Bőszen fakulok, Őszön fanyalgok. Ködben nem látok, Bőrt én nem váltok. Minden csak régik, Vitál csak késik. Megújhodás a jövő, Eljő? Még tán’ nem késő? Budapest, 2006. január 12. – Kustra Ferenc
Poharam, mindig csak félig volt teletöltve, Soha nem sétáltam szerencsével karöltve. De még nem adtam föl, bízok és reménykedem, Meglátom, szerencsésebb lesz-e az életem. Sokszor a küszöbön álltam… néztem befelé, Sokszor álltam ott, de nem ülhettem tűz mellé. Sokszor volt jó ötletem, mibe belefogtam, Másoknak ez sikerült, én meg belebuktam. Élet nekem, habzó, foszforeszkáló tenger, […]
Vitorlás hajó volnék, de vitorlám szakadt És szellő sem rezdült. Szelném én a vizet, de bizony helyben maradt Lelkem és megrendült. Fölismerem, a vitorlások kora lejárt, E hajó már nem sikk. Szakadt gályák, lékkel küzdenek, sok-sok rabbal, Izzadtságon siklik. Globalizált fogyasztói társadalomba, Evezni nem lehet. Mert a nagyok, liberalizmus hívek hada Fújja a vad szelet. […]
A végtelen tajgában, minden dombhajlat, Tán’ a szomszédos dombhalat tükörképe. A fenyvesen benőnek minden halmokat, Medvének kedvence, szamóca szedése. Nincs itt semmi, üres a táj, de tele van Mindennel, mit megvilágít a pirkadat. Nagy látóhatár még nem alakult, de van, És csak fel kell ébreszteni az alvókat. Jól hallom, tényleg megreccsent egy ág? No, csak! […]
Olybá lettem, mint melankolikus denevér, Lógok lefelé, lábamból lecsorog a vér. Jó dolog? Sokktól látásom elhomályosul, Néznék… Nem látok, bár szemem forgatom vadul. Én vagyok, vagy az éjszakai kolónia? Nem vér dobol fülembe, ez kakofónia. Érzem, hogy áttetsző vagyok, mint egy bőregér. Lehet, hogy a jövőben úgy hívnak, denevér… Vecsés, 2001. december 31. – Kustra […]
Elrohan a cudar élet, megnő a múlt, Mit én gondolok, az már bőven elavult. Jó sorsom van? Nem érzem, vagy alig-alig. Saját sorsom érzem egészen halálig. No, de hogyan tovább? Ezt bizony, nem tudom… Ezért saját sorsomra nagyon haragszom. Tudom, hogy a személyiségképem avult, Így a sorsom mindvégig, rosszul alakult. Vecsés, 2002. április 30. – […]
Táncot jár a hulló falevél, És már csak egy nagy sasszét remél. Ha majd földet ér vége lesz… Reménye volt… végül… nem lesz. Ha menned kell, táncoló levél, táncolj csak el, Fontos, hogy hamis szavak ne hangozzanak el. Táncolj csak még tovább, táncolj, míg megteheted, Neked ennyi volt megírva… öröm volt léted… Vecsés, 2013. június […]
Van, ki ha nem győzheti le az ellenséget, A saját lova lábát vagdossa kardjával. Van, ki indok nélkül fölmenti ellenséget S maga kárán, gyalog elvonul a lovával… Nem vagyunk egyformák. Érdekes fapofák, Ezek a pasikák… Vecsés, 2013. június 05. – Kustra Ferenc
Köd a titokzatosság, sőt kacérkodás Mert nem engedi, hogy messzi távolba láss. Minden lebegő csepp titkos, remek, csodás. Nem ámít, hogy lesz még napfény, feltámadás. Ha majd későbben felszállós lesz a köd, Nagyon szép, csodás látvány tárul eléd, És majdan, később napsugár lesz őröd, Élet szépségeit plántálja beléd. Vecsés, 2013. június 5. – Kustra Ferenc
Égetem a gyertyámat egészen végig Remélem, lángja kitart leges-leg végig… Igyekszik ellenállni, minden fuvallatnak, Igyekszik fénye maradni a jó sorsomnak. Kérdezik, az életben mi fáj? Kérdem, életben mi, ami báj? Rendelt sorsom által eltángáltatok, De lélekhúromon dallamot játszok… Vecsés, 2013. június 12. – Kustra Ferenc
