Szemfödél Fázol, amikor egyedüllét foglyaként éled életed, holttá váltan töltöd perceid, óráid, becsukott szemmel, takaród alatt a hideg szoba magányában. …nincs ki hívjon, mert máshol pezsegnek az idő rohanó másodpercei, ahogyan az óra mutatójának percegése is megállíthatatlan. …csak ha földhöz csapod! Akkor áll meg. Takaród melegít, átölel, s néhány órán át elhiteti veled, hogy […]
A remény Csalfa, csalárd, csalfa, szende, mint a férfit tréfáló lány s asszony szerelme, illanó árny a lonc lombján egy álmot hozó, bódító nyári délután. Álmot látsz: nőalak suhogó santung selyemben, karján mosolygó, pufók kisdeddel, kezében aranyló szőlőfürtöt kínál. Nyújtja feléd: ’Kérsz-e szívem? Édes, mint a méz!’ S a tikkasztó hőségben álmodban […]
Kereszt Hátadra vetted sorsod minden kínját, utadat megkezdted, hátra nem fordultál. Kiáltoztak feléd, köptek is utánad százan, de nem vettél tudomást róla, ha sokan meg is aláztak. Homlokodról a verítéket kendővel letörölték, nem nézted kitől kaptad, kínod enyhét miért enyhítették, egy percre megálltál, nem érezted a fájdalmat, s azt sem, mikor töviskoszorúval megkoronáztak. […]
A magyar Valentin Szeret – nem szeret, szeret – nem szeret, szeret. Mily öröm és élvezet, hogy kegyed szerelmének címzettje én vagyok! Vagy mégsem? Óh, ne hagyjon tévedésben, s tévelyegnem az asszonyi nemben s kétségek között. Nem szeret – szeret, nem szeret – szeret, nem szeret! Óh, nagy a baj s a keserűség, s […]
Az asszony és a macska A valót írom, mindig a valót írom. Ez a történet is megesett valamikor, lényegtelen, hogy mikor. Lehet, hogy sokunkkal megtörtént, csak éppen engem csókolt homlokon a múzsa, hogy a tollam végére tűzzem, nem pántlikaként, hanem csak úgy, hogy a búmat, bánatomat feledjem. Ahogyan az asszonyt is a macskája mentette meg […]
Szabadság Szellő! Könnyed játékoddal nőt és gyermeket megnevettető, tavaszi virágot és rügyeket fakasztó, nap sugarával játszva bőrünket simogató, hárfa húrjait pengetve játssz nekünk! Szél! Nyargaló, ruhám alját fodrozó, lányok haját, lovak sörényét összekócoló, vizek felszínét tajtékká fodrosító, Fújj, süvíts, érezzem csontjaim átjáró nyers erőd! Vihar! Felhőt szakító, égboltot feketítő! Zúzd össze mindazt, […]
Éj Mély, sötét, fénytelen végtelen, mámorom bársonyos, álmodok égtelen végtelent. Esztelen, nesztelen foglyul ejt, fogva tart, akaratlan takaratlan, fedetlen keblekkel ellibben előtted éjjeled asszonya. Fekete lepelben arcodba bámulva, álmodat kémleli, vágyaid kutatja. Lényedbe markolón paplanod alá búj, hajadat simítja, füledbe fúj, bőröd cirógatja, talpadat csiklandja, incselkedik veled, míg álomba ájulsz. Ciróka-maróka huncutkodik veled […]
Pócspetri Ártatlan áldozatok,vértanuk mindennapi hősök Százairól regélhetnek emlékek és költők Minden nap az égbe küldhetnénk könyörgő imátságot S emlékező virágtenger borithatná az egész országot Gellért püspöktől Dugovics Tituszon át A náci,s a kommunista áldozatok, s vértanuk sora Függetlenül attól mi volt neme vagy mi volt a kora Történelmünket fájdalommal, s gyásszal boritotta Királyfalvi Miklós neve […]
Visszatekintés Tél-tavasz, tél-tavasz futnak az évek Sok délibábos nyár elvitte az emléket De jó lenne a földgömböt megforgatni Ami rossz volt egytől egyig mind lerázni Röntgen szemmel tetteinket mazsolázni A még élő emlékeket mind csokorba zárni Ami jó volt, ami szép volt közkinccsé tenni Ami rút volt, ami bántott:végleg elfeledni A szeretet bölcsője a gyermekévek […]
Mese felnőtteknek A nagymama korainak gondolta, de szülők úgy döntöttek, hadd jöjjön. A gyermek megszületett. Kényeztették, mindent úgy tettek, ahogy a gyermek akarta, aki szépen növögetett, de egyre önzőbb és hazugabb lett. Ha megkérdezték miért ilyen gonosz, ő csak rántott egyet a vállán és azt mondta: – Nem tudom!- így lett a gyermek neve […]
