Míg, kezem- vezette toll sercegve dudorász a papíron, Addig örömöm, bánatom magamból, tollammal kiírom. Fehér, famentes papírra vetem a dolgokat, Írok bele sok mindent, szépeket és gondokat. Kalamárisomban a sok tenta, az maga a tudás, Lúdtollammal hordom papírra, maga a boldogulás! Jó, frissen metszett a lúdtollam, egészségesen sercegve hagy tentát a papíron, A gyertyáim is […]
ZÖLD PILLANGÓK TÁNCA. (Tavaszi hálaének) Állok kicsinyke szobám ablakában és nézem Amint a falevelek, a zöld színű pillangók az enyhe Tavaszi szellőben vígan táncolnak az ágak hegyén. Tegnap még észre sem vettem őket, mára Újra üdén, frissen mosolyogva ringnak a fákon. Isten üzenete érkezett el velük a háborgó világra. Kérlel bennünket esendő gyermekeit figyeljünk Rá. Vegyük észre titkos küldeményeit, az […]
Tűz a nap, ég már, gyullad a tarló fény szalad és lángnyelve kaszál, szél viszi füstjét – hinti a gyarló – pernyével hullva, száll a halál. Üszök borítja, gyász nevet reánk, sercenő hangon sír egy lidérc. Gyűlölet lobban és hízik a láng, csalfa remény a távoli bérc. Démonok táncát ropják az árnyak suhanó füstben izzó […]
Úgy látom, ősz van… A szokásos, áttetsző reggeli ködben, ősz van! Komor és zord látvány,,, látótávolság, alig van. A ködpászmák között, fejünk fölött egy repülő, Ami rögtön láthatatlan lesz… tovarepülő. * Ködös reggelben Köd majd’ hegyet is fedi. Köd ül völgyekben. * Ködös időben, Fénytelenül kel a nap! Láthatatlanság. * Ködös reggelen Elrepülő repülő! Villanásnyira! […]
Márton gyermeket keresztény hite Istennek szolgálójává tette. Nem volt ez akkor szokványos eset, saját családja is ellenkezett. Mikor hagyta a katonaságot, nem fogadott el ott ajándékot. Szerénységét legenda övezte, a jellemét mindenki szerette. Egy napon karddal köpenyét szelte, reszkető koldus vállára tette, aki végtelen hálás volt érte, életét mentette a hidegben. Alázat […]
Átváltozások Ha te az ecset, én a vászon vagyok, ha te szellő lennél, én majd párát hozok, ha te a varázsló, én bűvölet vagyok, ha te bizonyosság, én a kétség vagyok, ha te zene volnál, én a ritmus vagyok, hogyha üllő vagy, én kalapács vagyok, ha te hegycsúcs, én szikládra mászom, ha te mély erdő, […]
Békés élet kellene, sors ad magatehetetlent! Sors amúgy nem ad ilyent, csak jól elviselhetetlent, Csak gerjeszti tovább, fáradhatatlan lehetetlent. * (haiku) Szenderül a táj, Elnémult a madárdal. Ezüst ruhát ölt. (senrjú) Lassan mozdul már, Sok év terhét cipeli. Vágya békés lét. * Dér hidegen októberi, őszi a reggelem! Nem egy ilyen csípős, vad élet kellene […]
Vágyom vágyaim felfedezni szemedben, a ragyogásának imádója lettem. Váratlan érzések futnak végig rajtam Hol van az, amiért idáig rohantam? A világot vélem benne érzékelni, mely bennem is csak a kétséget ébreszti. Homályossá válik az élet jövője, mint ami felé szöges háló van szőve. Növekvő foltok fedik láthatóságát, mint szörnyek kerülgetik az ember házát. […]
Kardot rántok, táj még hum. Fényezni kéne, még berozsdáll! Nem jő segítség… * Kardom, később is rántom, Akkor már az utcán van mozgás! Csak nincs segítség… * Kardom kirántva, tokja Meg nincs is, magam erőlködők! Kén’ már segítség… * Kardom, oly’ türelmetlen, Már vagdalkozna, bele szúrna! Nem kén’ segítség… * Kardom kísér, elmegyek. Erdei kispad… […]
