A Nap letér a végtelen nagy égnek színpadjáról, Az ősz létét megismered a szélnek haragjáról. A Te neveden kívül el más nem hagyja a számat, Gyere ide, s adj rá csókot, egyet-kettőt-hármat. Göndör hajad olyan nekem, mint virágnak a víz, Mit ajkamon érzek, csókodat, az a legjobb íz. A két kezednek érintése végig rázza […]
Előző életedben egy tündér voltál, A tavaszi szellővel harangoztál. Csillámport szórtál a felhők tetejéről, Virágokat szedtél Isten mezejéről. Világra jöttél az új életedbe, Nem tudtad hol, hogy és mibe kezdj bele. Elszállt az idő, teltek-múltak az évek, Egyenetlen lépteidből tánclépések lettek. Mosolyogj és nevess, a világ ennyit ér, Amit a szemed kíván, és szívedbe fér. […]
Te vagy nekem az a szín, mely színezi a világot, Te vagy nekem az a víz, mi élteti a virágot. Te vagy nekem az a fény, mi megtöri a sötétet, Te vagy nekem az a kéz, mi megsegít, ha én félek Te vagy nekem az az egy, ki úgy szeret, mint senki más, Te […]
A két szemedben látom azt, mit nem mindenki láthat, Látok szépet, s látok könnyet, látom, hogy mi fájhat. Ha belenézek, érzem azt, hogy lám jó helyen vagyok, Remélem, a Te szívedben jó emléket hagyok. Ha a szavaidra gondolok, most is hallom őket, Mindegyik csengése bennem reményt szőhet. Bennük hallom mindazt, mire szükségem lehet, Ez […]
Aki ételt, italt adott… Aki ételt, italt adott, kiért kezed összefonod, telt tányérod, ha kiapad érte töröd az ujjadat. Aki kimért egy darabot a napból és lángot adott. Majd összegyúrt száz felleget, hogy uralja a vizeket. Aki benned érik majd meg, ha a térded már nem tart meg. Bizonyságért reszket agyunk, pedig csupán álmok vagyunk. […]
Edit Szabó : Utolsó találkozás az élővel . Nincs attól soha nagyobb kínszenvedés, Anya elveszti egyetlen gyermekét, Áldott teherként mindig simogatta, Saját véréből vérével táplálta, Életét mindennap védte és óvta, Szeme fényeként ragyogott csillaga. Jóslatok jelezték megszületését, Birodalmak akarták az Ő vesztét, Felső hatalmak gyermekként keresték, Míg oly féltő szeretettel nevelték. Édesanya, szemed előtt vezetik, […]
Búcsú Itt állva csak meredten nézve. nem értve, hogy történhetett ez meg? Felgyúltadnak a gyertyák szomorú fénye a fájdalom tépi öröké a szíveket. Merengünk, gondolatunk messze reppen, a fájdalom könnye arcunkon gördül le. Hallatszik messze a fájdalom hangja könnybe lábadt szemmel hívunk haza! A búcsú néha nagyon nehéz, mi az életben fájó […]
Szép nap ez a mai. Ni, csak, nyúl alatt a tojás. Asztalon meg sonka, süti, Itóka, meg még sok más. Eljöttem, hogy ünnepeljünk, Egy kis időt együtt töltsünk. Van-e itthon lány s néni És szabad-e őket locsolni? Vecsés, 1998. október 4. – Kustra Ferenc
Az Élet Nem áll meg. Új tavasz kél, Történjék bármi.
Jól hallom: Újra felcsendül az Ének, Szárnyalva dalol Két röpke lélek, Érzem veled együtt Ismét újra élek. A város morajlik A tető alatt, Friss nyári eső Kopogtatja a falat, Az utca kövein pedig Néhány tócsa maradt. Bentről hallgatom, hogy szól Az esős nyári ének: Ahogyan a kottát írják A felhők az égnek, És […]
