A rímek, mint láncszemek fonják karikáikat, simulnak szemről-szemre, s fogódznak szorosan kapcsolódva kapocsként, szőlőerős kacsokként a szavak erdejébe. Úgy könnyű verselni, ha az íróvesszőt a  szép szavú múzsa, Kalliopé segíti!

Élek, mint bárki más: a sors hol jó, hol mostoha velem. Nem ítélkezem, nem bírálok mást, megértő ésszel figyelem ki mit lát. Fanyar bánattal veszem észre hogyan változik, torzul a világ: tetszik, nem tetszik, álarc mögé rejti mindenki igaz valóját. Nincs mimika, nincs mosoly mi ismerős. Nincs tánc, nincs bál, nincs vígság, elzárva él család, […]

A gyász el sosem hal, marad velünk. Mindenünk bánat, csönd, lassan gördülő fáradt könny. El nem múló hiány. Süket hallgatás, magadba fordulás. Nyugtalan gyógyulás gyermekeidben talál vigasztalást.

A félelem lelkedbe reszket. Vacog a hús, úrrá lenni rajta nem tudsz. Megalázott élted, megalázott tested jeges  irtózattal teljes és féli az újra átélés borzalmát. Szavad elfogy, merszed elszáll, bújik a nappal az éj alá. Nehezen hiszed, vagy el sem, hogy szebb napok részese jött el. Félénken nézel hátra-hátra még, ki oson a ház árnyékos […]

Kövér rügyek pattanva nyílnak. Zöldselymes  levelekké válva öltöztetik, káprázatos szép ruhába bujtatják, ékítik  a fákat.   A világ  ragyogó csodájának meg- megújuló ritmusával eleven tánccal rázzák a sejtelmesen susogó lombokat.   Halandó lény ámulva bámul, lelke előtt a láthatár  kitárul. A vegetáció dús, akár az éden áthatolhatatlan, távoli, vétlen.   Minden-minden csupa zöld. Árnyalatnyi különbséggel […]

Dicsfény koszorúban a fa. A kertünkben álló cseresznyefa. Szépsége tündérvilágba illő. Csak nekünk tündöklő, díszlő, pompás.   Mily szép! Óh, tudok-e szavakat keresni, találni magasztalására? Ütemes rímekbe dalolni? Mert nem más, mint bűbájfényű hajnalok derengéséből kitűnő, hű látomás.   Elragadó! Szemem a kapun belépve rávetem, szívemben húrokat pengetve, hangulatom máris derűvel telik, látványa fennkölt, szűzi […]

Ma megláttam az első burokból bújó gesztenyét. Mint hős vitéz, tüskés sisakban csüngött még a faágon, az eső áztatta lombok sűrűjében. Ragyogó, fényes arccal, zöld kalapban, felmérte az alatta tátongó mélység félelmetes távolát, majd határozott. Ugrott, huppant, gurult a vizes fűben. *A puha talajon ücsörögve egy kövér csepp kobakját megütötte. Benne új élet ígérete testesül. […]

A tarlón maradt kalászok szedéséhez hasonlóan tallózom. Tallózom a barackfa ágai között, a fonnyadt levelek satnya boglyában. Egy-egy kajszi sárga-piros arcát keresem. Gyér a termés, mondhatni semmi, az öreg fa idén tíz szemet érlelt ki! Pedig hogy szeretem, mikor ízes gyümölcshúsába van módom egy nagyot harapni, torkomon  lecsurgatni édes levét. Ha bő a termés, nincs […]

Az ősz lakkozott labdája, gesztenye csüng a fán. Felette, ág hajtásán, szirmot bontott virága nyílik rózsás piramisban. A természet alkotása, mesteri kéz munkája ritka látvány! Együtt a termés és az új életkezdemény!

Veszedelmes rabló, tollas ragadozó fürkészi mozdulatlan némasággal a szunnyadó tájat. Egy öreg fenyő csúcsáról, a tágas égbolt szikrázó fényében lenyűgöző lágysággal, nesztelenül kap szárnyra. Siklik a levegő hátán. Egy villanás! Kíméletlen támadásba lendül és rázuhan áldozatára, gyanútlan ürgefi sír karmai kosarában. Prédáját erősen tartva száll a biztonságát jelentő  magasságba.