Edit Szabó : Karácsony lesz Ház előtt a szép fenyőfa jeges hó megmaradt rajta, megrázza majd a kemény szél, tűlevelek zöldellnek még. . Kicsi fenyőből lett nagy fa, mindig nőtt az évek alatt, ház előtt van az ő helye, örökké tart zölden élte. . Karácsonynak ünnepére az ember feldíszítette, Jézusunknak születését, hirdethesse fényességét. . Csillognak […]
Fodrozódnak a Fehér, súlyos hófelhők. Hóesés, gyenge. * Fenyőágakat Az udvaron átfesti. Ott nincsen gyertya. * Meleget ad a vígan roppanó tűz, a kandallóban, Fenyőfán a gyertyafények, varázsolnak a szobában. Gyerekek és a felnőttek is mind-mind kíváncsiak, Ajándékról, mikor téphetik le a papírokat. * Sok szaloncukor Lóg a fának ágain… Szeretet terjeng. * Ünnep, vacsora, […]
Edit Szabó : Örömünnep . “Örvendeznek föld népei, erősödik bennük a hit Karácsony éjjelén megint angyalok hozzák a hírt.” . Örömünnep lesz minálunk, érkezik a mi megváltónk, Máriának egy szem fia, szűz testének a magzatja. . Örömünnep lesz minálunk, örömfény gyúl a gyertyákon, legyen nékünk mindörökre, az életünk reménysége. . Fényesítse meg orcánkat, legyen öröm […]
Hajnalra lehűlt a levegő, a hőfok mínuszokat zengett. Hósapkát kapott a dombtető, a közlekedés megfeneklett. Szánhoz apó lovakat fogott, vitte siklani a csapatot. Nem találtak még sehol nyomot, a buckákról, buckákra hajtott. Önfeledt, kipirult orcával, jártak a havas halmok között. Merészen játszva a csodával, vígan repültek a hó fölött. A kanyarokat hajtogatva, […]
Az ablak előtt áll egy hatalmas fenyő, lehajló ágaira fagyott zúzmara. Napközben olyan rajta, mint fehér cseppkő, jég-könnyel siratja, hogy egyedül maradt. A lombhullató társai elaludtak, nem törődik ilyenkor senki se vele. Sötét, szomorú tekintettel bámulja, mikor élénkül meg az ünnep kezdete. Akkor sziporkázó fényárba borítjuk, égők színes csillogásukkal ékítik. A magányáért most […]
A hőmérő higanyszála már csak a mínuszok közt szaladgál. Reggelre újabb eső helyet hó a lepte be a környéket. Vastag paplant húzott az tájra, fehérré vált az ősz bundája. A fákon a dara remegett, mint óriás pom-pom megdermedt. Betakarta a rozsdás felszínt, nem látni mást, csak a fehér színt. Nem állt már ki […]
Rövid vaskos ujjaiban sok esztendő, tenyerén mély barázdákat vájt az idő, Tisztességgel naponta nehéz munkát végzett, holtfáradt lett, mire végre hazaérhet. Gyakran csak este láthattuk mi gyerekek, küzdött a megélhetésünkért eleget. Igaz, ereje nap végével megfogyott, kérges tenyerével mégis simogatott. A szorgalmában meggyötörté lett teste, a munkáját mégis sikernek érezte, mert családjának így […]
A legerősebb összetett érzet, amely az emberben kiváltódhat. A kellem másik egyénhez szólhat, mivel őt helyezzük előtérbe. Nagysága az idővel növekszik, fentebbre emeli az alapot. Megsemmisíti a torz haragot, eleven kötöttségek ölelik. A fázós hidegben felmelegít, a kínzó távolságot csökkenti. A magány silányságát döntheti, kínzó betegségben ápol, segít. Kedvessé teszi a hangulatot, […]
Az élet nyálkás hídján, Léptem neszez a gyenge szélben. Halak figyelnek… Egy langymeleg nyári éjszakán Gondolataim szállni hagyván… * Átérek békességgel, Szemben fátlan rónaság. Megyek. Füvet taposom. Elmém csodás álomképet szül, Mellkasomban a szívem hevül. * Döngő lépteim feszes Vigyázban egymásnak feszülnek! Már szembeértünk. Holdfény cirógatja arcomat, Ajkad érint, szívben karcolat. * Rozoga életünkben A […]
Sors szerint köztünk csak egy lehet, Valós vér, frontális ütközet. Nekem anyám könnyű álmot ígért, De csak üldöznek álmomban… miért? Puhátlan a helyzet: továbbra, Nem nő a remény, csak árnyéka. A helyzet továbbra sem változott, A remény nem veszett, de elfogyott. Vecsés, 2002. május 25.- Kustra Ferenc
