Testemen fut át, életem hegeinek nyoma, A fájdalom. A múlt kertjéből felvillanó emlék, Egy pillanatra megáll. Lelkemen fut tovább. Majd riadtan, rám tekint. Tudja, nincs tovább, heg maradt. A seb beforrt. Virág nyílik, a seb nyomán.      

A szeretet magja kibomlik. Terjed, éled a földből. Megérinti a szívet. Zöldellő szárba szökken. Új hajtásokat hoz. Mezőket éleszt, Köztünk jár. Emberek kísérik útját. Virágba borul a Föld.

Budapest híd, szíve dobban. Pest nézi Budát. Ikrek ők a Dunán. Köröttük éli a város, forgatagát. A nyüzsgő áradat, rohan. Cipeli táskák, láthatatlan terheit. Visz a tömeg előre. Állok az utcán. Megállók sokasága fogad, indul a villamos, halad. Az élet, gyermeki kacaj. zene, kézen fog a nevetés. Kapuk zárai nyílnak.feltáruló ajtók.   A villamos bejárja […]

Messzi hegyeken, égnek a fények. Őrtüzet, gyújtok néked. Ott vár az otthon, szívem várja, El ne tévedj a sötét éjben. Gyere haza, rád vár az érzés, Karjába emel, végtelen keze. Hallom, hogy éled a Földön, A szerelem szíve. Ébredés hajnalán, gyere haza. Születik a csoda. Vár a boldogság hona.

A szerelem, mint fény, fürdik a tóban. Hattyúnyakán, hajlik a hullámzó zene. Oly lassan, csendesen, mélyből tör elő. A szélben, zúgó vihar, vándora, Ő.   Ősz haja, mint nád susog a fényben. Sok tavaszt ért, az égbolt tükrében. A szerelem karcsú teste, int. Villámai, égbolt tükrében edződtek. Lángvirága izzik., mélyből újra éled. Nemzedékek várják, életre […]

  Nem jelent semmit a kék ég, lopott mosolya a napnak, nélküled a hold sem fényes, az este is csak egy napszak,   virágok színét nem látom, fekete-fehér itt minden, csend sikít hófehér vásznon, elfogyott, festékem sincsen.   Csillagfény pihen ölünkben, lágy szellő kibontott ingem, a számra te csókolsz hajnalt, sóvárgó lángokat itt lenn.   […]

  Harmat könnycseppeket ringat el a rét, rügyeket bont ki a májusi szellő, dús mező neveli pipacs gyermekét, aranyat izzad odafent a felhő.     Milyen is volt nélküled, drága kincsem? Mikor lelkemben a vágy fészket rakott, és kíváncsian nyújtózott el bennem a világra tárva minden ablakot.     Milyen is volt, mikor már szíved […]

Lehet, hogy csak emlék volnék minden fagyos hajnalon, Lehet, már nyoma sincsen édes csókomnak ajkadon. Lehet, hogy csak kósza szeszélynek tűnik mivoltom, Lehet, már az ölelésem is darabokra szétporlott.   Lehet, hogy csak röpke álomnak látszom a távolból, Lehet, már fátyolos, fakó színben él a mosolyom. Lehet, hogy csak érintésed varázsát is én vágyom, Lehet, […]

Én hallom a hangtalan hangokat, Én látom a színtelen színeket, Én nézem a meztelen tetteket, Én érzem a szívtelen szíveket. Én megoldom a gondtalan gondokat, Én leírom az íratlan szavakat, Én cipelem a súlytalan súlyokat, Én ismerem a végtelen végeset, Én kimondom a kimondatlan érzésem, A hiánytalan hiányod szenvedem.   Csendes Ramóna

Olyan voltál, mint egy álom, Mennyben jártam Veled százszor. Mikor rossz volt, felriadtam, a pokolban virrasztottam.   Csókjaidból álmot fontam, hogy újra a mennybe jussak. Karjaidban ott aludtam, pihenni csak Veled tudtam.   Együtt szőttük a meséket, ábrándfelhős csodás létet. Jön a reggel sebbel-lobbal, s letaszított a pokolba.   Fehér ruhám lángra lobbant, testem izzott, […]