Szemedben ott az életed, homlokod ívén a tegnap fájdalma, gondjaid barázdája, de a szád mosolya örülni akar a mának, holnapnak, rád vetülő estnek, csillogó percnek, szónak, kedvesnek.

Semmi sem örök. Gyűrűző körök váltják egymást. Mégis valami ritmust és rendet találsz életednek útján, mint jin és jang világos és sötét színek ölelkeznek. Nincs kezdet, nincs vég, csak folytonosság van. Az élet sodra hol jobbra, hol rosszabbra fordít szekereddel, aminek bakján peckesen igyekszel megülni, nem felsülni a magad fogatán.

Elmélkedve az elmúlás  felett, egyre inkább azt szűröm le ; kevés a szeretet. Kevés a szeretet, az igazi, amit nem számítás hajlit, nem képmutató, hamis, amit nem az érdek igazít. Sok a megjátszott, emberbarát póz! Kár, kár…. A szeretet addig ér valamit, amíg lubickolhat benne a másik, amíg osztva van. Ne légy hát fukar! Míg […]

Nem szeretek nyáron fázni, esőkalucsniban járni, zúgó széllel hadakozni. Csukott ablakból a világ morcos, zord, akár ősszel, a táj borongós. Lehangoló. Nyári napforduló, ugyan! Az időjós nem bíztat semmi jóval, felhőt, közel mínuszt mutogat. Kiábrándító. Még a végén itt lesz a hó?! No, jól vagyunk, mondhatni szépen! Nem bárányfelhő és ragyogó nap virít, hanem szürke, […]

Az éjszaka alvásra való, nem holmi rímfaragó lázas álmodozásra, versláb faragásra! De mit lehet tenni, ha az ötlet sűrűn sorjázik a csendben, s a fejben tolongnak a jobbnál jobb gondolatok. Tülekednek, versengnek, ki kerül a tollhegyre, ki marad a fehér papírlapon örökre!  

Ha mindig csak adsz, ezt oly természetesnek veszik, mint levegőt, mit beszippantanak. Nem tudják, hogy kiváltságos helyzetben vannak. Adnod már elvárás, köszönet érte nem jár. Becsülni nem tudják. Milyen kár!

Mi is a szépség? Kinek-kinek ízlése, vágya, szeretetének tárgya vonzza a szemet, s gyönyörrel teli üzenete a szívig hat. Mi is a szépség? No, kifejti meg? Egy kedves arc, egy szeretett lény, a szokott mozdulat a reggeli kezdetén, a nyugágyban pihenő ismerős test, és máris tény, hogy Ő a szép. Neked!

Ma a vágyak és fények merészek. Helyébe gonoszan tolakszik, furakszik  a rémület. Megfoghatatlan, felfoghatatlan ami most teret nyert, s a szerencse kevés. Láthatatlan vírus az ellenség! A dermesztő fenyegetés az álló napok kísérője lett. A pánikot mégis le kell győzni, a derűs holnapot hittel remélni!     

Amikor az érzelmeid hálásak a sorsnak, hogy ott ringatóznak vízén a szép emlékek, most se gondolj másra csak a vidámságra, ami megfog, és bátran vállald jókedvű Önmagad. Hányj fittyet a mogorva szókra, Rád mutatókra, mert lám-lám az ifjúság parázslik még kopott korod alatt, ahogy hamvadó tűz parazsa izzik a szürke pernye alatt. Élj, ne gondolj […]

Amikor a szó és ritmus egy ütemre jár, költészet és zene egymásra talál. Ihletet szavakba mártózik muzsika, hangok zuhataga gyengéden átfonja. Mámorító dallam száll, csapong és harsan, örömet igéz kipirult arcokra. Felemelő, a szívekbe rejlő jót előcsalja a torokszorító, zengő zeneszó, és a szavak egybeolvadnak a muzsika mesteri ritmusával.