Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Őszidő szimfónia

1. ha megrezdül a tölgyek koronája égalja névtelen sugalma lobban gyűrű kerül az esti holdsugárra ahová benéz az ősz nagy titokban ahol kék volt az ég még vasárnap fények játszottak levélen s a lombban kis vörösbegy dalolt a láthatárnak virágmilliók nyíltak nyugalomban csillagok szelíden égtek az estben ökörnyálak úsztak a levegőben álmok sétáltak a tónál […]

Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Emberhangú völgyeken

búcsúzó napok rózsaszín felhőiben mélységek magaslatok elmúló perceiben az éj leple közel nagy lombos erdők zajgó hangja elcsitul színes hullámzó mezők álmát látni elindul aranyfelhőkön a szél az est nyújtózik hunyja szemét a virág dombokon hallgatózik az éj bogárvilág a megpuhult sötétség üregbe rejtett méz mellett a méh szundít és félálomba lejtett bibét zümmögni tanít […]

Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Lelkünk illatait

egyszerű természetes ajándék csillog szemeden szememen arcomra van írva ami rólad sugárzik mint egy szál friss virág harmatos cseppként a véremből mint a repdeső madárka dala napnál is világosabb jelekből szavaidat ragaszkodásomat a szerelem adományait forrásban lüktető szívedet lelkünk illatait magamhoz ölelem

Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Tavasz – Friss csupazöld

kedvesen ragyogó szép kék szemedben öröm sugárzik édesen csevegve a tavasz friss csupazöld színű csendje levegőege szívlángokra bujtó Te Kikelet – hatalmas vágyra gyújtó fényszellő játszik virágos hajadban ujjongva száll feltör hangunk az égnek dalunk csókos szerelmes himnusz-ének fecskék a kék légbe röpnek merészen nevünket írják megtalált sorsunkra legyen szerelmünk életünk védkarja két kis méh […]

Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Szép zöldhajú fejét

lángol a fürge levegő susog a búzatenger a fénykifőzte világ hegyiszéllel dicsekszik míg mezei madaraival suhan száll repül az idő arcát a mélybe rejtve türelmes nyugodt a folyó szemei a mosott lapos parton gondolatai mentén egybeolvadnak a habokkal a szél-elfújta homokkal engedelmes medrébe aranykönnyét ejti a nap lelke érzi a virágokat a nappali csillagokat örök […]

Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Melegség

A bodzafa már zöldellő levelet hajt, átadja magát az éhes langyos szélnek. Szeméből a hűség harmatos fénye hull, a testté lett tavasz rikolt az erdőben. Pamacsszerű felhők párban kergetőznek, az ég tiszta kékje elhagyta a hajnalt. A havasok még utána kiáltanak az eltávolodó, éledő vidéknek. A madarak csőrében hangra kiáltanak az eltávolodó, éledő vidéknek. Melegség […]

Posted by
Posted in

István, I. Királyunk

István, I.királyunk Hazát adtál szétszórt családoknak! Hitet, vad hordák népeinek! Reményt, a kegyvesztetteknek! De, szigort, az ellenállóknak! Szomszéd népekkel, békét kötöttél! Megláttad az újba, a szépet és jót! Ezért, templomokat, iskolát építettél! Kitártad kapuit, tudósnak, papnak! Alkottál Alkotmányt, az ország népének. A pápától koronát kértél, Ezzel, felszentelt királyunk lettél! A nép szeretett, de, ellenséget, Családodból […]

Posted by
Posted in

Augusztus huszadikára

Edit Szabó : Augusztus huszadikára . Elhagytuk az év közepét, forró nyárnak a hőségét, learattuk sárga búzát, magtárában várja sorsát. . Búzaszemek, aranysárgák újra lesznek adománnyá, ország népe egybehordja, hogy mindenki kóstolhassa! . Szent Istvánnak ünnepére, legyen áldott új kenyere minden embernek szájában, Isten teremtése által. . Az emberek emlékeznek, Szent István megteremtette kis országunk […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Fegyverszünet a Földért

Rózsa Iván: Fegyverszünet a Földért A Föld sír, a Menny nevet: Földi létnél csak jobb jöhet… De ne bántsunk Téged, Föld-anyánk! Ezt a bajt nem Te hoztad ránk… A vész okozói mi vagyunk, emberek: Kik azt hisszük; mindent szabad, lehet. Mi pusztítottuk el egykor a bölényeket: Ma is irtunk állatfajokat, esőerdőket. De a pénzt továbbra […]

Posted by
Posted in

Kanizsai Dorottya (a mohácsi vész évfordulójára)

A léptére megdobban a föld szíve, Sötét szemének nézése lágy ölén nap ragyog. A szikrázó jövőn égve. Múló időnek zöld léptei jöttén az Osl nemzettség szárnyas sas lábán járt, a jó Dorottya nádorasszonnyá vált. Vagyona csillogó, élete pompa. A boldogság oly kevés időt marad, míg a halál a férjét elragadja. Az igaz méltóság belülről fakad. […]