Itt a baj A szélbe száll az énekem, akár egy ócska rekviem, dagályos, hangja fals, torokszorító és hamis, kicsit szomorkás akkor is, ha nincs ma semmi baj. Mert tegnap este azt hiszem, az ördög ült a lelkemen, hiába, nagy duhaj, velem táncolt az éjen át megittuk hét világ borát, hát jólesett, sebaj. Azóta fekszem részegen […]
Este a tónál Még zakatolnak agyamban a régi remények idézőn, visszamerengik a boldog időket, aléltan időzöm vágyaim elsuhanó viharában, e versben igézőn gondolok újra a kéjre, a bájra, a gondot elűzöm. Lassul a létnek az árja köröttem, a szív vele lassul, halk dobogása puhán tovalibben a nyár melegében, zümmög a lég, forog és kavarogva cikáz […]
Ólmosan szürke most az éj, mint egy rendíthetetlen álomkatona, lassan csordogál felém, fakó horizont dereng, a papírhajója. A csatornasötétben felázik a kontúr, csak az ólomtesten csillog verejték. Az elhagyott álmokért még visszafordul, pedig lehet, hogy senki sem keresné. Bolyhos, sötét foltokat árul az égbolt, az álmokat felhőkbe bújtató kofa. Kedvesére vár zsebében a Hold, s […]
Már tudom, hogy nem tudom, hogyan ragasztja elmémbe energiáit a tapasztalat, mint ahogy e világon mindenki, én is csak megszokásból tömködöm a tudattalant. De már tudom – életek munkája talán –, ha kifényesítem teletapétázott tudatalattim, derengeni kezdenek az évszázadok alatt leragasztott pincematricák, világossá válik az összes, elmén átszitált valóságkivonat és rétegelt home-made illúzió, ósdi vakolat. […]
(Mk 4,35-41) Lélekrezdülésem szunnyadó vízfodor. Ha ráncolnak elemek vagy kavicsjáték, a mindenségbe lágyan visszasimulok. Ha felébresztenek, már nem kiabálnék. Öntudatom bárkából kivetett háló, fennakadnak benne óvatlan perceim. A súlytalant lebegni visszadobálom, a többit napra teszem fényesíteni. A lelkemet az éggel összegombolom, a horizont hittel telehímzett vászon. A mélye napfény ringatta hullámbölcső, a teteje […]
Lenyugodnék már. Elszökdöstek a percek, kergethetem, akárcsak bárányaimat. Jós(z)ágos ég! Mind fekete, mégsincs kedve fürdeni este kis pisz-kosaimnak. “Csak a napfürdő”, mily kerge-birka-hóbort, hát kibirkatatlan egy suvickolás? Inkább menekülve tovagomolyog. “Ki sütötte ki a vízben lubickolást?” Megmártóznék, ám csak engem csal a víz. “Birkózhatunk, de várj csak, holnap nem sütök!” Megpróbálkozom még a […]
Esti létállapotom akár az aszalt szilva. Egy gondolatot még kipréselek, aztán entert nyomok. Lendületem leszívva. Lekvárnak még elmennék, de minek a töltelék, ha nem kell tányérra csapni, megspórolom a mozdulatot, jó a szájba-palacsinta is, a pocakokban majd megszámolom, megvolt-e a napi negyven, fő per tíz. Estére tudni kell zsugorodni, megőrizve a zamatokat, aztán vákuumba zacskózódni, legfeljebb frissen […]
Fülembe súgott az északi szél, a nyomomban halott levelek, csontvázuk, akár a gondolattüskék, megkapaszkodtak a szövetben. Lesöpröm őket, szabadulnék, akárcsak elmémben a gyomtól, de hiába tépem múltgyökerét, a szél bogáncsmagot hordoz. Hagyom hát, majd ha itt az idő, az értékest kiemelem, minden mást, s ami a múlthoz köt, szél hozta, szél vigye el. Eldöntöm, amíg […]
Alkonyat tölti meg a galambpáholyt, szürkén turbékol szemben a háztető. Ma Szent Lőrinc könnyezik az éjszakai vásznon, végre nem az unalmas Nap-Hold keringő. A párkányra könyököl a mályvacserje, talán helyet cserélne a galambokkal, tölcséreivel hallgatózik, vajon engem kémlel? Éppen kártyázok a kvantumokkal. A lehetőségek paklija kiterítve, kedvem szerint húzhatok valóságot. A pillanat valamennyi kiterjedése mályvaszín […]
Álmomban mesélnek a fák. Titkot súgnak, a szél szavát üzenik: ébresszük fel már, mi emberek, a fényt! Talán fellobban az égi parázs a szívekben. Csillagporát lángra lobbantani vár, míg készen állunk, a szeretet. Álmomban mesélnek a fák. A levelekre az elmúlás patinát veret, de a nyár színeit magukba szívják, nem felejtik el. Álommáz borítja az […]
