Posted by
Posted in

Öregen

Hétköznapi pszichológia… Öregen már rég, a fájdalom amorffá tette a lelkemet, És így kedvetlenül járom az életutam. Ez, az áldatlan állapot, nagyon befolyásolja eszemet, S Egyszer, valamikor… de, minek is indultam? Életutam, nem kővel volt kirakva… kaptam, dárdahegyeket. Vecsés, 2017. június 9. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Álmomban káosz

Versben – haikuban – tankában… Álmomban… káosz, te sújtasz engem, Ne nevess, ne átkozz szívből engem! Vagy nevess, és csak átkozz! Tégy már hát! Harapj sors, zúz már miszlikbe… nahát. Szét akarsz tépni, agyon taposni? Nem hagynál végre csak megpihenni? Ilyen érzés álmodni, álomban élni? Ebbe a vad álomba, nem kell tán’ félni? Az élet […]

Posted by
Posted in

Éjfélkor koccintsunk vele…

Emlékezzünk, nyárra, a tavaszra, sőt még őszre És ami idén történt, minden jóra és szépre, Ne feledjük, miben részünk lett, az örömökre! Ez már a múltunk és ez év is az lesz jövőre! Rohanvást közeledik az év vége és akkor előre… De nehogy bánkódjuk, mert lesz újabb év, egy másik, jövőre! Szilveszterkor koccintsunk a múltra […]

Posted by
Posted in

Közel a cél

A képzelet üdezöld mezején, tarka virágok intenek felénk. Tisztáson ínfű, lednek, ibolya, bódító illatjukkal bókolnak.   A méhek is érzik, közel a cél, rögvest egész seregük útra kél. Már én érzem elindultál felém, hamarosan a lelkünk összeér.   Magasabb fokozatba kapcsolunk, mire eljön az idő, landolunk. A szerelem igaz hajtóerő, mint a méhecskéknek a méhpempő. […]

Posted by
Posted in

A pillanatra várva

Pompás ruhában bálteremben röpködhetne, ha a társasági tánchoz lenne most kedve. Korabeli kanapé egyedi zugában, meghúzódik szeretett hercegére várva.   Párok, magányosak sétálnak a teremben, nem tarja magához illőnek egyiket sem. Hiába a pompa, a feltűnő fellépés, a szíve csak ő érte eped, nincs tévedés.   Urak bókolnak neki jöttükben-mentükben, a szeme se rebben a […]

Posted by
Posted in

Folyamatban

Világos már a valódi lét, tétlenség hozza özönvizét. Emelkedik a hőmérséklet, az élővilág nagy veszélyben.   A füst, a szemét halmozódik, az őszinteség csak szólózik. Cserepes a kiszikkadt talaj, felerősödik az utcazaj.   Múlékony lett a földi élet, a tény változtatásra késztet. Hiába a szokott kényelem, kezdődjön végre a küzdelem!

Posted by
Posted in

Éjféli randevú

Néhány óra, vége lesz az évnek, üres a tér, randevút sem kérnek. Nincs hódolás fénynek, se zenének, nyomasztó lét a világ népének.   Otthon marad a világ embere, az ünnepléshez most nincsen kedve. Hónapok óta a vírus cseppje, mint glória, rá van telepedve.   Próbál hinni a védekezésben, ne szenvedjen senki betegségben. Eresztené a végtelenségben, […]

Posted by
Posted in

Még talpra állok (szonett)

Érthetetlenül állt elém a szó, nehezen haladt a tudatomig. Ismeretlen, de mégis borzasztó, meghatározó lett hajnalokig.   Félelem behatolt a csontomig, lelkemből a fájdalom csöpögött. Mi vár rám ezután hónapokig? Talán már a mennyekben röpködök?   Nem jutnak nekem többé örömök, az aggasztó kór hömpölyög velem. Gyerekkel mi lesz, ha összetörök? Szeretetünket nem veszíthetem!   […]

Posted by
Posted in

A pillanat csendje

A légben a felhők mozdulatlanok, habjukra telepedtek az angyalok. Erőtlen nap fénye rájuk mosolyog, a megszikkadt fák lombja nem imbolyog.   Pillanatban az idő tétovázik, lesi, évszakváltó, mint bújócskázik. Megviselt testemben is a csend honol, örök-gyötrődő lelkem sem háborog.   Szívom magamba az őszi illatot, egyedül avarfövenyen maradok. Madarak elszálltak, vadak nincsenek, átadom magam teljesen […]

Posted by
Posted in

Varázstea

Körbezárt a zimankós szél tánca, gémberedve értem a szobába. Belezsibbadtak az érzékeim, élettelenné váltak lépteim.   Fahéjaroma gőze megcsapott, magamba rántottam az illatot. Izzás ernyesztette az izmokat, mintha dobná nekem a csókokat.   Szürcsöltem buzgón a forró nedűt, ami a testemből fagyott elűz. Csordogált ereimben ékesen, munkálkodott is értem kéjesen.   Lelkemet káprázatba ejtette, akkora […]