Posted by
Posted in

Lehet még szeretet

Lehet még nekünk tavasz, Halottak napjára krizantém. Fönt meg öröklét! * Lehet még nekünk tavasz, Szívben, ha nincs, szeretet gyúlhat! Mily’ a földi lét? * Lehet még nekünk tavasz, Lélekben gerjedjen szeretet! Enélkül, mi… lét! * Lehet még nekünk tavasz, Szeretetet kimutató lét. Ó! Szeretett lét. * Lehet még nekünk tavasz, Jaj! Szeressük egymás gyerekek… […]

Posted by
Posted in

Téli estén

Edit Szabó : Téli estén . Ablak melletti sarokba vackolódott az anyóka, fény világít az ablakon arra,mi kezében vagyon. . Kócból, szöszből szálat sodor, gyorsan gyűlik ám az orsón, rég múlt korok nagy munkája, emlékképként él a mában. – Összegyűltek az asszonyok, nem hiányoztak a lányok, tél ideji hosszú esték, néha a legényt is lesték. […]

Posted by
Posted in

KÖDDÉ VÁLIK AZ ÉJSZAKA

Egy hervadó virág gubbaszt az éjszakában S a csönd fölé hajol egy madárdal Valami suhogás harmatot lehel A földeket már könnyeivel öntözi A zokogó hajnal derengő fénye Még ül a vén Hold az ablakomon Még átölel e derengő hajnalon De bánatát elrejtve indul tova A vidáman felkelő nap sugarában Az éjszaka s a reggel Egy […]

Posted by
Posted in

Egy poéta karácsonykor…

Mint szálló hópihe Járom utam, a szél sodor. Jő, majd a kegyetlen halál. Ülök asztalnál magamban, Kuksolok én világomban. * Karácsonyeste én Nem érzem a szeretetet. Szél, vakon elsodor. Sírnék én, ha felhő volnék, És jégszobor, ha megfagynék. * Vendégeket várok, Szívből, hátha melengetnek. Jég, csak lassan olvad. Előttem van a toll, papír, De mit […]

Posted by
Posted in

ZIVATAR

Sírva zúgnak a fák A szél közöttük süvítve jár Méregfoggal teli orkán Tépi, nyúzza a fák lombját Forgószél csapkodja a leveleket, Marcangol, zúg mindent, mi útjába áll, S a zápornak dühös szája Buborékot köp a sárba. Vihar előtt, vihar után Süvít a szél egymagában, Gyilkos párát lehel Kénköves, mocskos szája. De lassan elmúlik a vihar, […]

Posted by
Posted in

Havazás (szonett)

Sötét felhők terítek az eget, szellő hordoz különös illatot. Itt – ott apró hópehely lengedez, formájuk, mint az égi csillagok.   Lassan lepik a földi színpadot, fehérség lesz a meghatározott. Élvezzük, mint finom tejszínhabot, hogy a múlt szennye ezzel távozott.   Tisztul a lélek, a gonosz fogyott, szebb lét felé irányít el a fény. Elviszi […]

Posted by
Posted in

Várok Rád

Várok rád egy homályos őszi alkonyon, a ködtől nem látok szét se a balkonon. Kietlen köröttem a szunnyadó liget, a hangulat is támasztja a tévhitet.   Próbálok pásztázni a vak messzeségbe, csak szívemmel látok utad elejére. Várlak, várlak, várok rád, nagyon hiányzol, mint termőtalajnak a májusi zápor.   Nem lelek lelkemben biztató nyugalmat, míg nem […]

Posted by
Posted in

Csendes a város

Csillogó lámpák világítják a teret, ünneplésre hangolnák az embereket. Itt sorokban, máshol gömbökben cikáznak, nincs igazán jókedve most a világnak.   Nem ingerel a fűszeres bor illata, orromat a sült gesztenye sem izgatja. Csendes a város, adnak az intő szónak, ne legyen melegágya a kínzó kórnak.   Nem harsog hangosan az ünnepi zene, nincs hozzá […]

Posted by
Posted in

Lebegő falu

A Vértes hegység ölelésében járunk, nádas mögött Bokodi-tó tükre ragyog. Érezzük, hogy most rejtett kincsre találtunk, a kíváncsiság szóhoz nem jut, csak makog.   Mintha egy más országba pottyantunk volna, elénk teríti a bűvös valóságot. A vízen házak, mintha úsznának sorra, stégszálakkal kötik át a távolságot.   Cölöpökön kellettetve ringatóznak, akkor menj közelebb, ha elég […]

Posted by
Posted in

Fagyöngy

A fák futnak az út mellett, ahogy a sebességet emeled. Ágaik most meztelenek, tarka ruháik mind levedlettek.   Ágak között terpeszkednek, büszkén fejet magasra emelnek fagyöngyök, mik kerekdedek, élvezik, hogy földre le nem esnek.   Örökzölden mosolyognak, a gallyakon keveset mozognak. Élősködve álmodoznak, a gazdanövényből táplálkoznak.   Vigyorognak a talajra, hol szőnyegágyon fekszik az avar. […]