Fodrozódnak a Fehér, súlyos hófelhők. Hóesés, gyenge. * Fenyőágakat Az udvaron átfesti. Ott nincsen gyertya. * Meleget ad a vígan roppanó tűz, a kandallóban, Fenyőfán a gyertyafények, varázsolnak a szobában. Gyerekek és a felnőttek is mind-mind kíváncsiak, Ajándékról, mikor téphetik le a papírokat. * Sok szaloncukor Lóg a fának ágain… Szeretet terjeng. * Ünnep, vacsora, […]
Edit Szabó : Örömünnep . “Örvendeznek föld népei, erősödik bennük a hit Karácsony éjjelén megint angyalok hozzák a hírt.” . Örömünnep lesz minálunk, érkezik a mi megváltónk, Máriának egy szem fia, szűz testének a magzatja. . Örömünnep lesz minálunk, örömfény gyúl a gyertyákon, legyen nékünk mindörökre, az életünk reménysége. . Fényesítse meg orcánkat, legyen öröm […]
Hajnalra lehűlt a levegő, a hőfok mínuszokat zengett. Hósapkát kapott a dombtető, a közlekedés megfeneklett. Szánhoz apó lovakat fogott, vitte siklani a csapatot. Nem találtak még sehol nyomot, a buckákról, buckákra hajtott. Önfeledt, kipirult orcával, jártak a havas halmok között. Merészen játszva a csodával, vígan repültek a hó fölött. A kanyarokat hajtogatva, […]
Az ablak előtt áll egy hatalmas fenyő, lehajló ágaira fagyott zúzmara. Napközben olyan rajta, mint fehér cseppkő, jég-könnyel siratja, hogy egyedül maradt. A lombhullató társai elaludtak, nem törődik ilyenkor senki se vele. Sötét, szomorú tekintettel bámulja, mikor élénkül meg az ünnep kezdete. Akkor sziporkázó fényárba borítjuk, égők színes csillogásukkal ékítik. A magányáért most […]
A hőmérő higanyszála már csak a mínuszok közt szaladgál. Reggelre újabb eső helyet hó a lepte be a környéket. Vastag paplant húzott az tájra, fehérré vált az ősz bundája. A fákon a dara remegett, mint óriás pom-pom megdermedt. Betakarta a rozsdás felszínt, nem látni mást, csak a fehér színt. Nem állt már ki […]
Rövid vaskos ujjaiban sok esztendő, tenyerén mély barázdákat vájt az idő, Tisztességgel naponta nehéz munkát végzett, holtfáradt lett, mire végre hazaérhet. Gyakran csak este láthattuk mi gyerekek, küzdött a megélhetésünkért eleget. Igaz, ereje nap végével megfogyott, kérges tenyerével mégis simogatott. A szorgalmában meggyötörté lett teste, a munkáját mégis sikernek érezte, mert családjának így […]
A legerősebb összetett érzet, amely az emberben kiváltódhat. A kellem másik egyénhez szólhat, mivel őt helyezzük előtérbe. Nagysága az idővel növekszik, fentebbre emeli az alapot. Megsemmisíti a torz haragot, eleven kötöttségek ölelik. A fázós hidegben felmelegít, a kínzó távolságot csökkenti. A magány silányságát döntheti, kínzó betegségben ápol, segít. Kedvessé teszi a hangulatot, […]
Az élet nyálkás hídján, Léptem neszez a gyenge szélben. Halak figyelnek… Egy langymeleg nyári éjszakán Gondolataim szállni hagyván… * Átérek békességgel, Szemben fátlan rónaság. Megyek. Füvet taposom. Elmém csodás álomképet szül, Mellkasomban a szívem hevül. * Döngő lépteim feszes Vigyázban egymásnak feszülnek! Már szembeértünk. Holdfény cirógatja arcomat, Ajkad érint, szívben karcolat. * Rozoga életünkben A […]
Sors szerint köztünk csak egy lehet, Valós vér, frontális ütközet. Nekem anyám könnyű álmot ígért, De csak üldöznek álmomban… miért? Puhátlan a helyzet: továbbra, Nem nő a remény, csak árnyéka. A helyzet továbbra sem változott, A remény nem veszett, de elfogyott. Vecsés, 2002. május 25.- Kustra Ferenc
Csak elgondolkoztam… Szívem lobogott, Mögöttem lég, porzott, Vágy kicsit okoskodott. Nem, kicsit se mocskoskodott, Senki sem akaratoskodott, Vágy helyén, folyóparton tobzódott. Szerelemben senki nem huzakodott, Sőt, az élet közben békésen mormogott, Közben senki se, semmit nagyon el nem rontott. Így valahogy volt, valamelyest jó életrészlet, De az már hol van, mert, nagyon elkallódott, hová lett? […]
