Hiányzol, mint ételnek az ízesítő só, mint könyveknek a szépen leírt szó, mint fénylő csillagok a végtelen égnek, mint tarka virágok a zöldellő rétnek, annyira hiányzol. Hiányzol, mint bánatra az örömhozó jó hír, mint betegnek az erősítő gyógyír, mint Földnek a Nap, a létet éltető, mint a frissen szívott, finom levegő, annyira hiányzol. […]
Zúgó viharában hangosan beszél, S szemembe szórja homokját a szél. Tenger szélén sodródik a hab, Felhők mögé elbújik a Nap. Sűrű eső testem áztatja, Bánatomat sírva láttatja.
Ez mindig ideér… versben, apevában és HIAQ –ban. Borús fenn az ég Közeleg a tél. Ne siess! Ne még! Hát… el nem vetél… * Ködhomály, szürkeség, Gyászruhában a természet. Puha gyolcs az álma. * Már nyugszanak a rovarok és az állatok, Már nem képződnek ágakon nyíló rügyhalmok… Hópihékből lesznek, felvillanó csillámok. * Szikrázó Holdsugár, Szél […]
Lettem a Földön törékeny ember, szövetet húztam a lelkemre fel! Lettem a sorsban tünékeny gyermek, ki nem tart a mától, csak előre megy! Jártam az úton, láttam a végét, mégsem rémiszt, mi ott vár majd rám! Hisz’ fénylő a távol, ringató mámor, nincs mitől félni… az Istenem vár…
Amikor csak csendben fájhat, mert az „Anya, mi a baj?”-t hallani elviselhetetlen. Így csak csendben fájhat, holott ordítanám belülről ki, és rohanva tépném magam a Pokol kapujáig, hol a felköpött vér se látszik, és a mészárszékre kárhozott vágy is csak semmiség! De csak csendben fájhat. Csak hagyd… Csak hagyd, hogy legalább magamban kiabáljak…
A kétséges kínokon haladtam, rádöbbentem, nincs tovább előre. Már a kitartás sem segít rajta, a kór végérvényesen legyőzte. Ettől már minden össze lett dőlve. “Az élettől kaptam még egy esélyt,” ne maradjak teljesen lelőve. Bár hordozhatja az összes veszélyt, az észérvvel győzött meg egy személy. Sikerrel járt most a próbálkozás, lassan épülgethet az új kedély. […]
Elnyúlt az őszi napfény gyönyörködtető pompája. Élvezettel szívja minden percét a test magába. Vágyva vágyik a természetbe, hogy lelkét éltesse. Aranyló és mézszínű levelek légben lengenek. Nyugalmat varázsolnak a lélegzetnek csendesen. Egy-két jógagyakorlat tökéletesen megférjen, a meditáció segít a magányos ösvényen. A gondolat felfelé emelkedik az elmében. Tökélyre letisztul az érzés, a világ kitárul. Az […]
Ne hagyd elfutni az áhított boldogságot, kisírt szemű rohanó mennyországot. Fény áztatta bódító apró varázslatot, letűnt idők súgta bámulatos kábulatot. Csodáld meg azt a képet mit szeretsz, azt a gyöngédséget mit meg nem vetsz. Különítsd el szívedben nekik a helyet, meglásd még az ég is örömében nevet. Ünneplőbe öltöztesd fel lelkedet, hallgasd meg a füledbe […]
Látom, milyen csipásan ébred a hajnal, Ködben nem találkozik napsugarakkal. Nézem, de nem látom még közelről sem az ősz színeit, Nézném, de nem látom a lombok szín kavalkád részeit. Mára már ideérkezik az ősz süvöltve- üvöltő szele, Nincsen olyan vadállat, -hiszem én- minek ez lenne kedvence. Ez a szélvihar elsöpri majd a lustálkodó ködöt, Majd […]
Feszty körképébe belefeszülve festgelegt egy feszülettelen kor feszessége mindenkor, de mai korunk már feszület nélkül is fesztelenebb. Színház. Fejem körül két rétegben gyűlnek szagok s illatok, hajtól felfelé a másodnapos izzadt nyári áporodottság, alább a drága parfümös ápoltság. El nem fojtott tüsszentés remegteti meg a karzatot, ahol ülök, talán ha két sorral mögöttem vágott be […]
