Posted by
Posted in

Ami megmaradt

Ami megmaradt “Mindent akartunk s nem maradt” álmunk örökre szétszakadt, hittünk csókok erejében, a boldogságkeresésben. Hiába minden mozdulat, gyönyör, kéj, teljes bódulat, az öröm minket nem talál, olyan ez, mint a kínhalál. Akartuk egymást, de nagyon, és bíztunk egymásban vakon, elcsókolt csókjaink heve izzott, fűtött csábereje. Ismétlődő körforgások, elfelejtett arcvonások, új érzések, újabb vágyak ütköznek […]

Posted by
Posted in

Alkonypír

Alkonypír Bíbor aranyban tündöklő sugarak, igéző a szikrázó fényzuhatag, mint hócsipke, zúzmara ül a fákon, alkonypír terül a meseszép tájon. Fenyvesek susognak kósza szellővel, kacérkodnak a ciklámen felhőkkel, hólepel csillámlik alul a földön, a Nap még rápillant, hogy tündököljön. Varázsos pillanat, csendes a vidék, megragad ez a fenséges ősiség, hirtelen sötét lesz, ellobban a fény, […]

Posted by
Posted in

Mindig emlékezek rád

Mindig emlékezek rád Ezernyi szikrázó fényben jössz felém, lángcsipkés jelenés – könnyfelhők mögött, hárfahangú szél emlékekről zenél, míg megáll az idő ég, és föld között. Testedre simul a végtelen fátyla, ezüst-kék hajad zafír éjbe merül, szemed íriszén ezredévek vágya, arcodra létezések titka feszül. Ködpillangó száll,- elidőz sírodon, ezüstös derengésben halvány remény, szikrázón lebeg alkonyi bíboron, […]

Posted by
Posted in

Ha beköszönt az ősz!

(Septolet csokor) Távolban hegyek, Itt minek legyek? Ormok háta, Rajta: pára Kabátja. Fúj, esik, Kalpagod leesik. * Napfény sugarak, Levegőben maradnak! Sáros pocsolyában, Nem melegít párban… Már áttetsző világ, Kapzsiság, Napvirág. * Elindulnál nyár után… Fújja esőt, A hidegedőt. Érzed a hűlést, Meleg eltűnést… Megtűrést! Béketűrést? * Őszi vihar éllel… Dobál levelekkel, Kiegészítő cserepekkel! Kisöpörte […]

Posted by
Posted in

Loholva közeledik

Nyakunkon a tél elő… Én már látom a téli hideg, loholva közeledik, Még talán messze van… tudjuk, ő soha nem késik. A kergetőző szél előrejött, tőlünk nem idegenkedik! Tél Közeleg, fagyos a szél, Az ősz is Lassan útra kél. * Lesz itt még, hogy égben, erdőben, süvítve bőg az orkán, Ellapátolhatatlan hó-hegyeket épít nekünk a […]

Posted by
Posted in

Temetőkertben

Edit Szabó : Temetőkertben , Lócán ül egy öreganyó, látogatja öregapót, fekete gyászruhájában beszél vele egymagában. . Szépen díszített a sírja, virágözön,mi takarja, mécsvirágok sírdogálnak, eltemetett régi vágyak. . -Itt hagytál magamra engem, vittél volna hűségesen, nem csorogna érted könnyem, veled lennék békességben. . Tudod, milyen nehéz nekem édes párom, keservesen viselem el hiányodat, hozzád […]

Posted by
Posted in

November elsején

Edit Szabó : November elsején . Temetőkert furcsán virít, egyenlőtlen, kurtán rikít, kopjafákon nincsen virág, mécses lángja adja szirmát. . Emlékezés lángja lobban, templomfényben átosonva virágszirmokat simogat, mi fájdalmat nem hívogat. . Lélek mélyén ül titokban, néha mégis ki-kicsorran, szeretetláng a szív mélyén, belereszket a szenvedés. . Sírok alatt a szeretett híven alszik, lelke rebeg, […]

Posted by
Posted in

Halottak napja van

Halottak napja van, az első, mióta elmentél, mióta  Te is az én egyik halottam lettél. Ma Halottak napja van.   Halottak napja van, a temető ahol pihensz, tőlem, jaj, messze van, de ott állok sírod mellett, igaz, csak gondolatban.   Ott állok gondolatban és tudom hazatértél, drága szüleid mellé pihenni lefeküdtél. Pihenj, álmodj szépeket!   […]

Posted by
Posted in

Hídak

Változó világban a cél türelmetlenebb, megállásra nincs megoldás. A gyorsulás egyre elkerülhetetlenebb, az úton nincsen parkolás.   Gyakorta a távolság is átláthatatlan, híd kell, nem jöhet lemondás. A folyó partok között ez olyan vonalban, mint embernél a kézfogás.   Óhatatlanul muszáj az összeköttetés, mert magányában elveszik. Aki kapcsolódások után nem keresgél, a hidat észre se […]

Posted by
Posted in

Galagonya

A pára fátyolos est korán közelít Őszanyó idején. Az utolsó fuvallat megrázkódtatja a vörös köpenyét.   Hervadozó bokrok között kivillannak hamvas, ringó fürtök. Tövisek karolják a piros bogyókat, tájnak adnak üdvöt.   A megsárgult zuzmócsomó a kéregre tudatosan tapad. Ág végén a madárka hangját próbálja, ékesen szól dala.   Nagyszerű, hogy nem dideregtet még a […]