aztán rápillantok a kijelzőre. Anyám az. Már megint. Mivel alig tíz percem van rá, hogy leérjek a buszmegállóba és elkapjam az utolsó olyan buszt, amivel még esélyem van időre beérni az irodába, hagyom a mobilt tovább csörögni. Majd este visszahívom. Kapkodva felhúzom […]
Éles fájdalom hasít a bordáim közé. Időm sincs felfogni, mi történik, már vágódom is előre, arcom könyörtelen gyorsasággal csapódik a betonba. Képtelen voltam akár csak egy kicsit is tompítani földre zuhanásom erejét. Hasogat a fejem. Nem emlékszem, mi történt, hogy kerültem ide, miért rohantam az utcán, és arra sem, miért vagyok most a kemény betonúton. […]
– Hé, Csílár, add már azt a zöldséget! – szólt rám Gergő hangosan. – Már vagy tíz perce csak bambulsz. – Ne haragudj, csak elgondolkoztam – feleltem szárazon. – Mindjárt kész vagyok. Villámgyorsan szelni kezdtem a sárgarépákat, éles késem hangosan csattogott a tükörsima, saválló konyhapulton. Az egész, hatalmas konyha egy ezüstszínben pompázó, műtőasztal-tisztaságú cellaként […]
Judit rohant. Kegyetlen tempóban hajtotta magát, lábait szaporán rakta egymás után, tűsarkai hangosan kopogtak a szürke betonjárdán. Minden nap ezt csinálta. Csak rohant, és közben semmi másra nem tudott gondolni, mint arra, hogy el kell érnie! Muszáj! Néha felpillantott, szemeit gyorsan körbejártatta a mellette elhaladó embereken, de ilyenkor sem lassított a tempón. Csak egy-egy gyors […]
Állunk egymással szemben. Csak nézed a bőröm, amit érinteni vágysz, csak nézed a testem, ami templomod lehetne egy rövid időre. Látom a szemedben magamat. Látom a szemedben a nőt, aki itt és most vagyok. A burkot, amiben élek. És most arra kérlek, te is láss! Oszlasd fel a körvonalaimat! Hagyd szertefoszlani a bőröm! Láss a […]
Pille könnyedséggel száguldottam a végtelenben. A nyugalom szétterült bennem és körülöttem is, átjárt rajtam. Nem láttam semmit, mégis mindent befogadtam, mindent érzékeltem. Színek, hangok, dallamok, illatok örvénylettek mindenütt, és én is ennek a mindennek a része voltam. A színek. A szivárvány színei talán? Nem. Annál milliószor több árnyalat úszott körülöttem és keresztül rajtam. Kápráztató kavalkád. […]
Hosszúra nyúló percek óta állok majdnem mozdulatlan a régimódi tölgyfaajtó előtt. Ökölbe szorított kezem a mellkasom és az ajtó közt félúton megdermedt. Újra és újra elhatározom, hogy kopogtatni fogok, aztán az ujjaim valahogy mégsem engedelmeskednek, inkább szétterülve rásimulnak a mellkasomra, mintha így lecsillapíthatnák valamelyest háborgó szívemet. Mély levegő. Amikor végre csitul kicsit a bordáim közt […]
Megint beesteledett. Sötét van, és én nem szeretek sötétben lenni. Főleg nem egyedül. Ma újra nem játszottunk, pedig reggel megígérted, amikor kiraktál a suli előtt a kocsiból. Emlékszel, azt mondtad, ha ügyes leszek, figyelek, nem leszek rossz és nem hozok rossz jegyeket, akkor este játszani fogunk. Mi, együtt. Talán még apa is. Hét óra volt, […]
Rózsa Iván: A titok A titokzatos ember különleges: sokan akarják megfejteni a titkát. Ahogy a lámpafény vonzza éjjel az egyes rovarokat, úgy vonzza magához a titok a kíváncsiakat. Bár sokan mások, a gyávák, éppen a titokzatosságtól félnek… Hiszen látják, ahogy a rovarok megégnek a forró lámpától, vagy elszédülnek a lámpafénytől. A titokzatos ember erős, és […]
Rózsa Iván: Fokozatok, szélsőség és mérték Majomszeretet Aki mindenkivel jóban akar lenni, senkivel sincs igazán jóban, csak önmagát szereti. Az igazi szeretet szelektál: valakit szeretek lénye, tulajdonságai miatt; s van, akit utálok, mert szerintem rongy ember. A felebaráti szeretet nevében benne van: csak barátok közt működik; kis közösségekben megy a dolog, makroszinten nem. Mindenkit, válogatás […]
