Szabó Edit . Drága Olgicám ! . Mindig szerettelek Kedves ! totyogó kislányként ismertelek meg, szomszédodba kerültem feleségnek, mosolyod volt mindig veled, kacagtál, ha kis cipőd a sárba veszett, pelenka védte csak kis testedet, ragyogó napfény rád nevetett, gyermekként szerettelek meg, hisz az enyéimmel nőttél fel, és ez kísért egész életedben, kerek arcodról mosoly dalolt, […]
Edit Szabó : A mólón . Kék tó partján nádas-berek, visszatükröz zöld levelet, az ég alján szürke felhők, messzeségből nem mérhetők. . A tó vize világos kék, rávetíti nap a fényét, móló épült közepébe, nem halász ül most a stégre. . Mezítlábas szép barna lány mélázik el a tó partján, lefelé néz két szemével, nádszálbojt […]
Őrület, hogy mily’ peches az élet, Hiába látogatom karácsonyi miséket… Van nekem is lekötöző láncom, Ettől nem erősödik szabadság álmom. * Olyan vagyok, mint a Tisza, Minek nem volt elég partja. Hevesen eltépte a láncot, Én is akartam ezt a vircsaftot. * A Tiszának olyan könnyen ment, Én is gyűrőm a lehetetlent. Nálam partom is […]
Megreccsen a kormos verejték Csikorog a földben a mély S fejtik az éjben a reményt Fényt s meleget árasztva szét Mig rájuk fekete leplet terit az éj Mig én a biztos felszinen járok Ti nap mint nap A mélybe leszálltok Tüzes szemekkel és vasakarattal A bányák riasztó otthonába Életet keresve a zord magányban Mit kerestek […]
Edit Szabó : Vándorcigányok . Pusztának a közepében megpihenni le-letérnek, országutak vándorai, szekéren egy család lakik. . Vándorcigány nemzettségük, lovasszekér az ő fészkük, elfér benne asszony-gyerek, életüknek ami kellhet. . Falu szélén le-letérnek, munkát keres, mert nem szégyen két kezében az ereje, ő bizony a család feje. . Megdolgozik a kenyérért, mindennapi eleségért, alamizsna nem […]
Vasparipa Az utunk monoton, zúg-zeng egy vonaton. Vas és olaj kötötte szövetség, mi saját vérét is felemészti. És bár minden csavar nyög alatta, vas igáját mégis büszkén hajtja. Csendet tör az erő, remeg a bazaltkő. Új hitünk még gyűrjük, nincs bizonyság! Úgy suhanunk, hogy nyomot sem hagyunk. Velünk fut a kép, csak előttünk él, falja […]
Nőt, úgy akartam, de elestem, Földre húzott sok, sör-kenyerem. Légyottból semmi lett, Ittasság földhöz vert. Elmaradt a nő. hogy „vár férjem”. Gondoltam kéne, újra hívlak, Vársz engem csicseregték varjak. Jó lenne már ágyban, Átélt megszokásban… Férjed játszd ki, elvarázsollak! Óh, kisleány, kinyitnád ajtód? Engedj! Lennék én a farkasod… Mutatnám valamit, Cuncusod szögecsit. Lepedő… szögelni állat-mód… […]
Ragyogó júniusi napra ébredtünk, enyhe szellő rezegtette az ágakat. Indult a fantázia, tervezni kezdtünk, bejárjuk ma a környékbeli tájakat. János -hegyi kilátóhoz vezet utunk, libegővel kényelmesen emelkedünk. A zöldellő lombsátrak fölött feljutunk, a kilátásban derűsen gyönyörködünk. Fentebb, a kaptatón, nagyokat szusszantunk, a látképen ámulunk, mint egy festményen. Tiszta levegőből nagyokat szippantunk, távcsővel pásztázunk […]
Süthet rá bármilyen fényesen a nap, ő mérhetetlenül gondterhelt marad. Szemeit mélyen lesütve mélázik, fátyolos arca könnycseppektől ázik. A víz öleli most a mólón körbe, egyedül a bajában elmerülve. Hiába hibátlan a test kívülről, ha borzalmas kór kínozza belülről. Betelepedett hozzá álnok módon, mint a vadállat jár át a kordonon. Valaha kiűződik-e belőle? […]
Távolról zúgó patak hangja hallik, a kis erdő szélénél falu látszik. Delel a nap, tűz árny nélkül, keményen, két gebe szenved az ekhós szekérrel. A bakon a kocsis csak egyre hajtja, az apró nép az utat nagyon unja. Jobbra – balra róla le is ugrálnak, kergetőznek szabadon a pusztában. A felnőtt férfiak munkához […]
