Edit Szabó : Hallgatózó . Fiú és lány az ajtóban, éppen végzett minden szóval, egymáshoz ér a két kezük, tüzes lesz a tekintetük. . Szerelmespár, lerí róluk, szájukon ég forró csókjuk, boldogság az ő életük, van is ezért pár irigyük. . Ajtó megett meghajolva, asszony les a boldogságra, hallgatózik ő szüntelen, egyedül van, istentelen. . […]
Edit Szabó : Téli haikuk – fehér varázslat a zöld fényben tündöklő fenyőágakon . pelyhes puha hó magágyakon megpihent, téli takaró . csillanó fények zúzmarás ablakon télről regélnek . szánkózik a tél havas buckákon suhan, örömet ígér . Bőcs,2020.01.09. Megjelenik a M.I.R. oldalain !
Minden nap történik valami, és annak minden órájában és annak minden percében és annak minden másodpercében. Már rég megtörtént, ahogy ezt leírtam. Vele. Mert velem semmi említésre méltó nem történik, csak az, hogy meghalni sincs időm, míg az a másik meg éli, más világát. Nem takarít, nem mos, nem főz, nem viszi ki a szemetet, […]
Holdvilág szűkül, Hajnal már ébredezik. Kisiklott élet… * Vezérállat is lehettem volna, Csak szarvatlan kos vagyok. A sorsom… ám másként gondolta, Csak a rabszolgám vagyok. * Megfáradtál és Homlokod már ráncos lett! Torz halál-mosoly. Vecsés, 2002. október 6. – Kustra Ferenc – Versben és európai stílusú haikuban…
Bármit is teszel, A célhoz előbb nem érsz. Te bármit is kérsz. * Bármit is akarsz, Ha sosem élsz, küzdhetsz, így Hiába remélsz. * Bármit is hiszel, Ha állsz, meredten nézel. Több sebből vérzel. * Bármit is megtudsz, Sohase mond, hogy hallgass, Emlék? Ne altasd! * Bármit is gondolsz, Magadról és hiszel is. Terhed, nyomasztó. […]
A sorsunkat sűrű ködfátyol lepi, Így szerencsére, senki nem ismeri. Mindig várjuk, hogy a fátyol fellebben, És megtudjuk sorsunk tovább, hogy lészen. Jó momentumokat jó volna tudni, A rosszat meg előre kitörölni. Persze szerencsére nem megy egyik se, Mindenki várja be, mi a végzete. Vecsés, 1998. december 12. – Kustra Ferenc
Ezerkilencszáznegyven-kettőben, ott nagy háború dúlt… Negyvenhárom januártól, még jobban megvadult… dúlt-fúlt… Katonáink eljöttek, így nem láthatták a tavasz úrt! A lövések csattogtak, fütyültek, haragosan morogtak, Hideg meg némán, csendben dühöngött… voltak sokan fagyottak! Ott a hó, akkor, nem rossz álom volt, pelyhek folyton hullottak. A fegyverek csöve befagyott, nem lehetett kilőni golyót, A hó meg […]
Tudok olyan frontokról, ahol a sár megdermedt, a bőrre száradt. Itt is front van, de itt nincs sár! Jég és hó nézésébe szem megfáradt… Itt már a szemednek nincs izzó, érdeklődő fénye, A végtelen hómező… mit lát, az a mindensége… Korán nősültem, három pici gyermekem vár otthon, Feleségem már meghalt, nélküle van nekünk otthon. Itt […]
Mínusz negyven fokban, csak a havas, hideg jég dominál, Árokban meleg nincs, melegedésre a jég nem használ. Élvezik, ha sokat lőnek, puska és löveg csöve melegszik, Kezüket, hátukat kicsike, halálos hővel melegítik. A legények ott, otthon… érző, szerető emberek Ők itt a mínusz harmincban, csak félig fagyott testek. Kaptak aztán jobb felszerelést, de a mínusz […]
Hős katonáink csak meneteltek És Don kanyarban halálra leltek. Ezerkilencszáznegyvenhárom-januárban Katonát, munkaszolgálatost halál kaszálta. Nem állt mellettük a magyar Hadisten, Nem volt esély…semmi győzelemre itten. Nélkülöztek, éhesen elcsigázva küzdöttek, A hős katonák a parancsnak eleget tettek. Kitartás(!) volt a parancs mindhalálig Közben a hó betemette őket állig. Nem volt mit enniük, és nem volt meleg […]
