Ahogy kósza szél a levelet, úgy kapja fel a szóbeszéd a híreket. Sziszegve terjeszt vélt,valós tényeket. Metsző hideggel szorít a szomorúság: vajon mit rejt az álmosoly, a mondat közepén az elharapott szó? Kell ezzel törődni, figyelni!? Fülek mellett a kaján megjegyzést könnyedén el kell engedni! Dúdolok, ringatom magam, tudva: semmi, de semmi nem lényeges csak […]

Kétezer éve advent idején vágyva várjuk az Úr eljövetelét. Csendesítjük lelkünk, magunkba szállunk, igyekszünk kizárni rohanó világunk. Áhítjuk karácsony titokzatosságát, szeretnénk megkapni misztikus jutalmát. Glóriát fonunk, fényhozó jelképet, a hitet, reményt, örömet óhajtjuk erősen. Mikor már négy gyertya lángol koszorúnkon, szeretet angyala kopogtat ajtónkon! Tiszta szívvel fogadjuk Messiásunk!

A rímek, mint láncszemek fonják karikáikat, simulnak szemről-szemre, s fogódznak szorosan kapcsolódva kapocsként, szőlőerős kacsokként a szavak erdejébe. Úgy könnyű verselni, ha az íróvesszőt a  szép szavú múzsa, Kalliopé segíti!

Élek, mint bárki más: a sors hol jó, hol mostoha velem. Nem ítélkezem, nem bírálok mást, megértő ésszel figyelem ki mit lát. Fanyar bánattal veszem észre hogyan változik, torzul a világ: tetszik, nem tetszik, álarc mögé rejti mindenki igaz valóját. Nincs mimika, nincs mosoly mi ismerős. Nincs tánc, nincs bál, nincs vígság, elzárva él család, […]

A gyász el sosem hal, marad velünk. Mindenünk bánat, csönd, lassan gördülő fáradt könny. El nem múló hiány. Süket hallgatás, magadba fordulás. Nyugtalan gyógyulás gyermekeidben talál vigasztalást.

A félelem lelkedbe reszket. Vacog a hús, úrrá lenni rajta nem tudsz. Megalázott élted, megalázott tested jeges  irtózattal teljes és féli az újra átélés borzalmát. Szavad elfogy, merszed elszáll, bújik a nappal az éj alá. Nehezen hiszed, vagy el sem, hogy szebb napok részese jött el. Félénken nézel hátra-hátra még, ki oson a ház árnyékos […]

Kövér rügyek pattanva nyílnak. Zöldselymes  levelekké válva öltöztetik, káprázatos szép ruhába bujtatják, ékítik  a fákat.   A világ  ragyogó csodájának meg- megújuló ritmusával eleven tánccal rázzák a sejtelmesen susogó lombokat.   Halandó lény ámulva bámul, lelke előtt a láthatár  kitárul. A vegetáció dús, akár az éden áthatolhatatlan, távoli, vétlen.   Minden-minden csupa zöld. Árnyalatnyi különbséggel […]

Dicsfény koszorúban a fa. A kertünkben álló cseresznyefa. Szépsége tündérvilágba illő. Csak nekünk tündöklő, díszlő, pompás.   Mily szép! Óh, tudok-e szavakat keresni, találni magasztalására? Ütemes rímekbe dalolni? Mert nem más, mint bűbájfényű hajnalok derengéséből kitűnő, hű látomás.   Elragadó! Szemem a kapun belépve rávetem, szívemben húrokat pengetve, hangulatom máris derűvel telik, látványa fennkölt, szűzi […]

Ma megláttam az első burokból bújó gesztenyét. Mint hős vitéz, tüskés sisakban csüngött még a faágon, az eső áztatta lombok sűrűjében. Ragyogó, fényes arccal, zöld kalapban, felmérte az alatta tátongó mélység félelmetes távolát, majd határozott. Ugrott, huppant, gurult a vizes fűben. *A puha talajon ücsörögve egy kövér csepp kobakját megütötte. Benne új élet ígérete testesül. […]