Posted by
Posted in

Add nekem a hegyeket

Add nekem a hegyeket   Add nekem a hegyeket! Szélfútta fennsíkjain átjár a félelem, süvít a szél, s nyomodba sosem érek én, csak ha visszafordulsz értem.   Add nekem a vizeket! Naptól csillan az ezüsthíd a felszínen, s a forrás vize hűsíti szám, ha szomjazom és távol vagy tőlem.   Add nekem a fényt! Áttör […]

Posted by
Posted in

A kacér ősz

A kacér ősz   Elmúlt már a forróság, melenget a lágy sugarú napsugár, simogatja arcod, lecsukott szemed, s a parkban a sárga faleveleket fújja az utcán a forró szél.   Beszél hozzám az ősz, sustorog, duruzsol, álmokat sző, mesékről, ölelésekről, szerelmekről suttog, a kávéházban szól a zene, a kisasszony kávét főz. Érzem a kávé illatát. […]

Posted by
Posted in

Hőség

Hőség Fülledt forróság fárasztja testemet. A nap még világít, s a városi aszfalt ontja a meleget, megpihenni sincs idő hajnalig. Jobb lenne nem aludni, mert aligha lehet hűsítő időszakra várni, amikor az ég eresze szárazon rozsdállik, s nem dördül az ég felett Isten dörgedelme.   Tikkad az aszfalt, vízre szomjazik minden élőlény, az állat, az […]

Posted by
Posted in

Szívemet kötöttem

Szívemet kötöttem Szívemet kötöttem a semmi ágához, a semmi ágán a szomorúsághoz, kit hagytatok éngem egyedül e világban, egyedüllét bújában, lelkem bánatában.   Mondjad édes rózsám, a világban merre jársz, elhoztad-e nékem szemednek csillagát, rám vetheted szemed, oly nagyon szeretném, tőlem soha távol, messzire ne menjél.   El es mennék tőled, de még el se […]

Posted by
Posted in

A kert

A kert Szemünk előtt bontja ki szirmait, halvány rózsaszín csodát nyújt feléd a kert, a városi beton közt megbúvó rejtek, szépségét ontja rád a vadmeggy.   Vaskerítés mögött burjánzó cserjék, zöldek, álmodók, magányos rekettye, mintha senki sem járt volna itt évek óta, csipkerózsika álmát alussza a kert.   Régi lakók nevét őrzi a névtábla, fakult […]

Posted by
Posted in

Téli alliterációk

Téli alliterációk   Zörög a száraz falevél lépteim nyomán, göcsörtös vonóját húzza az őszi szél, zengő hangú hegedűm már nem dalol, a szántásban varjú károg, a távolban öreg néne regél:   „Szürke szatén szállal szövöm szőttesem, ezüstös hajamba hálni jár a Hold, fényében feltűnik egy foltos macska, a bársonyos barna éj fölém borul.   Téli […]

Posted by
Posted in

Két haiku Elégia – Orpheusz

Elégia   Múltba révednek szemeim, Styxnek víze tükrözi arcom.   Emlékeimnek árnya beborít, szárnyát teríti az éj. RMB – 2020.   Orpheusz Dalnok! Vedd elő lantod, énekelj! Sírd el: Euridiké,   nem vigyáztam rád, csak dalomban tobzódtam, s észre nem vettem   már nem vagy velem, mert elragadott Hádész, alvilág ura.   Dalolj Orpheusz! Éneked […]

Posted by
Posted in

Sírversek Határvédők éneke I-II.

Sírvers I. (Római határvédők éneke) Kék Danubia! Vidd hírét katonáknak! Ők adták életük római császárnak. Sírjukat nem őrzi érctömb, csak néhány kődarab, mit a Duna hulláma elönt.   Rosa Maria B. – 2020. március 20.   Sírvers II. (XXI. századi határvédők éneke)   Itt állunk Schengen; teher a hátunkon, mint tenger; parancsra várunk, géppisztoly húzza […]

Posted by
Posted in

A szőlőmag imája

A szőlőmag imája   Óh, Uram! Hozzám légy kegyes, midőn a Nap melege érleli e lugas fürtjeit, a szőlő mézes illatát ontja, a szemekben én, a keserű mag, bezárva vagyok. Minden gondolatom eltölti a szőlőszem zamata, és az, hogy milyen erőt adott a földbe nyúló szőlőtő, s a szemet elhomályosító Nap! Te, Nap! Kit teremtett […]

Posted by
Posted in

Az én bolygóm

Az én bolygóm   Az én bolygóm e lomha föld, mi lassan forog a tengelye körül, körbejárja a forró Napot, s a galaxisban megmutat milliónyi csillagot.   Az én világom e kék bolygó, mely már nem is kék teljesen, az oxigén ritkuló, fentről lenézve látom a tengert, sávokban a szántóföldeket, a vetésforgót, s a hegyek […]